KISS PÉTER
KISS PÉTER
KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Miért is kerül sor erre a vitanapra? Nem könnyen érthető, de sajnos magyarázható, hiszen a Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásai, Orbán Viktor elnök úr felszólalásai felbontottak egy tizenöt éves egyetértést, amely a rendszerváltás időszakában jött létre az akkori politikai erők között, s amely többek között arról szólt, hogy a korábbi egypárti diktatórikus berendezkedés helyébe a parlamenti képviselet, a parlamenti demokrácia logikája léphessen. S abban az időszakban hasonlóképpen egyetértés volt arról is, hogy csak a magántulajdonon alapuló piacgazdaság keretei adnak választ azokra a kihívásokra, amelyek Magyarországot érik, arra, hogy Magyarországon a jólét feltételeit a verseny körülményei között a szociális piacgazdaság határozhassa meg.
Hogyan fordulhat elő, hogy egy magát korábban liberálisnak bélyegző, majd később konzervatívvá minősítő párt ebben a kérdésben a privatizáció leállítását, sőt valamiféle visszaállamosítást követel? Hogy fordulhat elő az, hogy többedszer veti fel az állami tulajdonban lévő vállalkozások fontosságát, sőt a már privatizált vagyon, a magántulajdonban lévő vállalatok valamiféle visszaállamosítását? Nos, a mai vitában ezeket a kérdéseket kell megválaszolni. Egyben biztosak lehetnek, hogy a kormány álláspontja továbbra is a tizenöt éves, akkori konszenzuson nyugszik. Fel kell hívnom a jobboldal képviselőinek a figyelmét, hogy minden, ami e tekintetben is a visszacsinálásra irányul, az Magyarország stabilitását, a befektetők elriasztását célzó, ilyen értelemben a nemzeti érdeket sértő felvetés, ezért úgy hiszem, indokolt a vitánk eredményeként tisztázni az álláspontokat, és visszatérni a tizenöt éves konszenzushoz.
Miért is lehet téma a visszaállamosítás kérdése? A Fidesznek ebben a kérdésben megváltozott volna a tizenöt éves véleménye? Abból indulhatunk ki, hogy a tizenöt éves konszenzust követően új körülmények megváltoztatták az álláspontjukat, és ma már a privatizáció - a Fidesz álláspontja szerint - minden bajnak az oka? Nem gondolom, hogy privatizációellenes volna a Fiatal Demokraták Szövetsége, hiszen a korábbi nyilatkozataik arra adnak bizonyosságot, hogy akkor, amikor kormányon voltak, vagy amikor felelősen politizáltak a parlamentben, a privatizáció támogatói voltak, sőt a maguk gyakorlatában is ezt követték.
Egy 1999. május 27-i nyilatkozatban Orbán volt miniszterelnök úr az egészségügyi változtatások keretében az egyes kórházak privatizációját is bejelentette. Ezt követően 2001-ben bejelentette, hogy - úgy fogalmazott - meg kell kezdeni a piacképes élelmiszer-ipari ágazatok privatizálását, majd később azonnali értékesítésre tűzte ki kormánya nevében az állami tulajdonban lévő földeket is. Ezek önmagukban is mutatják azt a fajta elszántságot, amelynek eredményeképp az Orbán-kormány időszakában 113 privatizációs tranzakció zajlott le, mai áron 200 milliárdot meghaladó értékben. Igaz, a privatizáció részben nem a privatizációs szabályok adta keretek között zajlott. Igaz, hogy például 2002-ben tizenkét agrártársaságot a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül értékesítettek, így azt a transzparenciát, amit közösen megalkotott törvénnyel, a privatizációs törvénnyel a Ház korábban megteremtett, nem érvényesítették a saját gyakorlatukban, a számok mégis önmagukért beszélnek a privatizáció és a privatizáció útján való fejlesztés tekintetében.
Miért van akkor mégis, hogy most visszaállamosításról beszélnek? Racionális indokot ezek után csak abban lehet találni, amit még 1993-ban fogalmazott meg Orbán elnök úr egy nyilatkozatában, miszerint privatizáció eddig is volt, ezután is lesz, csak mi majd jobban csináljuk, mint ez a kormány, mondta az akkorira. Tartok tőle, hogy nem másról van szó, nem a privatizáció befejezésének, lezárásának a szándékáról, hanem arról, hogy egy későbbi reményeikbeli kormányzás esetén a megelőző módszerekkel folytatni kívánják ezt a tevékenységet.
Álláspontom szerint a privatizáció ugyanakkor sem nem átok, sem nem áldás; rossz kézben - és erre is bőven volt példa a megelőző időszakban - egyszerű tulajdonhoz juttatás. Átláthatóság nélkül koma, sógor, jó barát vagyonhoz, pozícióhoz juthat, és természetesen ennek örveként - ha nem fejlesztésre használjuk a privatizációt, ha nem a működő tőke bevonására használjuk, és nem a jólét feltételeként értékeljük azt a fejlesztést, ami általa megvalósulhat - munkahelyek vesznek el, és piacokat szerezhetnek olyanok, akik azután természetesen felszámolják a hazai tevékenységet. Jó kézben mindez a fejlesztés, a befektetés lehetőségét jelenti, új minőségű munkahelyeket, új magyar szerephez új ágazatokat és természetesen az ágazatoknak közép-kelet-európai új szerepet.
(9.20)
Nos, ebben az esetben ez a privatizáció az emberek, a nemzet érdekét szolgálja, megélhetést és természetesen megélhetésbiztos gazdasági feltételeit jelenti. Pregnáns ebből a szempontból a megelőző időszak sok tanulsága: míg az 1989-es, mintegy 2000 milliárdos állami vagyonból az első kormányzat időszakában 73 százaléknyi folyt be devizában, addig ’89 20,4 milliárd forintos adósságállományához képest a privatizációs bevétel hatására nemhogy csökkent volna az adósság, ’94-re ez a 28 milliárdot is meghaladta. Ez mutatja, hogy azzal az eséllyel lehet élni és nem élni, amit a privatizációs bevételek jelentenek nemcsak a fejlesztésben, hanem az ország lehetőségeit illetően is.
Ennek ellenpéldája a Horn-kormány időszaka, ahol is a megörökölt 28,1 milliárd dolláros bruttó adóssággal szemben - ami nettó 18-19 milliárdos adósságot jelent - ’98 nyarára 8-9 milliárdos nettó adóssággal adta át az országot. Tudni kell, hogy a privatizáció magával hozta a külföldi működőtőke-befektetést, úgy is fogalmazhatnék, hogy a külföldi működőtőke-befektetés több mint ötöde a privatizáció kapcsán érkezett az országba, teremtve ezzel megélhetést, munkahelyeket és természetesen versenyképes gazdasághoz feltételeket. Fontos ez, hiszen Magyarország új közép-kelet-európai szerepe számára ez ad pillért.
Tudniuk kell, hogy többek között a privatizációnak is köszönhetően a működőtőke-bevonás Magyarországon a közép-kelet-európai országok közül a legsikeresebben haladt a megelőző időszakban: az első negyedév végére meghaladta az 50 milliárd eurót; az első és második negyedévben növekvő mértékű, 1,1-1,4 milliárd eurós működőtőke-befektetés azt jelenti, hogy Magyarországra mint vonzó befektetési célpontra tekint a külföld. Ezzel az eredménnyel, köszönhetően annak is, hogy a privatizációnak megvalósult egy külföldi működő tőkét bevonó hatása, folyamata, Magyarország - akár összevetésben a visegrádi négyeket tekintjük, akár Közép-Kelet-Európa más országait - élen jár az egy főre jutó működőtőke-behozatalban. A magyar adatok szerint ez évben mintegy 4967 euró fejenként, Csehországban ugyanez 4200 euró, Szlovákiában 2100 euró körül vannak a számok, és Lengyelországban 1200 euró körül - ez önmagában is mutatja, hogy Magyarország a befektetők döntéseiben egy kívánatos ország.
A másik érv, amely világossá teszi, hogy a privatizáció eredményeképp létrejött gazdaság már alkalmas arra, hogy új nemzeti célokat fogalmazhassunk meg, hogy egy új regionális magyar szerepre törekedhessünk, ez a beruházások adata, hiszen önök is tudják jól, hogy a működő tőke, a befektető a lábával szavaz. Minden politikusi értékítéletnél fontosabb az, hogy idehozza-e a pénzét, vagy a már itt korábban befektetett pénzeket ide forgatja-e be, ezért pregnáns szám, hogy beruházásokban - tehát a már befektetett pénzek újrabeforgatásában - a növekmény ebben az elmúlt negyedévben a 9 százalékot meghaladja.
Ez a két adat is világossá teszi, hogy a magyarországi privatizáció nagymértékben hozzájárult a megelőző időszakban ahhoz, hogy Magyarország egy versenyképes, környezeténél gyorsabban fejlődő, a későbbiekben gyorsabban fejlődhető, és az új regionális szerepéhez jó kiindulópontokat kínáló ország. Mára, mondhatjuk, a rendszerváltó privatizáció lezárult, most a következő időszak a fejlesztések időszaka, élni azzal a lehetőséggel, amely lehetőséget Magyarország számára az európai csatlakozás jelentette pluszforrások hoznak. Minden ellentmondásával együtt a privatizáció az ország sikerének része: az emberek eredményei, természetesen kudarcai, de önmagában a gyorsabb fejlődés feltétele is benne van.
Kihívás most az, hogy ezekben az években, ezekben a hónapokban, értékelve a magyarországi privatizáció 15 éves történetét, képesek legyünk azt lezárni, a vagyonkezelés és a fejlesztés új intézményeit kialakítani, és újra konszenzust teremteni a hazai privatizáció szerepének megítélésében, a hazai fejlesztés lehetőségeiben, és abban, hogy Magyarország - élve az európai csatlakozás adta eséllyel - regionális központként új regionális szerepet tudjon magának Európában találni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
