ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A demokratikus koalíció kormánya hivatalba lépésekor három alapvető célt határozott meg oktatáspolitikájában: az első a versenyképes, felhasználható, korszerű tudás biztosítása; a második az esélyteremtés, a társadalmi hátrányok oktatáson keresztül való csökkentése; a harmadik pedig az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése. Az volt a célunk, hogy többen tanulhassanak, jobban használható ismereteket szerezhessenek, és hogy a tanuláson keresztül minél több fiatal és felnőtt számára nyíljon meg a sikeres munkaerő-piaci karrier, a sikeres élet lehetősége.
2002 óta számos intézkedést léptettünk életbe ezeknek a céloknak az érdekében: megerősítettük az általános iskola alapozó szakaszát, a közoktatás területén előtérbe került a képességközpontú, felhasználható tudást nyújtó, kompetenciaalapú oktatás, a kétszintű érettségivel visszaállítottuk jogaiba a középiskolát, a szakképzés fejlesztésében szakiskolai fejlesztési program indult, hogy azoknak az iskoláknak nyújtsunk segítséget, amelyek a legnehezebb helyzetben élő tanulókkal foglalkoznak, és ezt a célt szolgálja a felsőoktatás elindult reformja is.
Ugyanakkor szembesülnünk kellett azzal, hogy ezek a törekvések és lépések, bár jók, de nem elégségesek. Szembesültünk azzal, hogy számos olyan probléma van az oktatás területén, amelyre a már elkezdett lépések nem nyújtanak megfelelő választ, hogy több területen gyorsításra van szükség, és hogy néhány olyan tabuval is szembe kell néznünk, ahol változtatásra van szükség azoknak a gyerekeknek az érdekében, akiknek a jövőjét meghatározza az, hogy milyen oktatásban vesznek részt, és hogy egyáltalán részt tudnak-e venni az oktatásban.
Ezek közül az egyik fontos terület a szakképzés területe. Az elmúlt tizenöt évben a szakképzés folyamatosan vesztett tekintélyéből, folyamatosan vesztett egyébként a diáklétszámából is. Folyamatosan vesztett, miközben a szakképző iskolákban kreatív, jó tanári kollektívák vannak, miközben a pedagógus kollégáim mindent elkövetnek azért, hogy ezekben a szakképző iskolákban a lehető legjobb körülményeket nyújtsák a diákoknak, és miközben világbanki forrásból, hazai forrásból viszonylag sok forrást költöttünk a szakképzés fejlesztésére.
Azonban kialakult egy alapvető ellentmondás: ma Magyarországon 90 ezer olyan üres munkahely van, amit nem tudnak betölteni a hazai szakképzésből kijövő szakképzett munkaerővel. Ezeket a helyeket uniós csatlakozásunk után egyébként zömmel külföldi munkavállalók foglalják el. Ma százból húsz diák nem fejezi be a középiskolát. Ma az általános iskolai végzettséghez nem jutó diákok jelentős része éppen azokban a válságrégiókban él, ahol a legnagyobb szükség lenne arra, hogy a korszerű szaktudás, a korszerű, szakképzett munkaerő befektetéseket vonzzon, ahol a legnagyobb szükség lenne arra, hogy újfajta, tudásalapú gazdasági fejlődés indulhasson el.
Mert azt tudni kell, képviselőtársaim, hogy ma a szakképzett munkaerő nem egyszerűen csak követője a munkaerő-piaci változásoknak, nem egyszerűen csak arról van szó, hogy a munkaerőpiac igényeihez kell alakítani a szakképzést vagy a szakképzett munkaerőt, erre is szükség van, de ennél többre van szükség, mert ma a szakképzett munkaerő egyben irányítója és vonzója is a befektetéseknek. Azokban a térségekben, azokon a településeken, azokban az országokban van ma munkahely, munkahelyteremtés, azokba az országokba megy a beruházás, ahol rendelkezésre áll megfelelő, szakképzett munkaerő.
Ezért a száz lépés program keretében a szakképzés területén a legfontosabb célunk az, hogy közelítsük egymáshoz a munka világát és a szakképzés világát, hogy hidakat, összekötő kapcsokat építsünk ki a két terület között, hogy ösztönözzük a szakképzés rendszerét arra, hogy alkalmazkodjon a munkaerő-piaci változásokhoz, ösztönözzük a szakképzés rendszerét arra, hogy motorjává váljon a gazdaság fejlődésének, a térségek, a régiók fejlesztésének.
Ennek érdekében a beterjesztett törvényjavaslat számos intézkedést tartalmaz; szabályozza a pályakövetés rendszerét. A pályakövetés lényege az, hogy tudhassa a diák, tudhassa a szülő, hogy ha egy adott iskolába beiratkozik, akkor ott olyan szakmát kap-e, amelyikkel aztán jó esélye van elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Idetartozik a moduláris szakképzés hátterének megteremtése; ez a munka a nemzeti fejlesztési terv keretében európai uniós forrásokból folyik. A Nemzeti Szakképzési Intézetben elindult egy olyan nagyon komoly munka, amelyik csökkenti a szakképzettségek számát, ugyanakkor ezeket a szakképzettségeket hozzáigazítja a munkaerő-piaci igényekhez, és moduláris rendszert épít ki, ami azt jelenti, hogy felhasználhatóvá teszi a már megszerzett szakismereteket további szakmák, további végzettségek megszerzéséhez is. Ebben a törvényben megteremtjük ennek a moduláris szakképzési rendszernek a törvényi alapját és hátterét.
A törvény előírja a szakmai tanácsadó testületek megalakítását. Ennek az a célja, hogy a szakképző intézmények működésében közvetlenül is részt vehessenek a munkaerőpiac szereplői, a gazdasági kamarák, a munkavállalói és munkaadói érdekképviseleti szervezetek. Ennek az a célja tehát, hogy az intézmények döntéseiben, abban, hogy milyen szakképzettségeket indítanak, milyen módon szervezik meg ezeket, közvetlenül módot adjunk a munkaerőpiac szereplőinek is, hogy véleményt nyilvánítsanak, nem elvonva az iskola pedagógiai önállóságát és autonómiáját, egy közvetlen visszacsatolást hozzunk létre a munkaerőpiac és az iskola között.
Létrehozza ez a törvény a tanuló-előszerződés intézményét, annak érdekében, hogy mód legyen arra, hogy már korábban elkezdődjön a tanulószerződések előkészítése, hiszen fontos célunk az, hogy egyre nőjön azoknak a tanulóknak a száma, akik a szakképzés egy részét, ha tetszik, valódi munkahelyeken, a munkavállalóknál töltik el tanulószerződés keretében. Ez előnyös számukra, hiszen jövedelemhez jutnak, de ami még ennél is fontosabb, előnyös a szakképzettségük szempontjából is, hiszen a valódi munkahelyeken szerezhetik meg a munkatapasztalatot, jó esetben azzal az eséllyel is, hogy az adott munkahelyen tovább is foglalkoztatják őket.
(9.10)
Tartalmazza a törvényjavaslat a hiány-szakképesítések meghatározását is, hiszen - mint ezt majd a finanszírozási rendelkezéseknél látni fogják képviselőtársaim - az a szándékunk, hogy előnyben részesítsük azokat a szakképző intézményeket, szakközépiskolákat és szakmunkásképzőket, amelyek hiányszakmákban vállalnak képzést, akik vállalják azt, hogy reagálnak a munkaerő-piacon megjelenő hiányokra.
Növekszik a szakképzés területén a fogyatékkal élők segítése, speciális nevelési igényű hallgatók számára is többletlehetőségeket biztosít a szakképzés területén is ez a törvényjavaslat. Változnak a célok érdekében a finanszírozási szabályok is. A hiányszakmák esetében 40 százalék lesz majd elszámolható anyagköltségként, hogy ez ne legyen akadálya a hiányszakmák területén a képzésnek; megjelenik elszámolható költségként a vállalkozóknál a hallgatói szerződés keretében nyújtott juttatás; növekszik az átalány keretében elszámolható juttatások köre. Ezeknek a lépéseknek mind az a céljuk, hogy növeljük a szerződéssel foglalkoztatott, szerződéssel szakképzésben részt vevő hallgatók számát, növeljük a tanulószerződések számát, hiszen még egyszer mondom, így tudjuk elérni azt, hogy a hallgatók közvetlenül a munkahelyeken szerezhessenek szakmai tapasztalatot.
Nívódíjat vezetünk be a munkaerő-piaci szempontból különösen eredményes szakképző iskolák elismerésére. Lényeges szabály az, hogy rögzítjük azt a maximális összeget, amelyet a szakképző iskolák a gazdálkodó szervezetektől átvehetnek. Képviselőtársaim tudják, arról van szó, hogy a Szakképzési Alapba befizethető alaprész terhére módjukban áll a gazdálkodóknak szakképzést támogatni.
Ez egy nagyon helyes intézkedés, azonban kialakultak olyan sajátos viszonyok, hogy egyes esetekben néhány tanulót foglalkoztató vagy néhány tanulóval foglalkozó szakképzéssel általában nem is főfoglalkozásként, főprofilként foglalkozó iskolák is nagyon jelentős szakképzési támogatást kaptak, miközben más iskolák, ahol nagy tömegű hallgatóval, nagy tömegű diákkal foglalkoznak, jóval kisebb támogatási mértékhez jutottak. Ennek az aránytalanságnak a kiküszöbölésére vagy korlátozására szeretnénk bevezetni ezt a fajta plafont. Ez egyébként a képzési normatíva háromszorosa, tehát nem csekély összeg, nem kis összeg hallgatónként, de mégiscsak olyan fajta plafont jelent, ami lehetővé teszi azt, hogy igazságosabban, egyenletesebben oszoljon el ez a fejlesztési forrás.
Szintén lényeges lépés, és már átvezet lassan a közoktatás területére az előkészítő évfolyamok és a felzárkóztató felkészítés bevezetése, amely lehetővé teszi azt, hogy a szakiskolák olyan hallgatókat is fogadjanak, akik nem tudták befejezni az általános iskolai tanulmányaikat. Ennek az a célja, hogy azok a hallgatók, akik valamilyen ok miatt, valamilyen nevelési, személyes probléma miatt az általános iskolát nem tudják sikeresen befejezni, kapjanak egy második esélyt, kapjanak egy esélyt arra, hogy bekapcsolódhassanak a szakképzés világába. Ehhez természetesen szükség van egy felzárkóztató évfolyamra, ahol meg tudják szerezni azokat az ismereteket, amelyek a szakképzésben való eredményes részvételhez szükségesek.
Tisztelt Ház! A közoktatás területén évek óta minden tudományos igényű vizsgálat fölhívja a figyelmünket egy szomorú tényre: amíg az OECD-országokban a tanulók közötti átlagos különbség olvasási teljesítmény szerint 36 százalékban magyarázható az iskolák közötti különbségekkel, addig ez a magyar tanulók esetében 71 százalék. A felmérések szerint azokban az iskolákban, ahol a többség jobban iskolázott, gazdagabb családokból jön, az alacsonyabb iskolázottságú háttérrel rendelkező tanulók is jobban teljesítenek. Fordítva: azokban az iskolákban, ahol többségében alacsonyabb sorból, alacsonyabb iskolázottsági háttérrel jövő gyerekek vannak, a jobb módú, jobb teljesítményű gyerekek is rosszabb teljesítményt nyújtanak.
A PISA-vizsgálat szerint Magyarországon hat legerősebben a család kulturális tőkéje a diák eredményeire. A PIRLS-felmérés szerint, amire ellenzéki képviselőtársaim szívesen hivatkoznak, szintén azt állapítják meg, hogy Magyarországon a legnagyobb a különbség - a felmérés eredménye szerint - a családi háttér által okozva. Magyarán szólva: Magyarországon határozza meg legjobban a családi háttér azt, hogy egy gyerek mennyire eredményes az iskolai karrierje során.
Tisztelt Képviselőtársaim! Erre a problémára kétfajta válasz létezik. Az egyik lehetőség az, hogy azt mondjuk, hogy az iskolák rosszul végzik a munkájukat. Azt mondjuk, hogy a pedagógusok rosszul végzik a munkájukat. Azt mondjuk, hogy azért vannak ezek az eredmények, mert nem foglalkoznak megfelelőképpen ezekkel a gyerekekkel.
Én azt gondolom, hogy ez nem így van. Módomban állt az elmúlt év folyamán nagyon sok általános iskolában, nagyon sok középiskolában megfordulni, és láttam azt, hogy a legtöbb helyen a pedagógusok jó szakmai munkát végeznek, elkötelezettek az esélykiegyenlítés, a felzárkóztatás érdekében, azt szeretnék, hogy minden gyerek eredményes lehessen az iskolákban, függetlenül attól, hogy milyen a családi háttere.
Ha ez így van, akkor a rendszer rossz. Ha ez így van, akkor úgy kell beavatkozni ebbe a rendszerbe, hogy ne alakulhassanak ki olyan igazságtalanságok az oktatás területén, amelyek aztán már nem teszik lehetővé azt, hogy pedagógiai eszközökkel ez korrigálható legyen.
Azt látjuk ma, hogy az alapvető igazságtalanság az oktatási rendszerben 6-7 éves korban, az általános iskolai beiskolázásnál történik. Ma ugyanis a szabad iskolaválasztás jogához még egy jog járul, ez pedig az iskolák szabad válogatása a diákok között.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kíváncsi vagyok, a vitában majd mondják el nekem: 6-7 éves gyerekekről hogyan tudja megállapítani szakszerűen egy általános iskola, hogy milyen képességekkel, készségekkel rendelkeznek? Hat-hét éves gyerekek sorsáról hogyan tud felelősséggel döntést hozni egy iskola? Hat-hét éves gyerekeknél hogyan lehet eldönteni azt, hogy kinek legyen esélye a sikerre és kinek ne?
Ez nonszensz! Nonszensz szakmailag - hiszen egy gyerek ilyenkor még fejlődik, ilyenkor még számos lehetősége van arra, hogy később kibontakozzon a tehetsége -, és nonszensz társadalmilag is. Ha ez így van, akkor viszont változtatnunk kell! Változtatnunk kell az általános iskolai beiskolázási szabályokon!
Ma a közoktatás szervezése önkormányzati feladat. Ezért olyan rendszert szeretnénk, amelyik előnyben részesíti a településen élő diákokat, és előnyben részesíti a halmozottan hátrányos helyzetű diákokat. Olyan rendszert szeretnénk, ahol az iskola a jelentkezők közül először azokat veszi föl - természetesen a körzetes diákok után -, akik az adott településen élnek, és akik halmozottan hátrányos helyzetűek, mert nekik van leginkább szükségük a jó iskolai környezetre, nekik van szükségük leginkább arra, hogy támogatást kapjanak az iskolától.
Ez után van mód arra, hogy további diákokat vegyen föl egy iskola. Ennek a módja viszont akkor a sorsolás, nem a válogatás. Sorsolás, mert ez minden diák számára lehetővé teszi azt, hogy bekapcsolódjon az oktatásba. Ha tetszik, minden diák számára esélyt ad arra, hogy bekapcsolódjon bármelyik iskola munkájába. Ezt jelenti a tanszabadság.
Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen lehet erre a rendszerre azt mondani, hogy túlságosan merev, túlságosan statikus, túlságosan is központilag akar szabályozni. Vitassuk meg! Tegyenek jobb javaslatot! Tegyenek más, olyan javaslatot, amely lehetővé teszi azt, hogy ne legyen korai szelekció, amely lehetővé teszi azt, hogy ne 6-7 éves korban döntsenek az iskolák a gyerekek sorsáról. Ha tesznek ilyen javaslatot, ígérem, hogy mi ezekre nyitottak leszünk. De beszéljünk róla, tegyenek ilyen javaslatokat!
(9.20)
Szintén változást jelent a beiskolázásnál az, hogy lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy feladataik ellátása érdekében, hiszen 18 éves korig megmarad a tankötelezettség, középiskolát is kijelöljenek a tankötelezettség feladatainak ellátására, tehát a középiskolának is legyen, ha tetszik, körzete. Ez az önkormányzatok felelőssége, hogy milyen módon élnek ezzel a lehetőséggel, de azt gondolom, hogy azok az önkormányzatok, amelyek felelősen gondolkodnak a 18 éves korig tartó tankötelezettségről, bizonyosan élni fognak ezzel a lehetőséggel is.
Szintén lehetővé teszi a törvény azt, hogy olyan többcélú iskolák, intézmények alakuljanak ki, amelyek a gyerekek számára az általános iskola megkezdésétől, tehát az 1. évfolyamtól a 12-13. évfolyamig szelekció, felvételi vizsga nélkül teszik lehetővé az előrehaladást.
Szeretném ugyanakkor elmondani, már csak azért is, hogy a sajtóban megjelent néhány félreértést is eloszlassam: a középiskolai felvételi megszüntetéséről nincs szó ebben a törvényben. A középiskolai felvételi megmarad, ugyanakkor természetesen minden fenntartónak és minden középiskolának kötelessége az, hogy betartsa azokat a jogszabályokat, amelyek erre a felvételire vonatkoznak, és amelyek biztosítják azt, hogy a középiskolai felvételinél is a valóban teljesítményen alapuló, esélyegyenlőséget biztosító szabályok érvényesüljenek.
A közoktatás területén fontos lépést jelent még a fejlesztő iskolai oktatás jogi kereteinek megteremtése, annak érdekében, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek iskolarendszerű ellátása is lehetővé váljon. Valamint a törvényjavaslat bővíti a fejlesztő, felkészítést nyújtó intézmények körét azzal, hogy lehetővé teszi, hogy e szolgáltatás megszervezése a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben is megtörténjen.
A törvényjavaslat növeli az önkormányzatok mozgásterét is. Egyrészt lehetővé teszi azt, hogy az úgynevezett állandó helyettesítési rendszerben foglalkoztatottak köre kiegészüljön más speciális végzettségű szakemberekkel, például orvos, jogász, pszichológus, szociális munkás, oktatástechnikus, laboráns, illetve azzal, hogy a többcélú kistérségi társulások számára lehetővé teszi azt, hogy átvállalhatnak eddig a megyei önkormányzatok feladatkörébe tartozó feladatokat is. Tehát a megyei önkormányzatok, persze megállapodás, közös döntés alapján, adhatnak át feladatot a kistérségi társulásoknak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A jegyzőkönyv tanúsága alapján az oktatási bizottság ülésén is a legnagyobb izgalmat talán a költségvetést érintő, a törvénytervezet 39. §-ában található módosítási javaslat váltotta ki. Ezért engedjék meg, hogy erről az egy paragrafusról egy kicsit részletesebben szóljak! Mit mond ki ez a paragrafus? Azt mondja ki, hogy a helyi önkormányzatok számára biztosított normatív hozzájárulások és egyéb támogatások együttes összegének az ellátottak létszámához és a költségekhez viszonyítva el kell érnie az előző évi normatív hozzájárulások és egyéb támogatások együttes összegének szintjét. A javaslat tehát arról szól, hogy biztosítani kell a normatívák értékállóságát, szinten tartását abban az értelemben, hogy ez a valós költségekhez, a valós ellátotti létszámhoz igazodjon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Pokorni Zoltán képviselő úr a költségvetési vitában beszélt arról, hogy egy oktatási kormányzat minden költségvetési vita idején nehéz helyzetben van. Nehéz helyzetben van azért, mert az oktatásban mindig jóval több a jogos igény, mindig jóval több a jogos követelés, mint amit a költségvetés, a mindenkori költségvetési helyzet, a mindenkori rendelkezésre álló források lehetővé tesznek.
Egy kormányzat ebben a helyzetben két taktikát, két stratégiát választhat. Az egyik az, hogy úgy tesz, mintha mindenre lenne pénz. A korábbi években ismertük ezt a gyakorlatot, egyébként különböző színű kormányok idején. A közoktatási törvény tartalmazott egy garanciát, amely a korábbi évek oktatási ráfordításához bizonyos százalékban - 80, majd 90 százalékban - határozta meg az oktatási normatívák ráfordítását, összegét. Ez egy igen helyénvaló, fontos garanciát jelenthetett volna, csak éppen egy költségvetés úgy készül, hogy egyensúlyba kell hozni a bevételeket és a kiadásokat. Egy költségvetés esetén, egy költségvetési vitában mindig a költségvetés egészét kell vizsgálni, és ehhez képest lehet megállapítani az egyes területek ráfordítását.
Mi volt ennek a következménye? Az volt a következménye, hogy benne voltak a szép szavak a mindenkori közoktatási törvényben, egyébként a mindenkori költségvetési törvények pedig felfüggesztették ennek a végrehajtását, ha nem álltak rendelkezésre a források.
Azt kérdezem a tisztelt Háztól, hogy folytatni kívánjuk-e ezt a gyakorlatot. Kívánjunk-e üres és érvénytelen garanciát beírni a költségvetési törvénybe és a közoktatási törvénybe? Én azt gondolom, hogy ez nem helyes. Az a helyes út, amit most választottunk; az a helyes út, hogy azt mondtuk, hogy legyen egy olyan garancia, amely a valós költségekhez, a valós ellátotti létszámhoz igazítja a normatíva minimumát, és nézzük meg azt, hogy milyen egyéb forrásokra van lehetőség, mert erre nyitottak vagyunk. Képviselő urak - azt hiszem, csak urak vannak jelen -, tisztelt Ház, minden egyes fillért préseljünk ki a költségvetésből a közoktatás céljaira! Keressük meg azt, hogyan lehet enyhíteni azokat a feszültségeket, amik egyes területek alacsony finanszírozásából keletkeznek. Keressünk forrást a művészeti oktatásra; keressünk forrást a kistelepülések nagyobb támogatására; keressünk forrást a nemzetiségi oktatásra és folytathatnám. Keressünk ezekre forrásokat, de ezt a vitát ne elvben vívjuk meg, ne fejben vívjuk meg ezt a csatát, hanem ott, a költségvetési vitában, ahol látjuk a bevételt, ahol látjuk azt, honnan kell elvennünk a pénzt annak érdekében, hogy máshova több jusson.
Vitatkozzunk erről, keressük ezt meg - erre van a költségvetési vita. Folytatjuk a részletes vitával jövő héten, jöjjenek el, beszéljünk róla, keressünk megoldásokat. De ne elvben keressük ezeket a megoldásokat, keressük a gyakorlatban, a forintok szintjén.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvényjavaslat jogi kereteket nyújt ahhoz, hogy a száz lépés programjának közoktatási és szakképzési lépései megvalósulhassanak. Jogi keretet nyújt ahhoz, hogy azokat az alapvető igazságtalanságokat, és azokat az alapvető feszültségeket, amelyek jelentkeznek mind a két területen, orvosoljuk, hogy egy kicsit előrehaladjunk.
Nemcsak ezt tervezzük, nemcsak ez folyik. Önök is tudják, területi integrált szakképző központok alakulnak; több száz intézmény kapott a közoktatásban lehetőséget arra, hogy informatikai fejlesztéssel és másfajta épület-felújítással felzárkózzon a XXI. század színvonalához. Készek vagyunk rá, és folytatjuk a szakiskolai fejlesztési programot. Négyszáz iskolában indulhat el a kompetenciaalapú programok bevezetése ebben az évben. Számos más lépést is tervezünk. És azt is tudjuk, hogy ez sem elég. Azt is tudjuk, hogy még több forrásra, még több lehetőségre, még több változásra van szükség.
De elindultunk egy úton, és tudják a régi mondást: minden hosszú út az első lépéssel kezdődik. Elindultunk egy úton, jó irányba haladunk. Kérem az önök támogatását, kérem, hogy a parlamenti vitában mondják el azt, hogy mire van jobb megoldásuk, mire van jobb ötletük. Mondják el azt, hogy mi az, amit önök másképp csinálnának. Vitassuk meg, alakítsuk ki itt, együtt a parlamentben, az ország Házában a legjobb megoldást; és utána fogadjuk el ezt a törvényt, segítsünk a közoktatásnak, a szakképzésnek abban, hogy minden gyerek számára esélyt nyújthasson, és hogy minden gyerek számára használható tudást, a munkaerőpiacon értékes tudást nyújthasson.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
