KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvénymódosítás-tervezet bepillantást enged az agrárkormányzat sajátos - már tapasztaltuk ma is -, az ország érdekeinek teljesen ellentmondó elképzeléseibe. Mert miközben az adófizetők pénzéből finanszírozott “Földet életjáradékért” szlogen alatt futó földállamosítási program egyre szélesebb körű kiterjesztésére kerül sor most már a harmadik alkalommal - hallottuk, most már ötödik is lesz hamarosan (Gőgös Zoltán: Előbb még negyedik!) -, aközben az Európai Unió orientációs és garancia alapjából finanszírozható, a gazdák számára korengedményes nyugdíjazást lehetővé tevő támogatási program mindmáig nem került bevezetésre, valószínűsíthetően azért, mert az Európai Unió ezen támogatási programja nem jár együtt földállamosítással, amely földállamosítás a mindenkori szocialista kormányok kedvenc foglalatossága. (Derültség az MSZP soraiban.)
Hogy a “Földet életjáradékért” program ellentétes az Európai Unió vidékfejlesztési forrásból működtethető hasonló konstrukciójával, a gazdák korengedményes nyugdíjazásával, azt a kormányzat maga is elismeri a nemzeti vidékfejlesztési terv kormányzati előterjesztésében. Ebből a kormány-előterjesztésből idézek, kérem, figyeljenek ide: “Nagyban befolyásolja a tervezett intézkedés - mármint a korai nyugdíjintézkedés - tényleges bevezetését és hatékonyságát a termőföld állam által, életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlásáról szóló 255/2002-es kormányrendelet végrehajtása.” - idézet vége, nem én mondtam. Vagyis beismeri ezzel a kormány, hogy egy költségkímélő és minden tekintetben jobb támogatási konstrukció tényleges bevezetését és tényleges hatékonyságát akadályozza az általa preferált “Földet életjáradékért” program.
Az EU által biztosított, ugyanazon termelői kört megcélzó támogatási konstrukció minden tekintetben korszerűbb támogatási formáját bizonyítja, hogy a korkedvezményes nyugdíjfolyósítás EU-forrásból finanszírozható, emellett nem kerül a gazdálkodó földje államosításra, mivel egy fiatal családtagnak illetékmentesen átruházható, ezenkívül a korai nyugdíjat alkalmazottak is igénybe vehetik. A “Földet életjáradékért” program kiterjesztésére vonatkozó, előttünk fekvő előterjesztés tehát a kormány által is bevallottan tovább hátráltatja egy szélesebb körű, nemzeti forrást kímélő európai uniós támogatás tényleges bevezetését.
Ez a mostani törvénymódosítás-tervezet nem szolgál mást, mint hogy az Európai Unió által a gazdák számára biztosított korkedvezményes nyugdíjtámogatásban meghatározott 55 éves korhatárt a “Földet életjáradékért” című ellenprogram jogosultjainak a körére is kiterjessze, ami által az ellenprogram hatékonyságát tovább növelje.
A probléma csupán az, hogy ez a sanda szándék teljesen szakszerűtlenül, a törvényalkotói munkával össze nem egyeztethető formában, mondhatnánk: primitív dilettantizmussal került beterjesztésre. (Derültség az MSZP soraiban.) Ezen ne sértődjön meg senki, de maguk a törvénymódosítást benyújtó képviselők is elismerték a bizottsági vitákban, hogy valójában nem lenne szükség törvénymódosításra, csupán a kormányrendeletet kellene módosítani.
(21.20)
Jelenleg tehát a törvényalkotási munka kifigurázása folyik, hiszen egy egyszerű rendeletmódosítási feladat helyett teljesen feleslegesen és teljesen szakszerűtlenül magát a törvényt akarja módosítani az előterjesztő. Ezt a szakszerűtlenséget a kormány sem vállalta magára - a mai napig -, a jogszerűtlen kezdeményezés mögött csupán három MSZP-s képviselő áll. A jogszerűtlenség nyomban kiderül, mihelyst megnézzük, hogyan is szól a módosítani kívánt, jelenleg hatályos Nemzeti Földalapról szóló törvényi hely. Idézem az 5. § (2) bekezdését, ma már másodszor: “Az NFA a nyugdíjas tulajdonostól a termőföldet a külön jogszabályban meghatározottak szerinti feltételek esetében életjáradék fizetése ellenében megvásárolhatja.” Vagyis a törvényi szabályozás már jelenleg is lehetőséget ad, nemcsak az 55 évet betöltött, saját nyugellátásban részesülőknek, de akár a 30 évet betöltött, saját nyugellátásban részesülőknek is az életjáradék folyósítására, csupán a külön jogszabályban meghatározottak szerinti feltételekben, vagyis kormányrendeletben kell biztosítani ennek a jogi megvalósíthatóságát. Tehát nemcsak felesleges, hanem szakmailag értelmezhetetlen is az előttünk fekvő törvénymódosítási tervezet.
Mindezek mellett a szubszidiaritás elvével is ütköző, továbbá a hatalmi ágak szuverenitásába történő illegitim beavatkozási kísérletről van itt szó, ugyanis az Országgyűléssel akar itt néhány előterjesztő képviselő egy, a kormány kompetenciájába tartozó feladatot elvégeztetni. Törvénymódosítás helyett egy kormányrendeletmódosítás-tervezetet kellett volna benyújtaniuk, és semmiképpen sem a parlament törvényhozói tekintélyét a kormánypárt és a kormány közötti ellentét mélységeibe lerántaniuk. Ezt a tudatos illegitim praktikát az egyik törvénymódosítást benyújtó aláíró, Farkas Imre a mezőgazdasági bizottság ülésén maga is beismerte: “Mivel a kormányzati szándék nem módosult ezen a téren, többszöri kérésünk ellenére sem, úgy gondoljuk, hogy a törvény pontosítására van szükség.”
Ha ezt a bevallott belső pártellentétet sikerül tisztázniuk, akkor azt is ki kell kalkulálni, hogy a kormányrendelet 55 éves korhatárra történő kiterjesztése mekkora költségvonzattal jár. Amennyiben azt nem tudjuk, akkor ugyancsak egy MSZP-s képviselőnek ugyancsak a mezőgazdasági bizottság ülésén tett megállapítása szerint hazardírozás folyik. Hogy valóban hazardírozás folyik, azt a jelenleg hatályos, “földet életjáradékért” 210/2004-es kormányrendelet már a címében is tanúsítja, hiszen: “…a termőföld” - és itt figyeljenek, majd fel is fogom mutatni. (Felmutat egy iratot.) - “állam által életjáradék fizetése ellenében történő megszerzéséről”. Megszerzi, tehát államosítás. Véletlenül sem a piacgazdasági viszonyok között honos “megvásárlás” vagy “megváltás” fogalmakat használja.
Ez a jelenleg hatályban lévő, földszerzésre irányuló, földállamosító kormányrendelet magán hordozza az állami önkény korábbi, 1990-et megelőző ismérveit, amely többnyire csak az egyik felet kötelezi. Az ajánlattevő számára szigorú határidők és feltételek vannak előírva, az NFA-pályázat elbírálása és szerződéskötése ezzel szemben nincsen határidőkhöz kötve. Így fordulhatott elő a kormányrendelet eddigi, immár két és féléves - most már lassan három - gyakorlatában a számtalan elbírálatlan pályázat esete. Ezért ismételten azt javaslom, az indokolatlan törvénymódosítás helyett az immár harmadik változatban is ellentmondásos kormányrendeleten hajtsák végre az elengedhetetlenül szükséges módosításokat.
Köszönöm a figyelmet.
