DR. BALOGH LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BALOGH LÁSZLÓ
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén elhangzottak lényegéről a következőket szeretném elmondani.
A hozzászólásokban megfogalmazódott, hogy jó, hogy a normaszöveget az igazságügyi tárca és a Legfőbb Ügyészség közösen dolgozta ki. 2003 óta több alkalommal történt már kísérlet arra, hogy a javaslat szerinti módosítás megszülessék. Erre különösen most van mód, amikor az Országgyűlés a büntetőeljárási törvény nagy terjedelmű módosítását vitatja, és várhatóan el is fogja fogadni.
(16.20)
A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az ügyészség és a bíróság fórumrendszerét harmonizálni, egymással megfeleltetni szükséges. A fórumrendszer átalakítása során az ügyészségi nyomozó hivatalok státusát is rendezni kell. A javaslat idevonatkozó megoldását a bizottság támogatta.
Kérdésként vetődött fel a bizottság ülésén, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének és elnökhelyetteseinek, valamint a legfőbb ügyésznek és helyetteseinek a tisztségük megszűnése utáni alkalmazása és javadalmazása hogyan viszonyuljon egymáshoz. Ugyanaz a szabály érvényesüljön-e mindkét szervezet vezetői esetén, vagy eltérő legyen a szabályozás? Egységes álláspont nem alakult ki ebben a kérdésben a bizottságon belül. Abban viszont egyetértés volt, hogy az ügyészségi vezetők és ügyészek jogállását pontosítani kell azzal, hogy megbízás megszűnésének okai kiegészülnének a választójog elvesztésével, összhangban azzal, hogy a választójog megléte esetükben kinevezési feltétel.
A bizottság a javaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem