DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI

Teljes szövegű keresés

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak az iménti gondolatomat szeretném röviden befejezni, hogy amikor arról beszélt itt az önök egyik előadója, hogy milyen súlyos örökséget hagy ez a kormány a következő kormányra a nyugdíjasokkal történő megállapodás kapcsán, akkor arra hívnám fel a figyelmet, hogy sokkal inkább azt kellene végiggondolni, vajon miért is van az, hogy ezzel a kormánnyal köttetett az Idősügyi Tanácsnak ez a megállapodása, hogy ennek a kormánynak az idejében jött el az, hogy átbeszéljék a nyugdíjak belső aránytalanságának a kérdését, és megszülessen egy olyan megállapodás, amit lehetőség szerint még az idén törvénybe fogunk foglalni. Sokkal inkább ezen kellene elgondolkodni, hogy akkor miért nem önök tették meg annak idején, mint azon, hogy ezt bizony évekre előre kell programozni, hogy elbírja a gazdaság, hogy ne csak üres ígéret, hanem valóban megvalósított feladat legyen.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem