SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közbeszerzésekről szóló törvény egy újabb módosítása kapcsán érdemes szólni néhány szót a jogszabály változtatásának közelmúltbéli állomásairól. Az Országgyűlés 2003 decemberében fogadta el az új közbeszerzési törvényt, amely aztán 2004. május 1-je napján lépett hatályba. Ezt követően került sor a közösségi közbeszerzési szabályozás felülvizsgálatára, és amikor a kormány előterjesztette a javaslatát, akkor már köztudott volt, hogy az EU néhány hónapon belül új szabályozási koncepció elfogadását tervezi. Az új törvény hatálybalépése óta ezért aztán számos, összesen hét törvénymódosítás született, amelyek egy része átfogó módosítást hajtott végre a 2003-ban elfogadott jogszabályon.
Érdemes aztán megnézni néhány számot is. A közbeszerzések összértéke 2004-ben 1130 milliárd forintot tett ki, szemben a 2003. évi 558 milliárd forinttal, így az eljárások értéke lényegében megduplázódott. A nyílt eljárási formában lefolytatott közbeszerzések összértéke a 2003. évihez képest a duplájára nőtt, ugyanakkor a meghívásos közbeszerzési eljárások összértéke közel a négyszeresére, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások összértéke pedig a kétszeresére növekedett. A központi költségvetési szerveknél a korábbi években megfigyelt magas arány a tárgyalásos eljárás alkalmazását tekintve 2004-ben sem változott.
2004-ben az ajánlatkérők 3658 közbeszerzési eljárást folytattak le, ami a 2003-ban lefolytatott 3767 eljárásnál összesen mintegy 13 százalékkal kevesebb, miközben azonban a meghívásos és a tárgyalásos eljárások száma is növekedett. 2004-ben a kis- és középvállalkozások 2653 közbeszerzési eljárást, tehát az összes eljárás 72 százalékát nyerték meg, ami az előző évhez képest majdnem 10 százalékos növekedést jelent.
(14.00)
Az eljárások értékét tekintve azonban a részesedésük csak 46 százalékot ért el. Itt érdemes összehasonlításul az Európai Unió régi tagállamaiból példákat hozni, hiszen itt a közbeszerzések értékét tekintve ez az arány 70-80 százalék között mozog.
Érdemes figyelemmel kísérni a jogorvoslatok alakulását is. 2004-ben a jogorvoslatok számát tekintve ugyanis erőteljes növekedés volt tapasztalható, hiszen 2003-hoz képest egynegyedével emelkedett a jogorvoslati kérelmek és eljárások száma.
Komoly méretű növekedés tapasztalható a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásokkal kapcsolatos jogviták alakulásában, hiszen míg 2003-ban 117 eljárás indult, addig 2004-ben 180 hivatalból való kezdeményezés történt, ráadásul 120 esetben meg is állapították a jogsértést. Aggodalomra pedig az ad okot, hogy a legtöbb jogvita éppen az önkormányzatok és az ő intézményeik közbeszerzési eljárásai ellen indult. Ráadásul változatlanul magas a központi költségvetési szervek ellen indult jogorvoslati eljárások száma is, hiszen 2002-ben ez a szám 122, 2003-ban 116, aztán 2004-ben 197 volt.
A Közbeszerzési Döntőbizottság megállapítása szerint e két, előbb már említett ajánlatkérői kör esetében érzékelhető a közpénzek elköltésének nyomon követésére szolgáló belső ellenőrzési rendszer hiánya. A Döntőbizottság azt is leszögezi, hogy az ajánlatkérői döntések hátterében még mindig gyakran nem kizárólag szakmai szempontok húzódnak meg. A Döntőbizottság által kiszabott bírság összege 2003-ban 260 millió, 2004-ben pedig már 478 millió forint volt, tehát gyakorlatilag ez az összeg is a duplájára növekedett.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Sajnos, a Közbeszerzések Tanácsának beszámolóiból kiderül, illetve a 2004. évi közbeszerzésekkel kapcsolatos folyamatok is azt támasztják alá, hogy a központi költségvetési szervek, azaz leginkább a kormányszervek gyakorlatában nagyon gyakran a közbeszerzés csupán amolyan fügefalevél, ami egy olyan folyamat eltakarására szolgál, amely eleve garantálja, hogy egy bizonyos ajánlattevő fogja elnyerni a pályázatot. Nem véletlen tehát, hogy 2004-ben a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos jogorvoslatok száma 25 százalékkal növekedett.
A közbeszerzési tanács beszámolójából az is kiderül, hogy a központi költségvetési szerveknél magas a nem nyílt eljárások száma. Ez azt jelenti, hogy az általános képhez, az általános eljárási rendhez képest éppen a kormányszervek azok, amelyek gyakrabban alkalmazzák a meghívásos tárgyalásos vagy most már más, mindenesetre nem a nyílt versenyen alapuló közbeszerzési formákat.
Azt írja a beszámoló, hogy a kormányzati közbeszerzéseknél a belső ellenőrzési rendszer hiánya tapasztalható, és azt is megjegyzi, hogy a döntések hátterében nem kizárólag szakmai szempontok szerepelnek. Ez tehát mit jelent? Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben nem úgy nyertek a pályázók, hogy valójában az ajánlatuk azt indokolta volna, vagy a közbeszerzés szakmai szabályai mindazt alátámasztották volna.
A döntőbizottsági tapasztalatokra hivatkozva a beszámolók azt is mondják, hogy a közbeszerzések diszfunkcionalitása leginkább abban nyilvánul meg, ha a kiírások testre szabottak, az ajánlatok értékelésére a felhívásban foglaltaktól eltérően, szubjektív szempontok mentén kerül sor. Miközben tehát a közbeszerzések területén már évek óta sajnos ezeket a negatív tendenciákat ki lehet mutatni, a kormány a tárgyalásos eljárások körét kívánja bővíteni egyrészt a hirdetéssel, hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárások körét, másrészt pedig a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások körét. Holott tudjuk, hogy a tárgyalásos eljárások közül a hirdetmény közzététele nélkül indulók bizony alkalmat adnak arra, hogy az ajánlatkérő a törvény egyébként helyes céljaival ellentétesen, indokolatlanul szűkíthesse a versenyt.
A kormány növelni kívánja a közbeszerzési értékhatárokat is, mondván, hogy ez a közbeszerzési eljárások csökkenését vonja majd maga után. Az egyszerű közbeszerzési eljárásoknál, így árubeszerzések esetén 2 millió forintról 8 millió forintra, míg építési beruházások esetében 10 millió forintról 15 millió forintra emelkedne az értékhatár, a nemzeti közbeszerzési értékhatár szolgáltatás megrendelése esetén pedig 20 millió forintról 25 millió forintra, építési beruházás esetén 70 millió forintról 90 millió forintra nő a 2006. évi költségvetési törvény tervezete szerint. Az értékhatárok ilyen drasztikus emelésére vonatkozó javaslattételt egyébként véleményünk szerint a kormány nem kellőképpen indokolta, így ezekkel a módosításokkal a Fidesz nem ért egyet.
Sajnos, ha végigolvassuk a törvényjavaslatot, akkor megállapítható az is, hogy ez a törvénytervezet mintha semmit sem tudott volna meríteni a másfél éves magyarországi jogalkalmazói tapasztalatból. Szinte nincs is más változás, mint ami az uniós irányelvek és elvárások alapján kötelező jelleggel vagy akár túlteljesítve is azokat, beépítésre került. Ez azért is sajnálatos, mert a kormány az utóbbi időszakban többször is azzal nyugtatta meg egyébként a jogalkalmazókat, hogy az új törvény elmúlt másfél évben tapasztalható hibáit egy átfogó törvénymódosításban majdan korrigálni fogják. Ezeket a most előterjesztett módosítás nem vagy legalábbis nem egészében tartalmazza.
A törvényjavaslat néhány elemében, meg kell mondjuk, elismerésre méltó kísérletek történtek például a közbeszerzési eljárások egyszerűsítésének irányába. Például az egyszerű eljárások valóban egyszerűbbek lesznek, de a közjegyzői pozíciók indokolatlan kiemelése, mármint a hozzájuk való fordulás kényszere valamiért még mindig nem akar oldódni.
Aztán kifejezetten, mondhatjuk azt is, hogy álságosnak tekinthető, hogy az okirati bizonyítékok egyszerű fénymásolattal történő elfogadását az előterjesztés nagy vívmányként és előrelépésként hirdeti meg, miközben a javaslat semmit nem változtat abban a tekintetben, hogy a cégét képviselő ajánlattevő sok száz milliós szerződéseket aláírhat, és legfeljebb az aláírási címpéldányra van szükség, ám a saját cég büntetlenségéről, tisztességes eljárásairól szóló nyilatkozatai közjegyző előtti megtételének és hitelesítésének kényszerében semmi nem történt.
Szintén helytelennek tartjuk azt, hogy a közbeszerzési törvény jogintézményei közül most bevezetésre kerülő sorsolás kizárólag közjegyző jelenlétében végezhető el, akinek nyilván kiszállási díjat, ügyintézési munkadíjat és jegyzőkönyv-összeállítói, -hitelesítői díjat is kell majd fizetni.
Zavart okozhat a gyakorlatban az a törekvés is, tisztelt képviselőtársaim, amely a fogalmakat a jogrendszer más jogszabályaira hivatkozással ajánlja a jogalkalmazó figyelmébe. Ez csak akkor tud a gyakorlatban zavartalanul működni, ha minden egyes fogalommeghatározásban említett jogszabály valóban létezik, merthogy a tervezet 2. §-ának (10) bekezdésében hivatkozott nemzeti szabványosítási törvény például ugyebár nincs is.
A jogalkotó a tervezet megszövegezésekor több helyen is kifejezetten, mondjuk úgy, rosszhiszeműen viszonyul az ajánlattevő felé. A tervezet 86. § új (5) bekezdéseként beépíteni javasolt szövege arra utal, mintha a világ legtermészetesebb eseménye volna, hogy valamely ajánlattevő állami támogatást nem jogszerűen szerezne, erről igazolást kell kérnie az ajánlatkérőnek, és erről az Európai Bizottságot is értesíteni kell.
Őszintén szólva, talán az a rossz érzés alakulhat ki az emberben, hogy ez az új tagállamoknak szóló üzenet rendkívül sértő, és ezért érdeklődéssel néznénk meg ennek a kitételnek a megjelenését akár a német, akár a francia közbeszerzési törvényben is, amelyek a mi törvényünknél jóval vázlatosabb szabályozást tartalmaznak egyébként.
A tervezetben meglehetősen nehezen értelmezhető rendelkezések is vannak. Sok esetben olyan szavakat, kifejezéseket sikerült beépíteni, amelyek jogilag vagy nehezen értelmezhetők, vagy a jogalkalmazás során megvan a lehetőségük, hogy komoly jogi problémákat vetnek majd fel. Nézzünk erre is néhány példát: a 87. § (3) bekezdésében megfogalmazott rendelkezés, amely szerint az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha nem tartja elfogadhatónak és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek az indoklást. A szövegből éppen csak az nem derül ki egyébként, hogy egy indoklás mikor minősíthető nem elfogadhatónak, illetve a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetetlennek. A szöveg megfogalmazásának különös jelentőségét az adja, hogy az említett okokra történő hivatkozás az ajánlat érvénytelenségét, tehát egy meglehetősen súlyos jogkövetkezményt von maga után.
Egy másik ilyen példaként fel lehet hozni az 54. § (4) bekezdését módosító rendelkezést.
(14.10)
Eszerint az ajánlatkérő köteles a dokumentációt az ajánlattevőnek hozzáférhetővé tenni, feltéve, hogy azt ésszerű időben kérték, illetve annak ellenértékét megfizették. Ebben az esetben sem derül ki az, hogy mit jelent az ésszerű idő meghatározás, erre a magyar jogban irányadó joggyakorlat egyébként nem létezik jelenleg.
Államtitkár úr és a Szocialista Párt vezérszónoka is beszélt a versenypárbeszéd intézményéről. Ezt mi is egy kifejezetten jó megoldásnak tartjuk egyébként, ugyanakkor kicsit furcsálljuk azt, hogy annak tárgyalásos eljárással való részbeni egyezősége ellenére miért kell új eljárási szabályokat alkotni, megismételve a tárgyalásos eljárásokban egyébként már jól bevált rendelkezéseket.
Hasonló aggályaink vannak a központosított közbeszerzési eljárások gyakorlatából ismert keretmegállapodásos eljárások szabályainak ismétléséből adódó normaszöveg-növekedés kapcsán is. Az a benyomásunk, hogy a jogszabály-előkészítés során nem voltak kellő figyelemmel a már szabályozott tárgykörökre; valószínűleg ezt talán az abbéli igyekezet indokolhatja, hogy az Európai Unió irányelveinek jól kimutatható beépítése sikerüljön a törvényjavaslatba.
Nos, hasonlóan államtitkár úrhoz és az expozéhoz, természetesen egy vezérszónoklat sem tud mindörökké tartani, vannak annak időbeli korlátjai, ezért természetesen minden észrevétel, javaslat, kritika nem fogalmazódhatott meg ebben a tizen-egynéhány percben, azt azonban szeretném jelezni államtitkár úrnak mint a törvény előterjesztőjének, illetve képviselőjének, hogy a javaslattal ebben a formában a Fidesz frakciója nem tud egyetérteni. Természetesen a módosító indítványainkat be fogjuk nyújtani, és azok támogatását fogjuk kérni kormánypárti képviselőtársaimtól is.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
