DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy költségvetés vizsgálata önmagában értelmetlen, mindig viszonyítani kell valamihez. Lényegében ennek a kormányzati ciklusnak az utolsó költségvetése fekszik a tisztelt Ház előtt, habár ha összességében nézzük az előterjesztést, nem lenne meglepő, hogy még májusig egy pótköltségvetés kerülne a Ház elé. De elfogadva azt, hogy ez az utolsó költségvetése ennek a kormánynak, önkéntelenül adódik a lehetőség, hogy a 2002-2004-es kormányprogramok fényében tekintsük át az előttünk fekvő javaslatot.
De előbb nézzük a kereteket, amelyek a kormány szerint a következő évben az egészségügy számára rendelkezésre állnak. A bevételi előirányzat némiképpen meghaladja az 1500 milliárdot, bár ezzel kapcsolatban az ÁSZ-jelentés 135. oldalán azt olvashatjuk, hogy ez 36,8 milliárd forinttal több, mint amit az OEP reálisnak tartana. Tehát nem véletlenül fogalmaz úgy az ÁSZ, hogy a bevételi előirányzatot összességében és részleteit tekintve is megalapozatlannak tartja.
A kiadási oldal sem tekinthető megnyugtatónak, hisz itt az előterjesztés 1535 milliárd 864 millió forinttal, ezen belül azonban a természetbeli ellátások, tehát a gyógyító-megelőző ellátások esetében a kormány kiadáscsökkenéssel számol. Itt is az ÁSZ-t hadd idézzem. Jelentésének 27. oldalán így fogalmaz: “A gyógyító-megelőző egészségügyi ellátás 2006-ra tervezett előirányzatának korlátozás nélküli felhasználható része 660,9 milliárd forint, ami 33,7 milliárd forinttal kevesebb a 2005. évi várható teljesítési összegnél.” Zárójelben jegyzem meg, hogy a kormány ismételten megsértette az államháztartási törvényt akkor, amikor nem terjesztette a tisztelt Ház elé az idei évi várható teljesítéseket. Tehát ez az előirányzat nominális értéken csökkenést jelent, és az ÁSZ szerint - és nemcsak az ÁSZ szerint, hanem, úgy gondolom, mindannyiunk véleménye szerint - a rendszerváltoztatás óta erre nem volt példa.
Hallom, hisz a bizottsági vitában is gyenge ellenérv volt, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás, illetve az áfa mérséklése ellentételezi némiképpen ezt a forráscsökkentést. Én azért az áfamérséklés kiadáscsökkentő hatásával csínján bánnék, hisz nem kétséges, nagy a valószínűsége, hogy a költségvetési körön kívüli szolgáltatások esetében ez érvényesülni fog, de a termékek árában nagy valószínűséggel nem fog érvényesülni. Csak mindenkit emlékeztetek a korábbi parlamenti döntésre, amikor bizonyos csecsemőápoló szerek, illetve termékek esetében a parlament közösen döntött az áfacsökkentésről, és amikor utólag megvizsgáltuk, hogy ennek hatása az árakban jelentkezett-e, azt kellett tapasztalnunk, hogy ez nem realizálódott, maximum azt lehet mondani, hogy az áremelkedés üteme talán egy kicsit csökkent.
(9.30)
Úgy gondolom, hogy ezeknek az adatoknak az ismeretében nem tekinthető túlzó kijelentésnek, hogy a “Cselekedni most és mindenkiért” címet viselő kormányprogram 3. oldalán szereplő ígéret, amely szerint a kormány javítani fog a romló egészségügyi állapotokon, fékezi a népességfogyást és a gyorsuló elöregedést, nem fog teljesülni. Sőt, a jövő évi költségvetés alapján ezek a mutatók inkább romlani fognak.
Tudom, nem is lehet négy év alatt megváltoztatni mindent, hiszen az egészségügyben a kedvező intézkedések csak több ciklus múlva éreztetik hatásukat. Mindezek ellenére a rendelkezésre álló adatok alapján azt azért nyugodtan ki lehet mondani, hogy semmiféle trend, változás nem érezhető. A KSH múlt heti jelentése szerint az ország lakossága 2005. április 1-jén 10 millió 90 ezer fő volt, a legutóbbi számoláshoz képest ez 1,1 százalékos csökkenés, pedig ez alatt az időszak alatt elég jelentősnek tekinthető a bevándorlások száma.
A halálozási mutatók tekintetében sem tapasztalható javulás, ha a stagnálást nem tekintjük annak. Az ország lakosságát sem sikerült négy esztendő alatt megfiatalítani. Sőt közismert, hogy az elmúlt bő évtizedben mintegy 3 évvel nőtt az átlagos életkor, ennek mindannyian örülünk, de ez önmagában, tekintve, hogy a 60 év felettiek veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatások több mint 80 százalékát, forrásbővítést igényelne a tárcát illetően, ehelyett a következő esztendőben nominálisan is csökkenni fog az erre fordítható összeg nagysága. Azt írja a kormányprogram, hogy kiemelkedően foglalkozik az egészségügy anyagi biztonságának megteremtésével. Pontosan így fogalmaz: az intézményi gazdálkodás stabilitásának biztosítására a finanszírozás szabályait már a költségvetési évet megelőzően meghatározzuk.
Mindannyian tudjuk, nemcsak akik az egészségügyben dolgoznak, hanem akik azon kívül is, hogy az egészségügyben a finanszírozás sajátossága miatt már egy hónapja elkezdődött a jövő esztendő. Az egészségügyi intézményeknek már egy hónapja tudniuk kellene a jövő esztendei teljesítményvolumen-kereteiket. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos szakterületeken a szeptemberi kódkarbantartás is módosítja ezeket. Úgy látszik, a kormány saját magára nézve nem tartja kötelezőnek a programjában megfogalmazott alapelveket, amelyek szerint megköveteli a törvények tiszteletét, az állami szervek működésében a szakszerűséget, az átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget. A szakszerűséget az Alkotmánybíróság ítéletei bizonyítják. A jogszabályokat lehet, hogy tiszteli, de betartásukkal gondok vannak.
Az előbb említett teljesítményvolumen-ügy mellett a kapacitás-befogadások körüli lehetetlen állapotok is ezt bizonyítják. A vonatkozó jogszabály szerint az idei kapacitáspályázatok elbírálásának határideje március 31-én lejárt. Több mint 1100 pályázat sorsáról, a benyújtott pályázatok mintegy 95 százalékáról csak az elmúlt napokban, néhány órával a következő esztendei pályázati határidő lejárta előtt döntött az illetékes tárca. A kihirdetés még nem történt meg. Természetesen a költségvetésben ennek vonzatairól egy sort sem olvashatunk.
Egy intézmény gazdálkodásának stabilitásához hozzátartozik a kiszámíthatóság, a tervezhetőség. A költségvetés ebben semmi segítséget nem nyújt. Ezt olvashatjuk az előterjesztésben, idézem: “A finanszírozási szabályok módosításával és az elszámolási szabályok szigorításával mintegy 51 700 súlyszámcsökkentést szükséges elérni.” Az összevont szakellátásra biztosított 444,3 milliárd forint, figyelembe véve az önálló labor- és krónikus fekvőbetegkasszát, és a tavalyi kapacitásokkal számolva, nagy valószínűséggel több mint 100 ezer súlyszámcsökkentést tesz szükségessé. Ebből következik, hogy az elkövetkező időszakban, méghozzá közeli időszakban drasztikus visszanormálás várható, azaz ugyanazért a tevékenységért kevesebbet fog fizetni az intézményeknek az OEP. Azonban egyáltalán nem mindegy, mely szakmákat, mely beavatkozásokat fog érinteni a visszanormálás. Ez egy-egy intézmény bevételét jelentős mértékben csökkentheti. Arról nem is beszélve, hogy a költségvetés mellékleteként benyújtott közalkalmazotti tábla rovatai üresek. Ennyit a gazdálkodás stabilitásáról.
Nem lehet csodálkozni azon, hogy az egyik legjobban fogyó eszköz, képletesen szólva, a kórházigazgató lett. Számtalan példát lehet hozni: Eger, Tatabánya, Budapesten is több kórház érintett. S nem lehet véletlen a vezetőváltás. A Magyar Kórházszövetség elnökének nyilatkozata szerint az elmúlt két évben mintegy 50-60 milliárd hiányt halmoztak fel az intézmények, lassan eléri a gyógyító-megelőző ellátásra fordítható pénz 10 százalékát. Ez már valóban csőd közeli helyzet.
Visszatérve a jogszabályok tiszteletére, arra, hogy milyen módon érvényesül a parlament ellenőrző szerepe a kormány felett, erre, azt hiszem, a legjobb példa az irányított betegellátási modell sorsa. Bizottsági képviselőtársaim jól emlékeznek, de a többiek tájékoztatására: március 23-án az egészségügyi bizottság tárgyalta az Állami Számvevőszék irányított betegellátási rendszerrel kapcsolatos jelentését. Az Állami Számvevőszék ebben a jelentésében kijelentette, hogy lopakodó módon nem lehet reformokat csinálni, és nem lehet elképzeléseket elindítani a teljes célrendszer tisztázása nélkül. A modellkísérlet céljainak jogszabályi meghatározása elmaradt. “Megállapítható - írja az ÁSZ - a modellkísérlet útjára indításának előkészítettsége, illetve előkészítetlensége, koncepcionális rendezetlensége, a szaktárca részéről a működés iránt tanúsított érdektelenség, az OEP belső szabályainak hiánya.”
A kormány részére is javaslatot tett az Állami Számvevőszék, mégpedig abban a formában, hogy terjesszen a tisztelt Ház elé országgyűlési határozati javaslatot, különös tekintettel a modellkísérlet céljára, szerepére, eredményére, valamint a további sorsára. A bizottsági ülésen jelen lévő tárcavezető, Rácz miniszter úr is azt a kijelentést tette, hogy a modellkísérletnek véget kell vetni, legalábbis ebben a formában mint modellkísérlet, nem folytatható tovább. A kormány részéről ígéretet tett arra, nem zárkózik el, hogy egy országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a Ház elé. Ezen bizottsági ülés végén egyhangú, tehát nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem a kormánypárti képviselők által támogatott javaslatot fogadott el a bizottság, amelyben felkérte a kormányt, hogy még a tavaszi ülésszak vége előtt terjesszen egy határozati javaslatot a parlament elé, és az ÁSZ-jelentésben is leírt szempontok alapján az IBR kimenetelének a sorsáról döntsön.
Ezzel szemben mit olvasunk a költségvetés 81. §-ában? Lényegében változatlan formában folytatódik a modell. Idézőjelbe téve, pozitív jellegű változásnak tekinthető az, hogy az a diszkrimináció a modellen belül, illetve a modellen kívül lévő lakossággal szemben megszűnik, hogy a prevenciós és szervezési díjat megszüntetik, de továbbra sem lehet tudni, és ebben a költségvetési törvény sem ad eligazítást, hogy milyen módon viszonyul például a volumenkorláthoz az irányított betegellátási rendszer, hogy érvényesül az elszámolásban, mondjuk, a gyógyszergyártókkal kötött megállapodás, illetve a gyógyszergyártók befizetése a gyógyszerkassza részére.
De mást is olvashatunk a kormányprogramban, aminek jeleit nem nagyon látjuk az előttünk fekvő költségvetésben. A kormány ígéretet tett arra, hogy határozottan intézkedik arról, hogy a megelőzés a gyógyítással egyenrangú tevékenység legyen. Úgy gondolom, hogy az elmúlt tíz évben, de tizenöt évben, hiszen, ha ’93-at tekintjük bázisnak a népegészségügyi program tekintetében - a Kertai-programot -, azt mondhatjuk, hogy ez egy kudarcos folyamat volt.
(9.40)
Az előző kormányzati ciklus vége felé egy, már elfogadott költségvetés közepén egy, a szakma által hosszú idő alatt kidolgozott program készült el, amit igaz, hogy nem a parlament fogadott el, csak a parlament szakbizottsága, de készen állt a program, indítás előtt állt. A kormányváltás után a kormány megakasztotta ezt, habár retorikájában azt mondta, hogy támaszkodik a korábbi népegészségügyi programra és folytatni kívánja azt, de mára már egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy a kétszer száznapos programot és a 2002-es önkormányzati választások megnyerését fontosabbnak tartotta a kormány, mint a népegészségügyi program indítását.
Az emlőszűrések elindultak, de nyugodtan mondhatjuk, hogy leült az egész folyamat, az országban változatlanul területek maradtak ki az emlőszűrésből. Többször próbáltam segítséget nyújtani a saját választókörzetem részére, hogy Dél-Pest megyéből ne csak kétnapos utazással lehessen elérni azt a Pest megyei kórházat, amely ki van jelölve Cegléd és környéke számára az emlőszűrések elvégzésére, akkor, amikor Cegléden a kórházban minden rendelkezésre áll. Ezt a mai napig nem sikerült elintézni, pedig a szakmai vélemények, az ezzel kapcsolatos elfogadó nyilatkozatok rendelkezésre állnak, most mégis újabb kapacitáspályázatot kell benyújtani.
De attól a pillanattól kezdve - s nem hiszem, hogy bárki, aki a szakmában egy kicsit járatos, ezt cáfolni tudja -, hogy egy sajátságos finanszírozást vezetett be a kormány az egészségügy területén, az úgynevezett volumenkorlátot, a népegészségügyi programot ezzel lényegében kiüresítette, ugyanis nincs az az intézmény, amelyik saját magának veszteséget fog termelni. A kormány nem gondoskodott arról, hogy a szűrés során kiemelt betegek finanszírozását külön kasszáról finanszírozza, ráterhelte az egész ellátórendszerre, ebből következően bünteti azokat az intézményeket, amelyek korrekt módon végzik a szűrésből, illetve az azt követő ellátásból fakadó feladataikat, mert pillanatokon belül a degressziós sávba esnek. És az a 480 millió forint, ami az elkövetkező évben erre a célra a költségvetésben rendelkezésre áll, nem sok mindenre elég.
De tételesen is tetten érhető, hogy a kormány nem gondolja komolyan az egész népegészségügyi programot. Szeptemberben éppen a kardiovaszkuláris betegségekkel kapcsolatban történt egy visszanormálás, ami a szolgáltatók esetében nyilvánvalóan szolgáltatáscsökkentést fog eredményezni. De a legújabb probléma a külön keretes gyógyszereknek az onkológiai ellátásba, az onkológiai betegségek BNO-csoportjába történő beépítése, amely jelentős forráscsökkenést jelent ezen a területen, habár a bizottsági vita során az OEP főigazgató-helyettese nagyon sajátságos módon - és ez az egész kormányra jellemző - félretájékoztatta a bizottságot ezzel kapcsolatban, amikor azt mondta, hogy az onkológiai szakmai kollégium a BNO-megoldást ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással elfogadta. Tegnap kaptuk kézhez - gondolom, a bizottság tagjai von Haus is, de én otthon is megrendeltem - a Medical Tribune számát, amelyben részletesen leírják, hogy a szakmai kollégium csak feltételekkel fogadta el. Csak azzal a feltétellel, hogy egy három hónapos próbaidőt követően újból áttekintik ezt a finanszírozási formát; azzal a feltétellel, hogy a volumenkorlátból kivonják ezt a tételt; azzal a feltétellel, hogy egyéb addícionális költségeket is figyelembe vesznek a finanszírozásnál; s más további feltételekkel fogadta el ezt az egészet, tehát egyáltalán nem igaz, hogy nem történik forráskivonás ezen a területen.
Nézzük végig a kasszákat! A háziorvosi kassza nominálisan 0,96 százalékkal növekszik, azonban csalóka a kép, mert ha a szöveget elolvassuk, láthatjuk, hogy 8,5 milliárdot erre, illetve az összevont szakellátási kassza terhére egy úgynevezett gyógyszerösztönzési programban félre kell tenni. Úgy szól a rendelkezés, hogy abban az esetben, ha a gyógyszerfelírási szokások megváltoztatásának ösztönzése nem járna sikerrel - mint ahogy eddig sem járt sikerrel, holott erre korábban több próbálkozás is volt -, akkor ez a 8,5 milliárd automatikusan a gyógyszerkasszára száll. Tehát lényegében csökken a háziorvosi szolgálatokra jutó pénzösszeg.
Drasztikusan csökken a fogászati ellátás finanszírozása. Egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy a klinikák esetében a betegellátást az OEP nem kívánja finanszírozni. Ennek a gondolatmenetnek a mentén lényegében az egész egyetemi egészségügyi finanszírozást meg lehetne szüntetni, hisz a többi klinikán is alapvetően oktatási-tudományos tevékenység folytatódik, és e cél mellé rendelődik az egészségügyi ellátás. Arról nem is beszélve - s itt megint visszatérek a népegészségügyi programhoz -, hogy közismert a szájüregi rákos megbetegedések számának drasztikus emelkedése. Ha a fogorvoshoz való járást egy ilyen drasztikus csökkentéssel mintegy gátoljuk, akkor milyen esély van arra, hogy ebben bármilyen eredményt érnénk el?
Nagyon nehéz az összehasonlítás a gyógyító-megelőző kasszán belül a fekvőbeteg-, a képalkotó-, illetve a járóbeteg-kasszákat illetően, hisz itt egy kasszaösszenyitás történt, habár ezeknek a pontos részletes szabályai még nincsenek tisztázva. És ki rendelkezik ezzel a kasszanyitással a jelentéssel kapcsolatosan? Az intézmény vagy pedig az OEP önállóan? Egy csomó tisztázatlan kérdés van ezekkel kapcsolatban is.
Lehetne sorolni a kormányprogram ígéreteit, el lehetne mondani, önök azt ígérték, hogy a ciklus végére közelítünk az Európai Unió átlagához mind a béreket, mind az egy főre jutó ráfordításokat illetően. De nem túlzó az állítás, hogy távolodunk, és a következő évben még inkább távolodni fogunk ettől. Beszélhetnénk arról, hogy a kormány és a kormányzó pártok folyamatosan hangoztatják a köztestületek és a civil szervezetek fontosságát, azonban a köztestületek költségvetését évről évre csökkentik, és ez a következő évben is így lesz. A költségvetés az indoklási részében felsorolja azokat az állami feladatokat, amelyeket ezek a köztestületek ellátnak. Nagyon kíváncsi lennék, hogy ha az állam egyéb területein csak ilyen módon finanszírozzák az ellátást, akkor lehet-e sokkal hatékonyabb működésről beszélni. Ezen költségvetési adatok fényében talán nem kellene folyamatosan arról beszélni, hogy mennyire szeretik a köztestületeket, mennyire támaszkodnak rájuk, és mennyire veszik igénybe a civil szervezeteket akkor, amikor tavaly ezek nagy részét kigyomlálták a költségvetésből, és a jövő évi költségben is jelentős nominális csökkentés figyelhető meg. Ez egy farizeus magatartás, de hát ez a legkisebb baj az egész ügyet illetően.
A gond az, hogy a lakosságban egyre inkább nő az elégedetlenség az ellátással szemben, a növekvő rendelési idők miatt, a várólisták hosszának növekedése miatt, az egyre romló infrastrukturális körülmények és a lehetetlen állapotok miatt, és ez az egészségügyben dolgozókon fog csattanni. Az egészségügyi dolgozókon kérik számon ezeket a hiányosságokat, jóllehet - pláne nemzetközi kitekintésben - ilyen olcsón ilyen magas színvonalon egészségügyet működtetni dicséretes dolog, és ez az ágazatban dolgozó, a türelmüket egyre inkább elvesztő honfitársaink érdeme.
(9.50)
És akkor itt még nem beszéltem az ügyeleti kérdésről, nem beszéltem arról, hogy a sürgősségi ellátást preferálja a kormányzat, ugyanakkor a mentőszolgálatoknak például szóban ki van adva, hogy hat óra után betegszállítást nem lehet végezni. Így egyáltalán lehetetlenné válik az egész működtetés.
Nagyon nagy baj van az egészségügyben. Ahogy egy nem olyan rég lezajlott konferencián egy neves professzor egy beszélgetés kapcsán mondta, úgy látszik, hogy egy szikra kell ahhoz, hogy robbanás következzen be, úgy látszik, hogy valami nagy, katartikus változásnak kell bekövetkezni ahhoz, hogy a kormányzat észhez térjen. De bízzunk benne, hogy ez az ámokfutás már nemcsak az egészségügyben, de egyéb területeken sem fog sokáig tartani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
