DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnézést kérek, hogy beleszóltam. Herbály képviselő úr ismertette a bizottsági álláspontot. Való igaz, hogy többségben voltak az igenek, kisebbségben a nemek, és volt egy tartózkodás, az meg én voltam. Ezért ezt már a felvezetőben el kell hogy mondjam, ugyanis jó lett volna, ha ezt az előterjesztést, mielőtt az Országgyűlés elé kerül, mondjuk, megbeszéltük volna, hogy milyen jogtechnikai módokat választunk. Ugyanis senki nem vonja kétségbe, most hallottuk éppen Farkas Sándor képviselő úrtól, hogy ezek a problémák valósak, ezt meg kell oldani. Nem mindegy azonban, hogy milyen eszközökkel és hogyan kezeljük.
Az is tény, hogy a miniszterelnök úr száz lépés programjában a földhöz való viszony új alapokra helyezését szorgalmazza. Ezzel sincs semmi baj. Én a magam részéről a tulajdonhoz juttatást segíteném; magyarán, azt a rendszert erősíteném, amelyet ‘96-tól 2000-ig követtünk, nevezetesen: a földvásárlási támogatást, ami most ismét bejött a rendszerbe. Nagyon helyes, nagyon jó, segíteni kell azokat, akik az adott területen élnek és mezőgazdasággal foglalkoznak, hogy földhöz juthassanak.
Ennek a másik dolga a földtörvény, amely meg lehetőséget kell hogy adjon arra, hogy azok, akik helyben lakók, mezőgazdasági termeléssel foglalkozók, minél inkább meg tudják szerezni azokat a földeket, amelyeket most úgymond elég komoly haszonbérleti díj terhel, mert a földtulajdon és a földhasználat merőben szétvált egymástól, és itt bizony ahhoz, hogy közelítsenek egymáshoz, állami segítségnyújtásra van szükség, nevezetesen hitelre.
Itt a törvény koncepciója elkezd egy olyan területen mozogni, ami 315 ezer aranykoronát érint, ahogy az államtitkár úr is mondta, és ezt az irányt az állami tulajdonba vétel felé nyomja. Ezt majd figyelmébe ajánlom az államtitkár úrnak, hogy egy esetleges alkotmánybírósági eljárás során mennyiben tudják tartani, mert a mostani szabály úgy szól, hogy van az árverés, ami a részaránytulajdonokat beviszi fölszámolás, megszűnt szövetkezetek esetében, és ha nem jelentkezik senki, nem kell, megy állami tulajdonba. Ez rendben van, ezzel semmiféle alkotmányjogi probléma nincs. De az, hogy most a törvény erejénél fogva mindezen területek azonnal bekerülnek állami tulajdonba és a Nemzeti Földalapkezelő kezelésébe, problémás, ezért ezt jogászokkal majd konzultáljuk meg. Én a magam részéről kétségesnek tartom ennek az alkotmányosságát. De mi a megoldás? - mert kritizálni lehet. A megoldás a következő:
Abban az esetben, ha ilyen, tehát fölszámolásra került, megszűnt szövetkezetek esetében megmarad a részaránytulajdon, ott az árverés intézményét tartjuk meg. Hogy? Úgy, hogy ebben az esetben szűkítsük le az árverésen részt vevők körét. Meg lehet tenni a jogalkotásban. Tehát azt mondjuk: volt egy árverés, nem volt senki, kész, állami tulajdon, Nemzeti Földalap, ezt lerendeztük. Van árverés? Kit engedek be? Már nem engedem be a külsőst, nem engedem be a budapesti ügyvédet, nem engedem be a neppert, hanem azt mondom: csak azok vehetnek részt ezen az árverésen - még egyszer mondom, a fölszámolt, megszűnt szövetkezetek részaránytulajdona esetében -, akik a jelenleg hatályos földtörvény értelmében is elővásárlási joggal rendelkeznek. Amikor ezek ott az árverésen megjelentek, közülük aki a legtöbbet ajánlja, az viszi el, vagy ha egyenlő ajánlat van, akkor az elővásárlási sorrend határozza meg, hogy ki lesz a tulajdonos.
Az így befolyó pénzt meg megkapják azok a részarány-tulajdonosok, akiket most 4000 forinttal akarunk kártalanítani. Lehet, hogy ez egyes esetekben még 4000 forint sem lenne, bár azért ezt nagyon kizártnak, illetve kis esélyűnek tartom, de többségében megszabadul az állam a kártalanítási felelősségtől, magyarul, az adófizetők pénzét nem viszi egy újabb fogyasztói igény felé. Mert azért azt feltételezem, hogy aki a 4000 forintot aranykoronánként megkapja - amit egyébként nagyon kevésnek tartok -, az már nem földet fog ebből venni, mert akkor ment volna az árverésre, hanem akkor vesz majd stelázsit vagy hűtőszekrényt, vagy mit tudom én, mit.
(16.00)
Megint kimegy a tőke, kimegy a pénz az ágazatból! Azt viszont meg lehet tenni - miniszterelnök úr is erre utalt -, hogy azok mögé, akik ebbe a körbe tartoznak és ilyen árverésen vesznek részt, álljon oda az a hitelfedezet, ami már működik a földvásárlásra. Magyarul, ne zárjuk ki a szegény, helyben lakó mezőgazdasági dolgozót. Ha elmegyek egy árverésre, akkor kapok egy banki ígérvényt, hogy ha én nyerem meg, akkor ezt hitelből meg tudom vásárolni. A konstrukció adott, meg lehet csinálni, csak nem így, ahogy itt le van írva. Jó lenne, ha ebben konzultálnánk egy kicsit. Sajnos azok a szakaszok meg nincsenek megnyitva - ezért nem tudok hozzájuk módosító javaslatot beadni -, amelyek az árverést rendeznék. Ezért ezt nem tudom módosítani, elfogadni meg pláne nem tudom.
S ezzel már megoldanánk a következő problémát is, azt, hogy ahol a szerencsétlen rálicitál és nem tud földhöz jutni, ott megint ott van az állami felelősség. Az állami felelősségről pedig azt tudom mondani, hogy akit át tudok terelni abba az árverési kategóriába, mert közel van hozzá, hogy nekem nem jutott itt, de ott indulnék, de ott nem vagyok versenyképes, akkor őt is abba a szűk körbe teszem be. Őt is azok közé rakom be, akik az előbb általam említett úgynevezett speciális árverésen vehetnének részt. S akkor ezt a kört is megoldottam, és nekik se kell 4 ezer forintot - vagy esetleg módosító indítványokkal 8 ezer forintot, vagy nem tudom, mennyit fog majd elfogadni az Országgyűlés - az adófizetők pénzéből kifizetni. Ezek tehát jogtechnikailag megoldható dolgok.
És itt jönnek az állattartó telepek, amelyekre Farkas Sándor úr is utalt. Ha egyszer - és itt már mindenkit hibáztatunk a Házban, tizenöt éve, valamennyiünket - nem tudunk egy épeszű földtörvényt csinálni, ahol nem állattartó telephez ragaszkodnánk, hanem ahhoz a gazdasági üzemmérethez, aminek lételeme a föld, és az, hogy földtulajdonnal rendelkezzen, jó lenne, ha ebben egyszer meg tudnánk állapodni! Mégpedig sürgősen meg kellene állapodni ebben, barátaim, mert a moratórium pár év múlva letelik, már ami a külföldiek földtulajdonát illeti; bár azok egyébként már lehaszonbérelték jórészt előre, mint ismerjük. De talán van még egy szalmaszál, hogy ezt a megkötöttséget ne úgy értelmezzük, hogy külföldi vagy hazai, hanem úgy, hogy mezőgazdasági termelő, helyben lakó vagy nem az. És ha az, akkor urambocsá! miért olyan eretnekség az, hogy ezt a jogi személyeknél is megengedjük azzal a feltétellel, hogy ha a jogi személyek tulajdonosi körében olyan változás áll be, ami az alapfeltételeknek már nem felel meg, akkor ezek a földek mehetnek kártalanítás ellenében állami tulajdonba, vagy kerülhetnek vissza.
Ilyen van például Hollandiában vagy Németországban, hogy megszerzem saját jogon mint helyben lakó, és meg van határozva, hogy meddig kell nekem ott helyben lakóként ezt csinálnom; tíz évig, húsz évig. Ha ezt nem csinálom vagy közben megszüntetem, akkor onnantól kezdve értékesítési kényszerem van, ugyanis azt mondja a német és a holland törvény, hogy két évig ad nekem lehetőséget - adja meg! -, mint olyannak, aki helyben lakik, tehát aki megfelel a feltételeknek. Ha nem adom el, akkor kényszerárverésre viszik a földet, pedig azok is jogállamok, szóval nem lehet azt mondani, hogy hatalmas kommunista diktatúra uralkodna Németországban vagy Hollandiában! Mi pedig nem vagyunk képesek eljutni oda, hogy a föld irányából induljunk ki, és hogy a föld hasznát hogyan tudjuk az adott közösséghez telepíteni, azokhoz, akik ebből élnek, és még mindig spekulatív céllal megy a földforgalmazás.
A harmadik tételnél, aminél nekem nagyobb vitám nincs, megértem az ellenzéki aggályokat. De a bortörvénnyel kapcsolatban emlékszem, hogy amikor két évvel ezelőtt bármilyen összejövetelen ott voltam a borászoknál, egyöntetűen azt mondták, hogy ők hajlandók ezt a 8 forint jövedéki adót fizetni, ha látják az értelmét. Ez pedig az, ha visszakerül a borértékesítési marketingbe, így az állam bácsinak nem kell annyit adni a marketingtevékenységhez, ők meg úgy érzik, hogy a saját pénzüket saját maguk használják fel. Hogy aztán ennek a megosztása, az a 60:40, ami az OBI és a marketing között van, jó-e vagy sem, azt nem tudom; ha ebben megegyeztek, akkor ezzel ne menjünk szembe. Arra viszont nagyon oda kellene figyelni maguknak a borászoknak is meg egy picit nekünk is, hogy ebből hogyan részesedik a bormarketing. Azt nem tartom valószínűnek, hogy egy jászszentandrási borász egy villányi borásszal pariban lesz, és azt mondja, hogy szeretnék egy olyan piacot megcélozni, ami az asztali bor irányába megy, de hát nincs annyi pénzem, hogy reklámozzak; a villányinak lenne, de ő meg azt mondja, hogy itt a 8 forint, ebből majd én reklámozom a saját boraimat, nyilván egy másik piacra és egy másik fogyasztóközönségnek.
Értem, amit Karakas úr mond, persze, ezt majd a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa döntse el. Hó, hát igen! No, ott is az érdekérvényesítő képesség azért nem egészen egyenlő... Nekünk tehát valamilyen orientáltságot adnunk kellene, hogy a felosztásból a különböző borkategóriák szerint - van ugye asztali bor, minőségi bor, tájbor; a bortörvény meghatározza ezeket - milyen százalékban részesüljenek a befizetett pénzből. Nyilván a befizetés arányában az adott kategórián belül, s akkor ez is rendezhető lenne.
Megfontolásra ajánlom azokat, amiket elmondtam, no nem azért, mert olyan bölcs vagyok, de egypár évet már én is eltöltöttem az FVM-ben meg agrárvonalon is és a jogalkotással is foglalkoztam. Ebbe az irányba próbáljuk ezt terelni, tisztelt államtitkár úr, amit elmondtam, mert akkor eleget teszünk annak, amit a miniszterelnök úr mondott, segítünk a vidéknek és semmiféle jogi gubancot és problémát nem hurcolunk magunkkal, ami újabb ügyeket keletkeztetne. Köszönöm szépen.
