DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Akkor megpróbálok rövid lenni. Jómagam el tudtam volna képzelni, és pártoltam is egy radikálisabb felsőoktatási reformot, számomra elfogadható lett volna, ha a felsőoktatási intézmények jogállása a közhasznú társaság. Számomra elfogadható lett volna az is, ha a felsőoktatási intézményekben dolgozók nem közalkalmazottak, hanem munkavállalói az intézményeknek. És számomra elfogadható lett volna az is, ha a diákok megrendelői pozícióját egy hitellel teljesen lefedett tandíjrendszer is megerősíti, és ezzel a megerősített megrendelői pozícióval lépnek fel a felsőoktatás szolgáltatáspiacán. De ugyanakkor politikus vagyok, egy koalíciós kormány tagja, és tudom azt, hogy egyszerre kell megegyezni a szakmával, és egyszerre kell olyan javaslatot letenni, amely a parlamentnek legalább a fele plusz egy szavazatát biztosítani tudja. Ennek megfelelően eltartott körülbelül két évig ennek a törvényjavaslatnak az elkészítése.
De ebbe a munkába bevontuk az összes mértékadó, nagy, átfogó felsőoktatási szervezetet. Az nem jelent meglepetést számomra, hogy a Fidesz, ha olyan szakmai szervezetek vannak, amelyek támogatnak az ő véleményével nem egyező véleményt, akkor azok a szervezetek nem léteznek - Magyar Rektori Konferencia, Főiskolai Főigazgatók Konferenciája, Magyar Akkreditációs Bizottság, Felsőoktatási és Tudományos Tanács, Doktoranduszok Országos Szövetsége, a hallgatók képviseletében a HÖOK és a szakszervezet. A parlamenthez benyújtott törvényjavaslat ennek a hét szervezetnek a teljes konszenzusán alapult. Ezek a szervezetek a benyújtott törvényjavaslat legelejétől a legvégéig egy közös munkának tekintették ezt a javaslatot.
Valóban, a Fidesz hazafias népfrontja nem hagyta jóvá. Valóban nem olyan volt ez az egyeztetés, hogy egy vezér megálmodik valamit, és véletlenül mindenki ugyanazt álmodja, és megkérik a vezért, hogy képviselje utána ugyanazt, amit ő már megálmodott. Ez az egyeztetés nem így történt. Nem gyűjtöttünk nem tudom, hány tízezer vagy hány százezer aláírást mellette, nem számolgattuk magunk, hogy ténylegesen azokon az aláírásokon mi van és így tovább, de a mértékadó szakmai szervezetek vettek részt ennek a törvénynek az előkészítésében.
Most a hét szervezet közül hat szintén a változtatást az alkotmánybírósági intencióknak megfelelően támogatta. A HÖOK két kifogásából az egyik olyan kifogás, amelyben szövegszerű változtatást nem is hajtottunk végre, amely gyakorlatilag az eredeti törvényjavaslatban is benne volt. Tehát akkor nekik a megfogalmazás megfelelt. A mostani, másik kifogásuk pedig, úgy látszik, arra irányul - lehet, hogy az MDF erre biztatja őket - hogy az Alkotmánybíróság döntésével szemben harcoljanak azért, hogy felsőfokú végzettség nélkül is lehessen a gazdasági tanácsokba kerülni. De az ég szerelmére, akkor ugyanilyen alkotmányellenes az is, hogy rektor nem lehet hallgató! Valóban, az egyetemi autonómiát sérti. Miért ne lehetne rektorrá választani egy elsőéves hallgatót az egyetemen, ha a szenátus úgy gondolja? Úgy látszik, azért, mert vannak másfajta előírások is, hogy egyetemi tanárnak kell lenni az illetőnek. Elég durva diszkrimináció, de valószínűleg, aki rektor akar lenni, majd egyetemi tanár lesz előbb-utóbb, és ha a gazdasági tanács tagja akar lenni, akkor legalább egy diplomával rendelkezzen.
Nem tartom a diákság elleni merényletnek azt, hogy egy első- vagy egy másodéves hallgató diploma nélkül nem tud bekerülni a gazdasági tanácsába egy olyan egyetemnek, amely 10-20-30-40 milliárdos forgalmú költségvetést bonyolít le, és az azzal kapcsolatos pénzügyeket intézi. De ha az MDF így gondolja, akkor harcoljon ezért. De akkor vállalja azt, hogy az Alkotmánybíróság döntésével szemben kívánja ezt keresztülerőszakolni, hogy aztán talán az Alkotmánybíróság újra megsemmisítse a törvénynek ezt a passzusát vagy visszatartsa a törvényt. Valóban komoly reformot kívántunk végrehajtani, és ezt a reformot végre is hajtjuk minden kompromisszummal együtt.
Amikor a Fidesz változásról beszél, akkor valójában egyetlenegyet ígér az embereknek: változtassátok meg a kormányt, hogy ne változzon semmi. Ugyanis nincs olyan változás, amellyel szemben fel ne lépne. Annak idején, első miniszterségem idején, '96 és '98 között az angolszász típusú képzési modellt, amely mellett felléptünk, kozmopolita, a nemzeti tradícióktól idegen modellnek minősítette, és ezzel szembeállította a kontinentális, német, kvázi magyar nemzeti modellt. Majd szép csendben Bolognában aláírták a bolognai megállapodást, és utána néhány évre elfeledkeztek erről a dologról, hirtelen elfelejtették azt, hogy néhány évvel ezelőtt még nemzetietlen, kozmopolita modellnek tekintették azt, amit most éppen a magyar felsőoktatásban bevezetünk.
Valóban, ezt egyszerre lehet bevezetni. És bevezetik másutt is Európában, Romániában csakúgy, mint Montenegróban, hogy most éppen ne az igazán fejlett részét említsem Európának, ott is felmenő rendszerben, kötelező jelleggel, természetesen differenciáltan. Hiszen differenciált ez a modell is, mert sem a jogászképzésben, sem az orvosképzésben nem vezetjük be. A műszaki területen, általában a mérnökképzésnél négy év a Bologna. Megint nem áll az a feltételezés, hogy a gyakorlathoz nincsen köze, hiszen a legtöbb bachelorképzéshez 30 kreditet felölelő összefüggő gyakorlati képzés és ehhez finanszírozás tartozik. És az, hogy ezt mennyire igényli a munkaerőpiac, arra nem kevésbé jellemző az, hogy a kísérleti jelleggel elindított Bologna-típusú képzésben a bachelorra, tehát a felsőfokú alapképzésre nagyobb volt a Műszaki Egyetemen a túljelentkezés, mint a hagyományos szakokra, és már idén a hallgatók 40 százaléka, akiket elsősként felvettek, az új típusú képzéshez tartozik. Igény van erre, mert Magyarországon túlképzés van. De nem abban az értelemben van túlképzés a felsőoktatásban, hogy sokan mennének be a felsőoktatás rendszerébe, hanem túl sok ideig maradnak bent ebben a rendszerben.
Ha az OECD-országok tapasztalatát nézzük, akkor azt látjuk, hogy ott a magyar felsőfokú szakképzésnek megfelelő képzésben a felsőoktatásban a hallgatók 20 százaléka vesz részt, az alapképzésben 40-50 százaléka, és csak 20-25 százaléka a masterképzésben, a mesterképzésben. Egy tömegképzés esetén ezek a normális arányok, és ezeket az arányokat célozza meg ez a rendszer is.
Természetesen nem kell úgy értelmezni, ahogy a MERSZ is tévesen értelmezte a törvényt, hogy 35 százalék az intézményre, szakterületekre bontva érvényesítendő a mesterképzésben, hiszen ekkor nem lehetne indítani olyan felsőoktatási intézményt, amelyben csak mester- és PhD-képzés van, hiszen azok az intézmények nulla felsőfokú alapképzéses hallgatót vesznek fel, és mégis százszázaléknyi értelemszerűen a mesterképzésben részt vevők aránya. Ez egy országos aggregált adat, amely sokkal inkább egy oktatáspolitikai célt követ, amely az államilag finanszírozott helyek nagyságrendi elosztását követi.
A másik helyen kellett kompromisszumokat kötnünk a közalkalmazotti téren is, mert valóban szerettünk volna egy olyan rendszert megvalósítani, amely a teljesítményt fokozatosan, sokkal jobban elismeri, mint jelenleg. A Fidesznek '98 után az egyik első intézkedése volt, hogy tönkretegye a Széchenyi professzori ösztöndíjat, azt az ösztöndíjat, amely valódi minőségi differenciát vezetett be a magyar felsőoktatásba. Tönkretette, mert egyszerűbb volt azt a pénzt felhasználni, és egy közalkalmazotti bértáblában egyformán szétosztani egy szférában, majd utána azon sírni, hogy a legtehetségesebb középkorú és fiatal korosztály kimegy Nyugatra, és nem jön haza.
A felsőoktatási törvény egyik célja az, hogy ne úgy büszkélkedjünk a Nobel-díjasainkkal, hogy kérem szépen, mi több mint egy tucatot el tudtunk üldözni az országból, és ezért Nobel-díjasok lettek külföldön - az egy szem Szent-Györgyi Albertet vagy éppen az irodalmi Nobel-díjasunkat kivéve (Tóth István közbeszól. - Az elnök csenget.) - hanem arról van szó, hogyan lehet itthon tartani őket, kutatási lehetőséget adni nekik, és hogyan lehet a tehetségüket elismerni. (Közbeszólások az ellenzék soraiból. - Az elnök csenget.) Mert valóban szembeszállok azzal a felfogással, képviselő úr…
