JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Én egy sajátságos nézőpontból szeretném megközelíteni ezt a jelentést, mégpedig az 5. pont alapján, amely az agrárfoglalkoztatást és a kereseti viszonyokat tükrözi a 2004. évben. Azt hiszem, hogy nem mondok új dolgot, és ebben a jelentésben is benne van, hogy több mint 200 ezer főt foglalkoztat az agrárágazat 2004-ben. Ez többnyire csak a négy vagy öt főnél nagyobb létszámot foglalkoztatók adataira épül. Ez azt jelenti, hogy ezenkívül még más foglalkozások is vannak, nem csak az őstermelőket foglalkoztatók, nyugdíj mellett keresetkiegészítésként, de azért mégiscsak beszédes ez a jelentés.
Azt kell megállapítani elsősorban, hogy a foglalkoztatottak száma mintegy 10 ezerrel, 5 százalékkal csökkent. Azt is érdemes még szemügyre venni, hogy mit végez el ez a 200 ezer főfoglalkozású, alkalmazotti kategóriába tartozó személy. Elsősorban 8 millió hektár terület kultúrállapotát tartják rendben, állattenyésztéssel is foglalkoznak, mert azért még van állattenyésztés, akármilyen mértékben temetjük is, azért jelentős állattenyésztés van, ezenkívül kertészet és a többi, ami hozzátartozik az agráriumhoz.
A munkájuk eredményeképpen jelentős exporttöbbletet tudnak elérni, helyesebben az agrárágazat ér el, nem ők személy szerint. Ez az exporttöbblet - azt hiszem, itt már Karsai Péter képviselőtársam is mondta - akkora mértékű, hogy az energiavásárlási szükségletünket fedezi, ha ezt dollárban számoljuk. Ez azért nagyon fontos dolog, és ez a dolog megmarad ezután is, még akkor is, ha nem tudjuk a gabonát eladni, mert azért metanolt (Sic!) lehet belőle készíteni, vagy az olajos növényekből bizonyos eljárásokkal lehet biodízelt is készíteni, amely a fosszilis energiákat kiegészíti, hiszen a megújuló energiaforrások felhasználása Ausztriában, azt hiszem, már a 20 százalékot is meghaladta. Nálunk ez jóval kevesebb. Tehát ezt a munkát végzik el ezek az emberek.
Melyik az a munka, amit nem végeznek el? Egyfajta munkát nem végzünk el, akik az agráriummal foglalkozunk: a területet nem őrizzük. Valamikor az ötvenes években még meg a háború előtt a területet őrizték, kinn laktak az emberek. Egy sajátos magyar mezőgazdaság van, olyan mezőgazdaság, amikor a gazdálkodók, a termelők, függetlenül attól, hogy kicsi vagy nagy, benn laknak a faluban. Tehát a külterületet nem őrizzük. Ennek vannak negatív következményei: kihordják a szemetet, az állati hullát, kilopják a fasorokat, főleg télen és éjszaka, lelopják a villanyvezetékeket. Egy-két rendész ezt nem tudja megoldani; ez mindenféleképpen negatív dolog.
Emellett mégis az a fontos, hogy mit kapnak azok az emberek, akik az agráriumban dolgoznak. Azt látjuk, a jelentésből egyértelműen kiviláglik, hogy az átlagkereset a nemzetgazdaság más termelő ágazataihoz képest csak mintegy 67 százalék. Ez azt jelenti, hogy az, aki mezőgazdaságban dolgozik, és rendesen, tisztességesen elvégzi a munkáját, havi 30 ezer forinttal kevesebbet visz haza, mint a nemzetgazdaság más termelő ágazatában dolgozó. Ha kevesebbet visz haza, kevesebb társadalombiztosítási járulékot is fizetnek be utána, és kevesebb nyugdíjjárulékra (Sic!) is lesz jogosultsága. Ez azt jelenti, hogy évente a mezőgazdaságban ledolgozott munka eredményeképpen mintegy 500 ezer forinttal kevesebbe kerül a mezőgazdasági munka a foglalkoztatónak, mint más ágazatokban. Ha 200 ezer fővel beszorozzuk ezt az 500 ezer forintot, százmilliárd forintot takarítunk meg munkabér és járulék címén a mezőgazdaságban foglalkoztatottak révén.
Ha ezen a számon egy picit elgondolkozunk, akkor megdöbbentő eredményt látunk. Először is itt ma már többen mondták, hogy a tesztüzemi rendszer alapján mintegy 34 milliárd forintos jövedelme van a mezőgazdaságnak; a kettős könyvelést végző gazdálkodó szervezeteket figyelembe véve mintegy 18,5-19 milliárd forint eredménye volt 2004-ben. Ha tisztességesen meg van fizetve ez a 200 ezer alkalmazott, akkor mínuszos ez a mi mezőgazdaságunk, még annak ellenére is, hogy nőtt a támogatottsága, mert nőtt, és a 2005. évben is fog nőni.
Ez nem Németh miniszter úr bírálata, hanem az egész rendszerváltás ideje utáni, sőt a rendszerváltás ideje előtti időszakra is egy kicsit visszanyúlik ez a mulasztás. És az egész fejlődés, amit a mezőgazdaságban saját erőként meg tudunk jeleníteni, abból van, hogy nincsenek a benn dolgozók megfizetve, és kevesebb nyugdíjjal mennek nyugdíjba. Lehet azt mondani, hogy egy aktív dolgozó próbálja megkeresni máshol, de már egy nyugdíjasnak ezt nem mondhatjuk, aki az életét már ledolgozta. Sőt azt is tudjuk, hogy a természetbeni juttatások, amelyek megadóztatása még az Antall-kormány idején megtörtént a személyi jövedelemadó kapcsán - kukorica és egyéb háztáji földek -, ezek eltűntek teljes egészében, illetve egy hektár támogatott földhasználatra van lehetőség általában a tagoknak. Tehát sokkal rosszabb körülmények között élnek, mint kellene.
Azt is nézzük meg, hogy milyen körülmények között élnek az emberek. Azt látjuk, hogy a nagyüzemi gazdálkodás eredményeképpen, akik a növényvédelemben dolgoztak, azok nagyon rövid ideig veszik fel a nyugdíjat. Akik állattenyésztésben és, mondjuk, a fejőházban dolgoztak húsz évet, ajtó ki, ajtó be, hideg ki, hideg be, az a reumatológiára egyenes beutaló. Azok a személyek, akik nagygépes munkakörökben dolgoztak és tarlóhántottak, ahol a felső rétegen mind ott van a növényvédő szer maradványa, nagyon rövid ideig vesznek fel nyugdíjakat. Ez is hozzátartozik a nagyüzemi mezőgazdasághoz, és egyáltalán hozzátartozik a mezőgazdasághoz.
Azt is szeretném még elmondani, hogy úgy gondoljuk, vannak kiutak erre, és azért fontos az agrár-környezetvédelmi gazdálkodás. Mégis én egy picit úgy látom, tisztelt képviselőtársaim, mondják meg, ha nem így van, hogy az agrár-környezetvédelmi pályázatok, amire most már visszajöttek a jelzések, hogy kik és milyen mértékben nyertek, úgy látom, hogy azok a nagyüzemi gazdálkodók, akik a területük egy részét vitték be, hiszen fehérjenövényt is kell termelni, és arányosan nem vállalták fel az egészet, ők egy kicsit sikeresebbek voltak, mint azok a gazdálkodók, akik esetenként 30 hektár területen is gazdálkodnak, de nem főállásban, gyakorlatilag kizártak ebből a támogatási formából.
Nem mondom, hogy ez most tragédia vagy katasztrófa, hiszen a pénz fel lesz használva, de azért mégiscsak van a politikának egyfajta felelőssége. A felelősség pedig az, hogy a lehetőséget, az esélyt teremtse meg az agrárium minden szereplőjének. Volt már ma itt erről szól, hogy meg kell teremteni az esélyt. Az esélyt meg lehet teremteni azzal is, hogy információhoz juttatjuk az agrárium mindegyik szereplőjét, függetlenül attól, hogy kicsi, közép- vagy nagyüzem, egyéni, társas.
(22.10)
De ha ezt nem adjuk meg nekik, akkor probléma van, s erre egyik jó lehetőség volt a falugazdász-hálózat, amely ugyan megvan, de sajnálatos módon az információszolgáltató képessége az én ismereteim szerint az elmúlt két évben gyakorlatilag egyharmadára esett, legalább egyharmadára esett, tehát nincsenek képben, ami nemcsak az ő hibájuk, hanem nem juttatják őket megfelelő információhoz, ami fontos dolog lenne.
Érdemes arról is beszélni, hogy a foglalkoztatás ugyan 200 ezer fő, de miért veszítik el sokan munkahelyüket. Csak egy dolgot hadd mondjak: közel 200 kis húsüzemet zártak be az eltelt másfél év alatt, mert nem feleltek meg az európai uniós szabályoknak. Mert azt azért ne felejtsük el elmondani, hogy egy kis, regionális húsüzemnek nem kell exportálni az egész Európai Unió területén, nem kell azonos szabályokat ráerőltetni. A higiéniai szabályokat be kell tartani, de a területi ellátás, a regionális ellátás, a corki egyezmény lehetőségei biztos, hogy megteremtenék azokat.
Beszélünk falusi turizmusról, vidéki turizmusról. Kérem szépen, Svédországból vagy más európai országból érkező turista azért, hogy ugyanazt a gépsonkát egye Svédországban, mint Magyarországon, nem fog idejönni. Valami kuriózumnak, hungarikumnak és egyébnek lenni kell. Azt is érdemes elmondani, hogy az is rossz példa, hogy a nagy feldolgozók egyébként megtehetik azt, hogy nem fizetnek ki egész termelői csoportokat, például a Hajdú-Bét. A Hajdú-Bét 5-10 milliárd forintos akciója az egész lúdágazatot két vállra fektette, és nem történt semmi. De elmondhatnám a Pick esetében is, hogy elég szomorú, hogy olyan nagy mennyiségű áruforgalmazást és élőállat-fölvásárlást folytatott, és elég nyomott áron.
Még egy gondolatot: ma azért még az látszik, hogy az élelmiszeriparban nem a márka megteremtése és védelme a fontos, hanem hogy minél nagyobb pénzt minél hamarabb ki tudjanak venni, és azt sajnos a mi zsebünkből, a termelők zsebéből veszik ki minden alkalommal.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
