DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jó szokásunkat megtartva minden évben a késő éjszakai órákban összegyűlünk, hogy megváltsuk a világot, és a magyar vidék, magyar mezőgazdaság problémáit elemezve fogadalmat tegyünk, hogy a következő évtől aztán már másképp lesz, és végre azt az 1997-ben megszületett törvényt is figyelembe vesszük, ami az agrárgazdaság fejlesztéséről szól.
Ez nem egy olyan törvény, ami azt mondja ki, hogy termelési beszámolókat tartunk, és azok alapján elemezzük, hogy hány hektár szántó, hány hektár kertészet, hány hektár erdő, hány hektár rét, legelő, illetve ez milyen állatállomány, és ennek az egységében milyen jövedelemviszonyok várhatók, hanem '97-ben éppen azzal a célzattal fogadta el az Országgyűlés ezt a törvényt és azt a kötelezettséget, hogy minden évben be kell számolni az agrárgazdaság helyzetéről, hogy ez a beszámoló valami trendet, valami fejlődési utat, valamiféle igazodást jelentsen. Azért ’98-tól, mert már azért tudtuk, hogy valamikor 2001-2002 - akkor még úgy tippeltük - környékén európai uniós tagok leszünk. 2004-ben ez be is következett, és mivel azt is láttuk, hogy 2000-ben, 2001-ben az Európai Unióban a KAP-reform alapján már bizony komoly irányváltási pozitúrák indultak el, úgy gondoltuk, ehhez igazodni fogunk, és majd mindig eljön az az idő, amikor kitaláljuk, hogy aktuálisan mi lesz az, amit mi üzemméretben, birtokpolitikában, mezőgazdasági termelésben, vidékfejlesztésben, agrár-környezetgazdálkodásban együttesen ki fogunk gondolni.
Aztán születtek is erre elképzelések, tervek, sőt 2004-ben volt egy politikai kezdeményezés - nem tudom, emlékeznek-e még rá, tisztelt képviselőtársaim -: az Agrárkerekasztal összehívására került sor valamikor tavasszal, február-március környékén. Az Agrárkerekasztal különböző szekciókban dolgozott is, ennek voltak első pilléres szekciói, és voltak második pilléresek. A kívülállóknak mondom, az első pillér a közvetlen agrártámogatások, a második pillér a vidékfejlesztéshez kapcsolható, de a mezőgazdasággal is összefüggésben lévő támogatási rendszerek aránya, felhasználása és az európai uniós források elérhetőségének a rendszere. Működött is ez a bizottság, méghozzá úgy, hogy ebben a tudomány és az érdekképviseletek megfelelő jelenléte is biztosítva volt; a politika inkább megpróbált a periférián maradni, nehogy politikai vitát csináljunk az agrárügyekből, segítve ezzel a konszenzus kialakításának lehetőségeit.
Aztán valamikor nyár elejére le is tették ezt a jelentést, de addigra már látszott, hogy változatlanul feszítő gondokkal küzd az agrárkormányzat. Egyrészről jelentkezik egy mindinkább erőteljesebben megjelenő igény az előrehozott kifizetések kiosztására, mert a forráshiány érzékelhetően nőtt az ágazatban.
Másrészt az egyensúly megbomlását, amire utalnak itt képviselőtársaim, érdekes módon reagáltuk le. Azt mondjuk, hogy csökken az állatállomány, fölbomlik az abraktakarmány-termelés és a fogyasztóágazat közötti egyensúly. Mégis mi volt a gond 2004 kora nyarán? A baromfi- és a sertéságazat stabilizálása. 20 milliárd forint, barátaim, odament stabilizációba! Akkor most nézzük meg, hogy hol a hiba; hogy mi további állatállomány-fejlesztést akarunk-e, és ennek megvan-e a megfelelő, reális piaca, megfelelő jövedelem mellett, vagy a jelenlegit is úgy tudjuk fenntartani, hogy ahhoz állandó többlettámogatást adunk, hogy az értékesítési nehézségeket elkerüljük. Mert itt azért valami ellentmondás van.
Amikor azt nézzük, hogy milyen jövedelemrátával termel az állattenyésztő ágazat, akkor vegyük figyelembe, hogy stabil-e az üzemmérete, illetve az abraktakarmány megtermeléséhez neki milyen többletkiadásai vannak. Vagy veszi az abraktakarmányt, és akkor kész, akkor már nem versenyképes, vagy megtermeli olyan területeken, amelyek után bérleti díjat fizet, és a bérleti díj még terheli az ő költségeit, és ezzel már megint a versenyképessége romlik. Illetve nézzük meg, hogy milyen technológiával állítja elő a sertést vagy a baromfit, és az abraktakarmány fölhasználása és annak a kilóra vetített hasznosulása versenyképes-e vagy sem.
El kell dönteni, hogy mi az a szegmense a mezőgazdaságnak, amit a versenyszférában hagyunk, nyilvánvalóan azzal a hátránnyal, ami még az európai uniós támogatás és a magyar támogatás között van - mert ez jelentős, nemcsak a területalapú támogatásoknál, hanem a technológiai fejlettségi szintnél is -, és mi az a másik kör, amelyben azokat az üzemméreteket jelenítjük meg, amelyek a kézimunka-igényes zöldség, gyümölcs, szőlő és az általam állandóan favorizált táj- és környezetgazdálkodásban megjelennek, és annak lehetőségei szerint az európai uniós támogatásokat hogyan vesszük föl.
Nos, tehát a 2004. év nyarán hezitált a kormányzat, hogy mit is csináljon a második pilléres támogatásokkal, és azt mondta: kérem szépen, tekintettel arra, hogy baj van a sertés- és a baromfiágazatban, innen majd átcsoportosítgatunk, tehát a második pilléres támogatásokból. Ezért meghirdetésre sem kerültek ezek a programok, valamikor október környékén írták ki, a kifizetés meg most - ezt az előttem szólók is elmondták -, 2005 második felében indult el, ami tudvalevően a számítások szerint 2006 végéig usque 180-190 milliárd forintot jelenthet a hazai vidékfejlesztés agrárágazatában, nyilván a társfinanszírozással együtt. Ennek a kifizetései 2005 környékén jelennek meg.
Én azt látom még mindig, hogy megy az ágazatban a hezitálás, és még mindig nem látjuk, hogy a vidékfejlesztésen belül a mezőgazdaságnak mi a helye, mi a szerepe. A vidékfejlesztésnek, a vidék népességmegtartó erejének nyilvánvalóan elsődleges, de nem kizárólagos területe a mezőgazdaság, a mezőgazdaságon belül is az árutermelő mezőgazdaság. Nézzük csak, hogy milyen öt célt fogalmazott meg az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény! Ezt mondta: elsődleges cél egy biztonságos, jövedelemtermelő képességgel rendelkező ágazat fenntartása, a második az exportorientált mezőgazdaság fenntartása - mondjuk, ezt tartjuk -, a harmadik az egészséges és biztonságos élelmiszerrel történő ellátása a lakosságnak, a negyedik a tájhoz illő, a környezetvédelemmel szoros összefüggésben lévő gazdálkodási rendszer, és az ötödik a településszerkezet megtartása.
Tehát ez már az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben is egy komplex programot feltételez, amelyhez, megsúgom, 2004-ben voltak társuló programok - hogy milyen intenzitással működtek, az már más kérdés -; például a Vásárhelyi-terv, ami tipikusan az a szegmense ennek a programnak, amelyben a második pilléres támogatások intenzív felhasználására sor kerülhet, és egy olyan vidékfejlesztési program, ami nyilván a biztonság és az árvízvédelem elsődlegessége mellett élhető tájat keletkeztet, és mintegy kétmillió ember életkörülményeit stabilizálja, sőt javítja. Ennek a programnak, mint láttuk a 2004-es költségvetésben, bizony az elmúlt évben nem túl sok kifizetése volt, még az egymilliárd forintot sem érte el a Vásárhelyi-terv, és ebben az évben is összesen 5,7 milliárd forint van tervezve. Ezek a vízügyi programok nyilvánvalóan, de ezekhez kapcsolódva kell megjeleníteni majd azokat a 2005-ös költségvetésben is előtűnő, pénzügyi fedezetekkel futó programokat, amelyeknek összességében körülbelül 100 milliárd forintos beállított támogatása van az agrárfejezeten belül az NVT-re és az AVOP-programokra, amelyből 2004-ben - ezt most már nem kell hangsúlyozni, mert az ÁSZ is leírta - egyetlen fillér sem került kifizetésre. Tehát ezek a programok papíron ugyan léteztek, de nem működtek.
Tehát nekünk a beszámolónál, ahogy az Agrárgazdasági Tanács is írja, el kéne már dönteni a következőket. Azt mondja a Tanács: “A továbbra is konszenzust nélkülöző hazai viszonyok között a tanács 2003. évi ajánlásai semmit sem veszítettek aktualitásukból.” Tehát leírják ők is minden évben - és ott azért hozzáértő emberek vannak -, hogy próbáljunk már meg valamit a birtokpolitikában kitalálni, az üzemméretben, ne uszítsuk már egymással szembe a versenyszféra és az extenzív, úgynevezett ökogazdasági körülmények között dolgozókat, mert a kettő nem versenytársa egymásnak, párhuzamosan működnek, és kiegészítik egymást. Ne csináljunk abból vitát, hogy most melyik birtokszerkezet az életképes: a nagybirtok vagy a kisbirtok.
(21.10)
Azt már ötvenszer elmondtuk, hogy optimális birtokméret ad absurdum nincs, nem létezik ilyen. Optimális üzemméret van, ahhoz képest, hogy mit, milyen feltételekkel, milyen hatékonysággal csinálnak. És itt lenne fontos, hogy orientáljon a hazai szabályozórendszer az optimális birtokszerkezetre. És itt jönne az, hogy mi meghirdetünk programokat, földhöz juttató program, meg ilyen program, meg olyan program. Nekünk egzakt módon föl kell mérni, hogy az adott, kialakításra kerülő birtokszerkezet és üzemméret azon a területen versenyképes lesz-e, ahová menni akar, vagy nem. Ha nem versenyképes, oda nem jó, akkor azt támogatni fölösleges, mert pénzkidobás.
Itt térünk vissza arra a korábban működő, most újabban ismét föléledő rendszerre, amikor 1997-ben a birtokvásárlási, földvásárlási programot meghirdettük, és azt mondtuk, hogy minden egyéni mezőgazdasági termelő, aki az adott területen lakik - tehát a földtörvény még mindig nem jutott el oda, hogy nem csak elővásárlási jog… Én ennél sokkal szigorúbb és konzervatívabb vagyok, azt mondom, hogy az vehet földet, aki az adott területen él, dolgozik, és életvitelszerűen ott lakik. Ilyen törvényi rendelkezés nincs, az elővásárlásra mondja, de egyébként magára a vételre nem zárja ki. Ha nincs elővásárlásra jogosult, akkor én Pestről nyugodtan vásárolhatok továbbra is földet mint nepper vagy akárkicsoda 300 hektárig.
De a gazdasági szabályozókban lehet olyan segítséget nyújtani a helyben lakóknak, és ezt csináltuk ’97-ben, hogy a helyben lakó egyéni mezőgazdasági termelőnek 100 hektárig adtunk földvásárlási támogatást azzal, hogy neki be kellett mutatni, hogy a megvásárolandó föld milyen üzemméretbe illeszkedik be, és mit akar itt csinálni. Aztán ez valahogy 2000-2001 környékén megszűnt, és most újraindul egy olyan vásárlással, amit kombinálunk a Nemzeti Földalapból történő földhöz juttatással. Hogy így mennyire tudjuk segíteni az optimális birtokszerkezet kialakítását, azt nem tudom, de mindenféleképpen közgazdaságilag ad hozzá segítséget.
Nem tudom, már hányadszor hozom föl ebben a Házban, de szép élmények voltak ’97-ben, amikor konszenzust találtunk, ebben a Házban 98 százalékkal lett elfogadva az a törvény, ami alapján ezeket a beszámolókat hallgatjuk. Egy dologban nem értettünk egyet, a földtulajdonlásban, hogy jogi személyek, vagy egyéni és társas vállalkozások tekintetében megengedhető-e. Az igazi megoldás az lenne, hogy ki kellene alakítani nekünk egy alap jogintézményi rendszert, amire rá tudjuk építeni az agrárgazdaságot úgy, hogy az a vidékfejlesztéssel összhangban úgy működjön, hogy biztosítsa azt az exportképességet és jövedelemtermelő képességet, amit hajdanán megadott. Itt most mindenki elmondta, kormánypárti oldalon is, ellenzéki oldalon is, nem merik számolni a minimumbért sem a kimutatásoknál, mert ha már azt számolják, a nyereség is eltűnik.
Németh Imre elmondta a bizottsági ülésen is, egyébként teljesen igaza van, hogy ne legyünk optimisták, amikor azt nézzük, hogy miből keletkezett a jövedelemtermelő képesség növekedése, mert 18,5 milliárddal nőtt az adózás előtti eredmény, de 18 milliárddal nőtt a támogatás is. Ha azt levesszük, akkor gyakorlatilag az eredménynövekedés nullára írta ki magát, és még mindig félve mutatjuk be, főleg a kisebb vállalkozásoknál a tényleges költséget meg a ráfordításokat és a személyes munkaerő árát, amit sokszor nem is tudunk kalkulálni. Tehát a jövedelemtermelő képességgel bizony továbbra is nagyon komoly problémák vannak, és nagyon nagy bajok vannak az agrárolló tekintetében is, mert annak nyílása, ahogy itt a kimutatás is mutatja, bizony már meghaladta azt a méretet, ami még kezelhető lenne.
Aztán nagyon fontos az, hogy az agrárirányítás és a termelők közötti bizalmi viszony stabil legyen. Ebben sokszor hajlamosak vagyunk, tudom, mert megtapasztaltam már ’94 és ’98 között, én is voltam, sőt Kékkői úr is volt ebben a szerepkörben… - ha ezt a bizalmat egyszer elveszítjük, vagy megrendül, már nagyon nehéz visszaszerezni, még ha rajtunk kívül álló okból is, jó szándékunkból következik be. 2004-ben különböző ígéretek hangzottak el az előrehozott kifizetésekről, amiket tudtunk, hogy nem lehet teljesíteni, mert az intézményrendszer sincs kiépülve úgy, hogy be tudja fogadni ezeket az igényeket. Akkor azt mondtuk, hogy ki lesz fizetve, még májusban előrehozott kifizetések lesznek, majd aztán ősszel lesznek kifizetések. Közben meg azt mondták a gazdáknak, hogy ami késés van, nem probléma, mert a bankoknál faktorálással meg lehet oldani ezt a problémát, nyilván ezt a költséget majd valahogy megosztjuk egymás között.
A kifizetések csúsztak, 2005-ben történtek meg, az anyag mutatja, nem lett eltüntetve innen pénz. Joggal kérdezik, és felteszi az Agrárgazdasági Tanács is, hogy a 290 milliárdhoz képest 155 milliárd lett kifizetve. Nem annyi lett, mert végül is ki lett fizetve még ennél több is, csak az adott évből áthúzódott azon okok miatt, amiről beszéltem. Ezért fontos az, hogy ha valamit nem tudunk időre teljesíteni, akkor próbáljuk meg azt a bizalmi viszonyt kialakítani a termelői körökkel, bár remélem, hogy a jövőben ilyen nem lesz, hogy olyat ígérjünk, és olyat feltételezzünk, amit reálisan teljesíteni tudunk. Amikor meg csúszás van, vagy ezek a pénzügyi gondok jelentkeznek, akkor ennek az áthidaló költségeit ne próbáljuk továbbhárítani azokra, akik, mondjuk, nem biztos, hogy erről tehettek.
Kétségtelenül nehéz év volt, 2004. május 1-jétől az átállással megtörtént egy nagy fordulat. Az első félévben még számolgattuk a hazai finanszírozás szerinti és irányítási rendszer szerinti agrártámogatásokat és az agrárium kiépülését és fejlesztését, majd aztán ráálltunk egy másik vonalra. De ez azért másban is fontos volt. Itt azokat a sarokpontokat kellett volna, amiket nem nagyon látok, leraknunk, a 2005-ös költségvetésben már látok azért valamiféle dolgokat, hogy 2007-re fel tudjunk készülni. 1686/2005. számon jelent meg az Európai Unió rendelete az agrártámogatásokról és vidéktámogatásokról, szeptember 10-én, ha jól emlékszem. Most már a 2007-2013-as költségvetéshez az irányelveket és a célkitűzéseket megadták. (Gőgös Zoltán: Csak a pénzt nem adja.) Ez az!
Nekünk nagyon oda kell ám figyelni, hogy mennyiben fogják ezekben a rendszerekben a hangsúlyokat átpakolászni, mennyire fogja az Európai Unió a következő hétéves költségvetésben a közvetlen kifizetéseket preferálni. És hogyan tudjuk elkerülni, akár a közvetlen kifizetések lesznek preferálva, akár a második pilléres támogatások, hogy kialakulhasson olyan rendszer, amiről szólt a kormánypárt is, és szólt az ellenzék is, hogy monokulturális rendszerek alakulnak ki, és állunk, bezárulunk egy ördögi körbe, amiből nem tudunk kijönni. Vagy mennyire tudunk előkészülni arra, hogy ha ez a kultúra marad, és az állatállománnyal és az exportképességekkel problémák vannak, akkor a megtermelt gabonát a Gőgös úr által oly sokszor emlegetett és időnként sziszifuszi harcot vívó rendszerével a megújuló energiaforrások körébe bevinni. Mert ezeknek a rendszereknek az elindítása egyrészt költség-, másrészt időigényes.
Ez nem úgy megy, hogy felépítünk két raktárat, mint abban az évben építgettük. Ahhoz, hogy egy lepárlóüzemet létrehozzunk, annak megfelelő közgazdasági környezet kell, stabil átvevő és más jövedéki szabályozás, mint ami a fosszilis energiánál, és a technológia kiépítése és a termelői rendszerek összehangolása. Erre fel kell készülni. A másik oldalról, ha azt mondjuk, hogy táj, vidék, és ezt preferáljuk, szeretném, ha a kettő összhangja meglenne, akkor meg az erre alkalmas gazdaságok létrehozása, mert abban meg Németh Imrének is igaza van, hogy úgy nem lehet elkezdeni, hogy ökogazda leszek holnaptól, mert eddig szántogattam a földet. Ennek is megvan a maga tudománya, feltétele, és komoly kontrollrendszere, ami alapján el lehet veszíteni azokat a támogatásokat, amit korábban kapott valaki.
Nos, azt gondolom, hogy itt már a választásokig nagy egymásra borulásban, agrár- és vidékfejlesztési programokban konszenzusra esélyt, őszintén megmondom, nem látok. De megvan a jó szándék mind a két oldalon, és készülnek a műhelyanyagok, azt látom. Örülök annak, hogy négypárti egyezség van abban, kár, hogy most… Nem, Zoltán ott van. (Lengyel Zoltán éppen visszatér az ülésterembe.) Ott van, rád akartam éppen hivatkozni, hogy négypárti egyezség van arra, hogy a nemzeti vidékfejlesztési tanács, Gőgös úr, Lengyel úr, Nógrádi úr és személyem részéről volt egy egyezkedés, ami azt mutatja, hogy mind a négy párt azon van, hogy létrejöjjön végre egy szervezett és bizonyos jogkörökkel is felruházott rendszer, ami ezekből a vidékfejlesztési, agráriumot is érintő ügyekből megpróbálja a pártpolitikát a szakmapolitika irányába nyomni, és ebben a konszenzust megteremteni.
Ebben hiszek, remélem is, és bízom abban, hogy a választási kampány ezt az együttműködési készséget nem fogja elrontani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(21.20)
