DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én nem erről kívánnék beszélni, nem kívánom méltatni az előttem felszólaló Földesi Zoltán képviselőtársam stílusát, azt viszont elvártam volna, hogy ha már hozzászól, akkor azt legalább érdemben teszi meg. Mégpedig az érdemi felszólalása arra irányulhatott volna, hogy mi az, ami nem volt helyes az általam elmondottakban. Mivel azonban ilyen nem hangzott el, nem volt tehát képes cáfolni azokat.
Méltatlannak tartom azt, amit a méltányossági nyugdíjjal kapcsolatban elmondott, hiszen azt mondani ma, hogy a méltányossági nyugdíj igénylésének a várakozási idejét öt évről három évre lecsökkentjük, és ezt úgy beállítani, mint valami pozitív intézkedést és üzenetet az idős korosztály számára, ez bizony már több mint arcátlanság, ugyanis ha nem felejtette volna el tisztelt képviselőtársam, ezt pont önök emelték fel három évről öt évre. Most visszaállítják öt évről három évre, de ezt úgy kommunikálni, mint valami nagyszerű dolgot, bizony eléggé elgondolkodtató.
Mint ahogy elgondolkodtató az is, amit a 75 éven felüli emberek számára ígértek a Medgyessy-féle kormányprogramban: “75 éves kor felett folyósítjuk az egyedülálló idősek pótlékát, megkímélve így az érintetteket a segély kérelmezésétől.” Aztán ehhez jött a Gyurcsány-féle kormányprogram, amely úgy fogalmaz: “Ebben a kormányzati ciklusban emeljük a 75 éven felüli egyedülálló idősek támogatását.” Ennek az egésznek csak egy szépséghibája van. Igaz, hogy a szociális törvény módosítása 2006. január 1-jével hatályba lép, a 75 éven felüli egyedülállóknak járó idősek pótlékát azonban csak azok kaphatják meg, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a minimálnyugdíj 130 százalékát, ami ma 24 700 forint. Tehát nem minden egyedülálló 75 éven felüli ember kapja meg ezt a pótlékot - ahogy azt várta és remélte -, hanem vannak egyesek, akik kapnak, és vannak kettesek, akik ebből a juttatásból kimaradnak. Én ezt tartom rendkívül méltánytalannak, és úgy gondolom, hogy az idős emberekkel szemben ezt nem lett volna szabad megcsinálni. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem