DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vita során kinek-kinek szakterülete szerint elsődleges érdeke, hogy az adott egység, a nemzetgazdaság bizonyos ága a központi költségvetésből, egyéb bevételekből, európai uniós pénzekből mindinkább jobb helyzetbe kerüljön, és ennek a bevételi oldalát oly sokszor kicsit lazábban kezeljük, és azt mondjuk, hogy igen, kiadások vannak, kötelező állami feladatok vannak; a bevételeket meg próbálja meg a mindenkori kormány megoldani, és próbálja meg ezt a költségvetést úgy egyensúlyban tartani, hogy az hosszú távon is finanszírozható legyen, és még meg is feleljünk nyilvánvalóan olyan elvi kötelezettségeknek, amelyek az Országgyűlés valamennyi oldala által elfogadottan ez euró bevezetését 2010 környékére prognosztizálják.
Nos, amikor ezt a pénzügyi szemléletet halljuk, és a költségvetési vita jó része is erről szól, akkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy milyen jogszabályi, milyen törvényi környezetben érvényesül a költségvetés. Mert hisz’ minden ágazatnak a fölhasználáshoz, a működtetéséhez olyan törvényi szabályozása van, ami sokszor nem nagyon felel meg sem az elvárásoknak, sem pedig annak az igénynek, amit mi az Európai Unióhoz való csatlakozással megfogalmaztunk.
Előbb tárca nélküli miniszter úr, Baráth Etele, érintőlegesen ezt a területet is említve, a következőképpen fogalmazott. Milyen jó, hogy egy tárca nélküli minisztérium felügyeli azokat az európai uniós pénzeket, illetve azok felhasználását és azok összhangját, amelyek tárcákhoz leosztva jelennek meg, és milyen jó, hogy a decentralizálás irányába elmozdul a felhasználás, és követendő, bátor dolog, hogy a regionális fejlesztési ügynökségek egyre nagyobb hatáskört kapnak. Igen, ezek olyan törekvések, amelyeket a kormány meg tud ugyan tenni egy bizonyos körben, de átfogó reform nélkül nem tudja igazán hatékonyan működtetni.
Mire gondolok? Arra gondolok, hogy amikor arról beszélünk, hogy szükség lenne ebben az országban egy közigazgatási reformra, szükség lenne egy olyan tényleges decentralizációra, ami a hatékony pénzügyi felhasználást olyan területre viszi le - erre szoktuk mondani, hogy a szubszidiaritás elvét alkalmazza -, ahol a döntések, a felhasználás leginkább egymáshoz közeli állapotba kerül. No de ennek van egy feltétele, nevezetesen az, hogy a magyar Országgyűlésben egyszer kétharmados többséggel sikerüljön elfogadni egy olyan átfogó közigazgatási reformot, amelyben a régiók, a térségek, az önkormányzatok újraszabályozásával a decentralizálás úgy valósul meg, hogy ezek a területek megkapják a jogalkotói szerepkört, megkapják az önálló költségvetési lehetőséget, és ehhez természetesen a helyi adóztatás külön rendjének kialakítását.
Bizony 1990 óta ebben az ügyben a Magyar Országgyűlésben ennek a konszenzusnak a nyomát sem látjuk, és így nehéz is olyan hatékony gazdasági együttműködést kialakítani, amiben megjelenik a központi kormányzati akarat, másodsorban megjelennek a helyi igények, és ehhez van egy központosított és egy decentralizált pénzügyialap-felhasználás.
Nézzük csak, hogy vidékfejlesztéssel hányfajta területen találkozunk! Vidékfejlesztési pénzek, az infrastruktúra fejlesztése, az önkormányzatok fejlesztési alapjai, az európai uniós pénzek bizony megjelennek a Földművelésügyi Minisztériumnál, a Környezetvédelmi Minisztériumnál, a Gazdasági Minisztériumnál, az Európai Ügyek Hivatalánál, külön a vidékfejlesztési tárca nélküli miniszternél, és azt látjuk, hogy ezeknek a költségvetésben nagyon szépen körülírt és körülhatárolt pénzügyi forrásoknak sokszor a hatékonysága kérdőjelezhető meg, mert ezek nem mindig találkoznak, és nem mindig találják meg azt az összhangot, amivel az adott igényeket mindinkább és mind jobban ki lehetne elégíteni.
Mi is lenne a feladata egy klasszikus, liberális felfogásban működtetett minisztériumnak? Ágazati stratégia kialakítása, jogalkotás és hatósági felügyelet. S itt a minisztérium további szerepe megszűnt, mert azokat a pénzügyi pályáztatásokat, pénzek önkormányzatokhoz, pályázókhoz juttatását nem biztos, hogy minisztériumi szinten kellene intézni, hanem ennek önálló, egységes ügynökségi rendszerre lenne szüksége, amely megvalósítása bizony nem könnyű a mai belpolitikai viszonyok közepette, mert nemcsak a minisztériumok és nemcsak a pártok között, de bizony még ágazaton belül is igen komoly érdekek csapnak össze, ami fölött, úgy gondolja a mindenkori kormányzat, hogy a leghatékonyabb, ha a kormányzat kézi vezérlő keze is megjelenik.
Azt hiszem, hogy ez nem szerencsés, és a következő kormánynak és a következő Országgyűlésnek sürgős feladatai közé kell venni, hogy mind az olcsóbb állam, mint a hatékony állam, mint pedig a közigazgatási reform úgy találkozzon, hogy azok érdekében, akiknek a kiszolgálásáról szó van a különböző ágazathoz tartozó csoportoknál, ez egy szolgáltatás jellegű előrelépés legyen, ne pedig hatósági kényszer.
A vidékfejlesztési pénzek lejuttatásánál az európai uniós forrásokkal összhangban örömmel látjuk, hogy a következő évi költségvetésben most már megjelenik mintegy 112 milliárd forint, amely óriási előrelépés ahhoz képest, hogy 2004-ben sem az AVOP-ból, sem pedig a nemzeti vidékfejlesztési tervből kifizetés nem történt, sőt a 2005. évben most - a közelmúltban és ebben a hónapban - indultak el ezek a pénzek, amelyeknek a várományosai már oly régóta abban a hitben élnek, hogy esetlegesen van esélyük a túlélésre, jóllehet, másfél éven keresztül pályázataik nem kerültek elbírálására, aminek nyilvánvalóan voltak objektív okai is, de volt olyan tendencia is, amely bizonyos átcsoportosítási kényszert érzett olyan ágazatok felé, amelyeknek az adott problémáját nagyobbnak vélte.
Nézve a költségvetést és hallgatva a tegnapi felszólalásokat, amelyek az agrár- és vidékfejlesztési ágazatot érintően megnyilvánultak, egybehangzó, hogy nem nagyon látszik változás, nem nagyon látszik struktúraváltozás. Egy monokultúrára épülő, általában dömpingárut előállító támogatási rendszer jelenik meg, kevés az a mozgástér ebben a költségvetésben, amire nézve azt lehet mondani, hogy olyan programok indulhatnak el a vidékfejlesztés terén, amelyeknek nyilván része a mezőgazdaság, és megjelenik az alternatív energiafelhasználás, a megújuló energiafelhasználás, a környezetgazdálkodás, a hungarikumok iránti igény, a falusi idegenforgalom, a falusi turizmus és az ehhez tartozó infrastruktúra kiépítése. Igen ám, de ez sem olyan egyszerű dolog, hogy bármelyik kormány csak úgy el tudná dönteni, amikor a jogi stabilitás bizony nem minden területen egyértelmű.
Nézzük csak, hogy miről folyik a vita mintegy 15 éve Magyarországon az állattenyésztés területén! Az állattenyésztésnek stabil takarmánytermelő háttérre van szüksége, földre, magyarul. Amíg itt a birtokviszonyok nem stabilizálódnak úgy, és négyévente nem röppennek föl hírek, hogy újabb földtörvények vagy újabb földhöz juttatási akciók indulnak el, addig ebben az ágazatban olyan nagy beruházási kényszer vagy igény nem fog megjelenni, mert senki nem fog kockáztatni azért, hogy esetlegesen egy következő kormány azt mondja, hogy ez a takarmánytermelő terület már nem növelhető, vagy esetlegesen kereshet magának mást, mert az újabb kurzus egy egzakt és vélhetően más programba kezdve, a földtulajdon-juttatásnál más termelői kört kíván preferálni.
Meg kellene állapodni - és ez is az Országgyűlésnek végre a feladata; 15 év után kis reményt fűzök hozzá, de meg kellene nézni -, hogy tudunk-e olyan birtokpolitikát kialakítani, ami stabil üzemméreteket eredményez, és tudunk-e olyan segítséget nyújtani, ami a földtulajdonlást és a földhasználatot egymás felé közelíti, mert ezeknek a támogatásoknak, amelyeket itt földalapú támogatásként kiosztogatunk az adófizetők pénzéből és az Európai Unió támogatásából, jó része olyanoknak a zsebébe megy, akiknek semmi közük a mezőgazdasághoz, semmi közük a termeléshez, ők bérbeadásból élnek.
(9.20)
Nyilvánvalóan ez megfelelő, szerintem akkor igazuk volt; ’92-93-ban spekulatív céllal vásároltak földet, aminek a hasznát most be akarják szedni. Tehát ez ellen mi csak akkor tudunk tenni, ha segítséget nyújtunk a földhasználóknak, hogy mielőbb az optimális üzemméret kialakításához földtulajdonhoz tudjanak jutni, mert akkor hatékonyabb ez a felhasználás.
A másik oldal az, hogy az üzemszerű intenzív és versenyszerű mezőgazdaság mellett mennyiben tudjuk a vidék népességmegtartó erejét növelni, mennyire tudunk olyan komplex programokat indítani, amelyekben a vidékfejlesztés nemcsak egy élhető környezetet teremt, hanem a népességmegtartó erőt is növeli. Amikor képviselőtársaim arról beszélnek, és joggal, hogy hol van ebben a költségvetésben, hol látszanak a munkahelyteremtést ösztönző lehetőségek, erre csak azt kell megnézni, hogy azok a programok, amelyek itt számszerűsítve megjelennek majd a zárszámadásnál a következő évben, valóban arra kerültek-e felhasználásra, mint amire a költségvetési tervezetben megjelöltük. Mert itt volt némi vitánk a 2004-es zárszámadás kapcsán, hogy azon összegek, amelyek kifejezetten vidékfejlesztési célt szolgáltak volna, nem abba az irányba mentek el, és nem azt a célt szolgálták végül is, mint amire a költségvetés felhatalmazást adott. Majd most megnézzük a 2005-öst, hogy hogy fog alakulni, itt már biztosan van javulás, de 2006-tól nekünk együttesen kell elhatároznunk azt, hogy a vidékfejlesztés terén azokat a programokat, amiket elindítunk, meg akarjuk-e csinálni, vagy sem.
Egy kritikai megjegyzés, mert nem hagyhatom szó nélkül: a Vásárhelyi-terv megalkotására ebben a Házban törvény született, éppen annak garanciájára, hogy ezt a mintegy tízéves programot az Országgyűlés kontrollja mellett a mindenkori kormány hajtsa végre. Szomorúan kell látni, hogy a Vásárhelyi-terv végrehajtásánál, amelyben most már megint több minisztérium vesz részt - mert a Környezetvédelmi Minisztériumnál már csak a vízügyi feladatok maradtak, tárca nélküli miniszteri szintre került az úgynevezett infrastruktúra-fejlesztése ezeknek a területeknek, és megmaradt változatlanul az FVM környezetgazdálkodási, illetve az extenzív gazdálkodásra történő átterelésnek a felügyelete, plusz még van nyilván belügyminisztériumi önkormányzati feladatkör is -, a lecsupaszított pénz, ami a vízügyi fedezetet szolgálja, 5,7 milliárd forint, míg a törvény szerint, amit itt az Országgyűlésben elfogadtunk, 2006-ban már bizony 30 milliárd forint körül lenne a Vásárhelyi-terv költségvetési fedezete.
Most persze lehet azt mondani, hogy valahol megvan ez a 30 milliárd, mert van a vidékfejlesztési pénzek között, van az AVOP-pénzek között, van a tárca nélküli miniszternél, csak ez nem nyugtatja meg azokat az embereket, akik ott élnek ezen a területen, és akiknek ez a Vásárhelyi-terv nem egy biztonságpolitikai program csupán - nyilván nem feledve, hogy egyik elsődleges célja az árvíz- és a belvízbiztonság megteremtése -, hanem egy új életlehetőségnek, az Alföldnek, a Tiszának és a Tisza-vidéknek a megőrzése és több mint kétmillió ember hosszú távú létfeltételeinek a biztosítása, ami nyilvánvalóan több pénzügyi forrásból kell hogy megteremtődjön.
Ha nekünk ilyen törvényünk van, akkor joggal várhatnánk el, hogy a költségvetésben ennek a törvénynek a szellemében állítsuk össze azt a fejezetet, amelyben az összes olyan fejlesztési pénzt megjelenítjük, amely a Vásárhelyi-tervhez kapcsolódóan, bár lehet különböző ágazati felügyelet alatt, de összességében egzakt módon csak erre használható föl, és nem másra. Mert vannak félelmeim az elmúlt évek tapasztalatai alapján, sőt most már évtizedek tapasztalatai alapján, hogy ha tűzoltómunka van, ha valami azonnal bejön, és valahova pénzt kell adni, akkor a legkisebb ellenállást jelentő terület felé mozdul el az aktuális kormányzat, és a költségvetést, illetve az átcsoportosítási lehetőségeket figyelembe véve az adott ügy megoldására koncentrálva próbálja a lukakat betömni.
Ehhez kellene nagyobb törvényi garancia, ehhez kellene egy hatékonyabban működő államszervezet, egy kisebb és egy decentralizált közigazgatással, és kellene egy kétharmados - fejét csóváló szocialista képviselőtársamnak mondom -, olyan egyezség ebben a Házban, ami a közigazgatási reformmal, a költségvetés hatékonyabb fölhasználásával együttesen biztosítaná azt a lehetőséget, hogy a decentralizáció is, az ellenőrzés is, a hatékonyság is és az önálló döntéskör az aktuálisan fölhasználható pénzek ellenőrzésével együtt a mindenkori költségvetésben nagyjából konszenzusos alapon tudjon megszületni.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon. - Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)
