DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Frajna képviselő úr Ausztriát hozta összehasonlítási alapként. Valóban, Ausztriában nagyon megengedő a társadalom ebben a tekintetben, de nekünk nem ez a célország. Az Európai Unió ajánlása is az, hogy 2009-ig, ha lehetséges, jussunk el oda, ahova eljutott Olaszország, Svédország, Málta, Norvégia és sorolhatnám még, és egyre több keményebb, a magyarországinál szigorúbb rendelkezés van készülőben, hogy bizony a közösségi célú helyiségekben, zárt térben egyáltalán ne lehessen dohányozni. Ez nem valami borzasztó nagy célkitűzés.
Megint csak hivatkozom arra a közvélemény-kutatásra, amelyet Magyarországon is lefolytattunk, és amelyből kiderül az, hogy miközben az iskolai és az egészségügyi intézményekben a teljes füstmentesség elérését a dohányzók többsége is támogatja - tehát képviselőtársaim bizony fontolóra vehetik például Béki Gabriella képviselőtársam javaslatának a mérlegelését -,s aközben az éttermek esetében sem állunk olyan nagyon messze a többségtől, tehát fele-fele arányban támogatnának egy teljes tilalmat. Én azt gondolom, hogy szükség van kampányra, szükség van arra, hogy erről nap mint nap beszéljünk, és akkor bizony nem mi leszünk az utolsók, lehet, hogy az osztrákok lesznek az utolsók az uniós ajánlások követésében… - hanem a népegészségügyi mutatóinknak megfelelő intézkedésekre kerül sor. Ha Olaszországban egy éve az éttermi dohányzás tilalmát be tudják tartani - pedig ez nem egy könnyű ország ebből a szempontból -,s akkor talán egyszer nekünk is sikerülhet.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem