FARKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FARKAS SÁNDOR
FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Utolsó felszólalásához Karakas Jánosnak annyit szeretnék mondani, hogy ezek mind csodálatos gondolatok, amit elmondott, én megéltem ezt az időszakot végig, de azt azért tudni kell, ugyanúgy, ahogyan most is szenvednek a mezőgazdasági termelők a tőkehiányban, akkor is ugyanúgy szenvedtek, amikor esetleg lehetőségük lett volna erre. És akkor melyik kormány volt? (Közbeszólások: Antall-kormány.) Nem akarok visszatekintgetni, de ugyanígy nem tőkésítették fel a termelőket, ugyanúgy nem segítettek semmiféle lehetőséghez, de ez elkezdődött már ’88-ban, mondjuk meg őszintén, vagy ’87-ben. Ne menjünk még távolabbra vissza, onnan kezdődött az agrárüzemeknek, agárfeldolgozó élelmiszerláncoknak a privatizációja. Akkor még abszolút nem tudtak beleszállni a termelők, mert semmiféle tőkéjük nem volt, ebben, azt hiszem, megegyezhetünk, és ezen vitát nem kell nyitni.
Nem ez volt a kétpercesem szándéka, hanem Karsai Péter mondandójához szerettem volna néhány gondolatot fűzni, az osztatlan közös tulajdonnak a megszüntetése és a mai állapot gondolatát szeretném megosztani önökkel. Tudják azt nagyon jól, hogy ebben az évben bizonyos megyékben, sorsolás alapján néhány helyszínen az osztatlan tulajdonnak a megszüntetésére az első földhivatali eljárások elkezdődtek. A személyes tapasztalatom az, hogy ezek teljesen rendben, normálisan működnek. De azt hiszem, nagyon sokan nem gondolták végig, és akkor, amikor Kis Zoltán is birtokszerkezetről, üzemméretről beszél, ez egy új helyzetet fog jelenteni Magyarországon. Erre jó lenne, hogyha odafigyelne mindenki, mert innentől kezdve egy új birtokstruktúra, egy új birtokszerkezet fog kialakulni. Éppen ezért tartom felelőtlennek azt, hogy ezt az időszakot elhúzzuk nagyon hosszúra, mert ez az 1,4 milliárd forint, ami körülbelül a 2006-os költségvetésben rendelkezésre áll, nem tudom, jól emlékszem, talán… (Közbeszólás: Egymilliárd.), vagy egymilliárd forint áll rendelkezésre, az rendkívül kevés, így kell hozzá 10-15 év. Ez a felelőtlenség, hogyha így gondolkodunk, és ezt a folyamatot pedig nem gyorsítjuk!
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem