DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közgyógyellátási résszel szeretnék foglalkozni, mert alapjában véve mindkét oldal egyetért azzal, hogy a rendszerhez hozzá kell nyúlni. Egy harminc éve kialakult, az elmúlt évek során több alkalommal kritizált rendszerről van szó. Változatlanul fönntartom azt a véleményem, hogy nagyon rossz helyen van maga az egész közgyógyellátás, és igyekszem majd rávilágítani arra, hogy eléggé sok csapdahelyzetet tartalmaz ez a szabályozás, amit alapvetően azzal lehetne kiküszöbölni, hogy ezt a szociális problémát alapvetően inkább az önkormányzatokhoz kellene helyezni.
Örömmel hallottam, kormánypárti oldalról kezdik belátni azt, hogy azon a módosításon, ami a lehetőségből kötelezettséget ír elő az önkormányzatoknak, és emellett jelentős, alapesetben számolva több mint háromszoros kiadási többletet jelent az önkormányzatok esetében, ezen gondolkoznak, és a 40 százalékot lejjebb lehetne szállítani. Mi 10 százalékra teszünk javaslatot ebben az esetben.
Szó volt itt arról, hogy ez a 12 ezer forintos keret elég vagy sem. Az indokolásban szerepel, hogy történtek számítások, hogy az esetek 99 százalékában elég. Én úgy gondolom, látatlanban kimondhatjuk azt, hogy nem elég a 12 ezer forintos keret. Ugyanis, ha végiggondoljuk a mostani menetet, amikor a beteg az orvosnál gyógyszert írat fel, akkor a beteg, aki rá van szorulva, alapvetően előre azt mondja, hogy nekem csak olyan gyógyszert tessék fölírni, ami rajta van a közgyógylistán, és ha valamilyen egyéb olyan betegsége van, amihez olyan gyógyszer kell, ami nincs rajta a listán, azt csak akkor veszi igénybe.
Ez a jelenlegi, a felírás pillanatában meglévő mérlegelés meg fog szűnni, hiszen van egy keretem, azt fölhasználhatom, tehát nyilván az adott egészségügyi intézményben szokásos gyógyszerezési protokoll fog előtérbe lépni. Azt is tudjuk nagyon jól, hogy ezen a körülbelül hétszázas közgyógylistán túlnyomó többségében nem az innovatív, nem az új szerek, nem a drágább szerek szerepelnek, hanem a régi, bevált és hatásos - tehát nem arról van szó, hogy hatástalan -, inkább generikus készítmények, és a generikus készítmények közül is az olcsóbb fajták. Tehát a felírás pillanatában ilyen mérlegelés nem lesz, az orvos fel fogja írni.
Maga a keretmeghatározás hogyan történik? Elég bonyolult, ebben egyezzünk meg, és jogi szempontból is fölvetődnek kérdések. Az igazolvány kiadásának joga a jegyzőhöz kerül - eddig a testület hozott ebben a döntést -, és a fellebbvitel, tehát a másodfok tulajdonképpen a közigazgatási hivatal lesz. A beteg a közgyógyellátási igazolványhoz szükséges iratait a háziorvosnál beszerzi, a háziorvostól kap egy listát, hogy neki ilyen és ilyen betegségei vannak - BNO-kód alapján -, ehhez ilyen és ilyen gyógyszereket kell szednie. Ezt a jegyző köteles benyújtani a MEP-hez, és a MEP ebben az eljárásban szakhatóságként jár el az indoklás szerint. Nem részletezi az indoklás sem, de nekem nincs kétségem afelől - cáfoljanak meg -, hogy ebben a körben lényegében egy hatóanyag-alapú fixesítés fog bekövetkezni. Nyilvánvalóan, amikor a MEP az egy adott betegségre alkalmazott kezeléshez rendelt gyógyszereket nézi, ha bioekvivalencia van, azonos hatóanyagcsoporton belül az alacsonyabbat fogja számítani a keret megállapításához. Ezt hívják a szakzsargonban hatóanyag-alapú fixesítésnek. Csak zárójelbe teszem, hogy az elmúlt évek megszokotthoz képest jelentősebb gyógyszeráremelése alapvetően abból következett be, hogy a tb, az OEP a támogatási szisztémának egy ilyen átalakítását kezdte el bizonyos gyógyszerek esetében, és itt bizony megnő a lakossági teher.
Meghozza a MEP mint szakhatóság a döntését, elküldi a jegyzőnek, és a jegyző tulajdonképpen kiadja az igazolványt, megállapítja a jogosultságot meg mindent. Amit, mondjuk, nem fogad el a beteg, mert joga van hozzá. Akkor jogilag ki ellen indul az eljárás? A jegyző ellen? Vagy a MEP ellen? Hisz a szakhatósági részt a MEP csinálta. Tehát itt is egy eléggé bonyolult rendszerről van szó. Mindamellett elfogadható, sőt, én azt mondom, hogy ne csak szakhatósági eljárás legyen a MEP-ben, hogy ahogy itt fogalmaz a javaslat, a MEP megállapítja a gyógyító ellátás iránti szükséglet megalapozottságát. Nekem az a javaslatom - ilyen irányú javaslatot terjesztünk elő -, hogy ezt a szakmai jellegű megalapozottság irányába is vigyük el.
Itt nem az alapellátásban orvosló orvos kritikájáról van szó, csak nagyon jól tudjuk, hogy az egészségügyi törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a szabad orvosválasztás révén a beteg különböző szakrendeléseket - egy részét beutalás alapján, egy részét beutaló nélkül - kereshet fel, és a különböző szakrendeléseken gyógyszereket írnak fel neki, ami valahol, ha szerencsés, de nem is biztos, a családorvosnál kulminál, és elméletileg a családorvosnak talán lehetősége van - bár ilyen betegforgalomnál az idő hiányában erre olyan nagy lehetőségek nincsenek -, hogy például a gyógyszerkölcsönhatásokkal valaki foglalkozzon. Ez az a pillanat, amikor a MEP-hez kerül egy ilyen gyógyszerlista, amikor végig lehet futtatni - erre vannak programok - az úgynevezett gyógyszer-interakciók kiszűrését. Ez alapvetően segít az alapellátási orvosnak, mert segít a gyógyszerezési szokások kialakításában, a betegről nem is beszélve. Amikor itt vitatkozunk a gyógyszerforgalmazás liberalizálásáról időnként - hál’ istennek csak időnként -, és hogy vigyük ki a patikából a gyógyszereket, itt egy nagyon nyomós ellenérv az, hogy az ilyen gyógyszer-interakciók egészségügyi költségnövelő hatása bizony a világban egyre inkább nő.
Azt mondtam, hogy elég sok kívánnivalót hagy maga után a kodifikáció; hogy egy törvényt nem jogtudósoknak, nem egyetemi tanároknak, hanem állampolgároknak írnak, és elvárható, hogy ha egy állampolgár a kezébe veszi, és elolvassa, akkor azért abból tudja, hogy kinek mi a feladata egy adott folyamatban, kire mi hárul. Nagyon sok a javítanivaló. Mert lehet, hogy a jogalkotó tudja azt, hogy az “a jegyző 8 napon belül határozattal dönt” című passzus pontosan mit jelent, mit jelent egy olyan relációban, amikor közben a MEP-et is megjárja egy ilyen procedúra - de mihez viszonyítom a 8 napot?
(12.50)
Tudjuk, hogy a háttérben egy közigazgatási eljárási rend van, de én úgy gondolom, hogy amikor törvényt alkotunk, akkor pontosan le kell írni, hogy amikor az összes adat a rendelkezésére áll, attól az időponttól számított 8 napon belül neki a határozatot meg kell hoznia. Lehetne még számos ilyen példát felsorolni az egésszel kapcsolatban.
A másik komoly aggályom, megmondom őszintén, hogy azt mondja, hogy az önkormányzat rendeletet alkot, és meg van határozva a keret, hogy az egy főre jutó legkisebb családi jövedelem 150-200 százalék, a gyógyszerköltség 25, nem határozza meg, tehát azért ad egy viszonylag tág keretet a mozgásra. Elméletileg ebből következően 2000-3000 féle közgyógy-megállapításhoz szükséges keretszabályozás alakulhat ki - elméletileg; de hogy többszázféle lesz, az biztos. Már most tudok önöknek példát hozni arra, hogy miután jelenleg ez nem egy kötelezően előírt feladat az önkormányzatoknál, az elmúlt időszakban sajnos nagyon sok önkormányzat döntött úgy, hogy ezt a szolgáltatást feladja, megszünteti, nincs méltányossági közgyógy. Ennek következtében a migrációba is beleszólt az élet, mert elköltöztek, de nem jelentkeztek át, mivel ahonnan elköltöztek, ott még volt közgyógy, és azt igénybe veszik. Most ebből a szempontból aggályos, hogy ennyiféle szabályozás lenne, tehát jobban le kellene szabályozni, egyértelművé kellene tenni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy mit lehet tenni.
Ahogy Sisák képviselő úr is mondta, fogunk jó pár módosító javaslatot benyújtani (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), kizárólag abból a célból, hogy javítsunk az előterjesztésen, és bízunk benne, hogy akceptálni fogják ezeket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
