SISÁK IMRE JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Csákabonyi Balázs képviselő úr azt mondta, hogy ne hasonlítsuk a magyar nyugdíjakat a korábbi európai uniós tagországokban élők nyugdíjához.
Tisztelt Képviselő Úr! Ezzel egyetlenegy probléma van, mint ön is tudja, hogy az árak Magyarországon a korábban csatlakozott tíz ország árszintjének felelnek meg (Moraj az MSZP soraiban.), üzemanyag és minden egyéb más. Tisztelt képviselő urak, csak át kell menni a szomszédos országokba, és meg lehet tapasztalni. A nyugdíjak viszont valahol nagyon lent vannak.
De, tisztelt képviselőtársaim, még egyszer mondom, többször elmondtam már, örüljünk annak, hogy ez az ötéves nyugdíjkorrekciós program egyébként megvalósul, ugyanakkor a hozzászólásomban azt is elmondtam, akkor zárkózhattunk volna fel bizonyos értelemben az Európai Unió más tagországainak a nyugdíjaihoz, ha önök megfogadták volna Magyarország európai uniós csatlakozása előtt a Magyar Demokrata Fórumnak azt az országgyűlési határozati javaslatát, amelyet még csak tárgysorozatba sem vettek, és amely arra tett javaslatot, hogy minden magyar nyugdíjasnak 10 ezer forinttal emeljük meg a nyugdíját.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudják, nemcsak erről kell pozitívan nyilatkozni, ami most itt fekszik a parlament asztalán, hanem az ellenzék jó javaslatait, amelyek szintén a magyar nyugdíjasok érdekeit szolgálják, legalább a parlamentben vitára kellett volna bocsátani. De önök nemhogy általános vitára nem tartották alkalmasnak, még a tárgysorozatba-vételt sem javasolták.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem