KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Elnök Asszony! Köszönöm a lehetőséget.
Először is szeretném leszögezni azt, hogy határozott és gyors döntést hozott az intézkedésekre nézvést a kormányzat, ugyanis ez a visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelés realizálásra kerül néhány napon belül. Szeretném megjegyezni, döntött a kormány arról is, hogy minimum 2500 forint az a kiegészítő nyugdíjemelés, amelyet január 1-jével visszamenőlegesen kell érvényesíteni, és természetesen döntött a kormány arról is, hogy novemberben a jogszabályoknak megfelelően a 13. havi nyugdíjnak ezt az év második felére eső részét is ki kell fizetni.
Szeretném elmondani, hogy a nyugdíjak megállapítása úgy fog történni, hogy legelőször a visszamenőleges emelést fogják végrehajtani, és ehhez képest kerül megállapításra a 13. havi nyugdíj mértéke. Tehát nem előbb a 13. havit az eddigi nyugdíjra vonatkoztatva, hanem így lényegesen jobban járnak a nyugdíjasok.
Szeretném elmondani azt is önnek, hogy a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság rendelkezett a nyugdíjak kifizetéséről és átutalásáról. Ez praktikusan azt jelenti, hogy november 12-ével aki bankszámlával rendelkezik, már a számláján tudhatja a nyugdíjemelést, illetve 15-ével kezdődően elkezdődik a postai úton való kifizetése.
Szeretném elmondani, hogy a nyugellátási utalványon egyszer szerepelni fog a novemberi nyugdíjemelés, szerepelni fog külön rovaton a januárig történő visszamenőleges különbözet feltüntetése, és külön rovaton fog szerepelni a 13. havi nyugdíj mértéke.
(16.20)
Szeretném elmondani azt is, hogy a nyugdíjbiztosítás tájékoztatja az intézkedésekről az érintetteket. Úgy gondolom, ez kötelessége, és ez harmonizál az európai uniós elvárásokkal és tájékoztatásokkal is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem