DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Itt, a Magyar Országgyűlésben a környezetvédelmi termékdíjtörvénynél hat széplelkű képviselő egybehangzó akaratát fogalmazhatjuk meg: milyen jó lenne, ha azt az alapvető elvet, amelyet a környezetvédelem terén megfogalmaztunk, nevezetesen, a környezetkárosító anyagok kibocsátásának csökkentését el tudnánk érni, és annak megfelelő jogi szabályozást tudnánk adni.
Igen ám, de hogy ennek hosszú, nagyon nagy története van, Ékes úr finoman jelezte, hogy lobbitevékenység. Ez több annál, mint lobbitevékenység, ez hatalmas, óriási iparágazati érdek, amivel szemben ne kenjük egymásra a felelősséget ellenzék és kormánypárt ide-oda. Mindenki volt már kormányon, mindenki volt ellenzékben, mégsem oldottuk meg ezt a problémát. Miért nem oldottuk meg, barátaim? Azért nem, mert Magyarországon egyesek arra hivatkoznak, hogy a csomagolóanyagok terén a fogyasztói szokások megváltoztak, és immáron a csomagolóanyagok 80 százaléka úgynevezett egyutas termékkörbe tartozik, el kell dobni.
(15.10)
Most ezek után az eldobható termékek után fizetik a termékdíjat, aki nem köt úgynevezett licencszerződést azzal a szervezettel, amelyik helyette elvállalja, hogy a kibocsátott csomagolóanyag egy részét, a meghatározott százalékot visszagyűjti. A százalék fölötti rész után nem kell termékdíjat fizetni, bár volt erre egy kísérlet - sajnos Illés Zoltán képviselőtársam nincs itt -, 2002-ről 2003-ra virradóan egy szép, osonó akcióval Orosz Sándor és Gulyás József képviselők betettek egy olyan indítványt a törvénybe, a költségvetési törvény kapcsán módosítottuk a termékdíjtörvényt, amely azt mondta ki, hogy minden kibocsátott csomagolóanyag után kell fizetni, degresszív mértékben, csökkenően termékdíjat, függetlenül a visszagyűjtési aránytól, tehát az arány fölötti részre is.
Aztán mi történt, kedves barátaim? Koherenciazavarra való hivatkozással... - mert átment a Házon, szép nagy többséggel átment, olyan szépen, hogy csak na! -, nyilatkoztunk örvendve Illés Zoltán és én is különböző rádiókban, hogy itt az első sikertörténet, áttörés. És aztán megszólaltak más hangok is, hogy ez milyen iparágaknak a teljes tönkretétele, és ez hány ezer munkahely elvesztését jelenti - és ripsz-ropsz megszűnt! Ez a minisztérium most már lassan négy éve küszködik azzal a problémával, hogyan vezethesse be azt a betétdíjat, amiről a kedves Pap kolléga beszél, teljesen indokoltan és jogosan.
Németországban 2003-ban tettek erre egy kísérletet: Németország mindjárt nekiszaladt egy brüsszeli eljárásnak, pontosan egy ilyen eljárásnak, csak ott nem adminisztratív módon amiatt, mint ami itt ebben az esetben fennforog, hogy nem küldtük be előzetesen a törvényt egyeztetésre, hanem ott megtámadták ezt a törvényt, hogy hogyan lehet betétdíjat kiszabni arra, ami úgynevezett egyutas termék, és Németországban 2004-re jelentősen vissza kellett lépni ettől a vélhetően jó és a környezetvédelem szempontjából hasznos döntéstől. Magyarország most ebbe az irányba mozog.
Államtitkári búcsúzásom előtt voltam kint Németországban a német államtitkár asszonynál, és gratuláltam nekik, hogy ezt bevezették, amire azt mondta, hogy ezt a gratulációt csak óvatosan, mert most kezdünk majd visszalépkedni, mert bizony tarthatatlanná vált a helyzet. Na most, ha mi nagy léptékkel akarjuk ezeket a problémákat megoldani, akkor vélhetően mi is találkozunk ilyesmivel, de akkor szét kell nézni a saját politikai hinterlandunkban is, hogy ki mennyire akarja ezt a dolgot megoldani, a fogyasztói szemléletben is, hogy az a vásárló tudjon választani - helyesen utalt rá Ékes képviselő úr, hogy drágább vagy nem drágább -, hogy itt van egy egyutas csomagolás, itt van egy többutas csomagolás. Az egyutason is van betétdíj, tehát ha azt veszem, akkor drágábban fogom megvenni, aztán helyettem majd valaki visszagyűjti, ha lusta vagyok, vagy esetleg megpróbálom visszavinni; vagy pedig veszem a többutas csomagolást.
Igen ám, de itt tárgyaljuk az Országgyűlésben, még nem is szavaztunk róla, az úgynevezett kereskedelmi törvényt! Én itten szép felszólalásomban elpanaszolgattam azokat a mindennapi élményeimet, hogy a többutas csomagolással is milyen hercehurcát él meg az ember, hogy egyáltalán vissza tudja váltatni, nem lenne-e szerencsésebb a törvénybe betenni egy olyat, hogy akik forgalmaznak olyan göngyöleget - márpedig kötelező forgalmazni legalább olyan arányban, mint az egyutast, ami visszaváltható -, annak visszavétele ugyanolyan körülmények között történjen, mint az eladása.
Barátaim, nem látom az érdeklődést! Hol van az ilyen irányú megjelenés a törvényben egyik oldalról is? Se innen, se onnan, nincs! Elszállt a szöveg - szép, el lehet felejteni! A hivatkozás az volt, hogy ezzel a kiskereskedelmi egységeket vernénk agyon, mert azoknak bizony most nem lenne arra pénzük, hogy ilyen tárolóhelyet meg ezt-azt csináljanak. Jelzem, hogy a kiskereskedelmi egységek, amelyek mostanában nyitnak, és még bírják a versenyt, azok megcsinálták. Láttam faluban olyan kis boltot, ahol nagyszerűen még azt a göngyöleget is visszaváltják, amit nem nála vásároltak, hiszen az üzletpolitikájába belefér, mert így, ha bemegy a vevő, vesz két üveg sört, és visszavitte a másik kettőt, esetleg még megvesz nála egy cipót is vagy egy doboz cigarettát - bár ennek nem akarok reklámot csinálni -, és ez neki már üzlet, mert rákényszerül. A nagyoknál várhatod, hogy mikor nyitják ki a kisablakot, hogy esetleg visszavegyék a göngyöleget, vagy újabban olyan automatákat működtetnek, ami természetesen nem mindent fogad el, és esetlegesen a kedve is elmegy a vásárlónak attól, hogy ebben a visszaszolgáltatási kötelezettségben részt vegyen.
A törvényi szabályozás tehát nem minden, azzal, hogy most itt egy technikai jellegű újratárgyalása van ennek a dolognak. Joggal mondja Pap képviselő úr, hogy megemelték a tömegalapú termékdíjat, de a darabalapúnál a betétdíj nem jött át. Be volt terjesztve, itt volt a darabalapú is, de ki lett véve, vissza lett véve. (Dr. Pap János: A tárca vette ki.) Nem a tárca vette vissza, dehogy a tárca! A tárca ilyen kis pont ebben a küzdelemben, kedves testvéreim! Ebből akkor lesz igazán átütő erő, ha valamennyien úgy gondoljuk, hogy egy ésszerű kompromisszumot meg lehet kötni; a tárca küszködik, hogy hogyan találja meg.
Itt van a főosztályvezető úr, 842 alkalommal ücsörögtünk különböző csoportokkal együtt, hogy mit tudunk ebből kihozni, hogy a legjobb kompromisszumot meg tudjuk kötni annak érdekében, hogy működtethető legyen a rendszer, esetleg elmozduljon majd a többutas termékek irányába, és ne az az apokaliptikus kép jelenjen meg, hogy nemcsak pezsgőt, hanem már sört is lehet így kapni, mert az alumínium még elment, abból még az ember kibontja, lecsavarja a kupakját, mint a Bambinak, aztán behajintja a borsodi világost. Kérem szépen, elképesztő, a bornál már régen működik a kannás bor, most már kétliteresben, másfelesben szerelgetjük ide-oda; olyan minőségű a palack, mint amilyen a bor, tisztelet a kivételnek. Ne ebbe az irányba mozduljunk el!
De akkor ezt ennél a törvénynél most nem tudjuk megoldani, hanem akkor üljünk le majd a választások után - mert itt a választási kampányban nem biztos, hogy ez szerencsés lenne -, beszéljük meg, hogy akkor minden párt, holdudvarával együtt, hajlandó-e ehhez a kemény munkához úgy hozzáállni, hogy itt bizony kemény, kőkemény gazdasági érdekekkel szembemegy, sőt társadalmi érdekekkel is. Ha ugyanis elméletben megkérdezik az embereket, hogy hány százaléka használná a többutasat, akkor 80, de amikor csinálni kell, akkor meg csak 20.
Köszönöm szépen. (Taps.)
