DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy egy olyan fontos ügyről beszéljek, amelyről híradást a sajtóban is láthattunk az elmúlt napokban, ez pedig az az emléktábla, amelyet Vásárhelyi Miklós emlékezetére avattunk fel pénteken Fiumében, a mai Rijekában, Vásárhelyi Miklós szülővárosában. Úgy érzem, az ügy mindenképpen megérdemel annyit, hogy itt a parlamentben is szóljunk róla, hiszen Vásárhelyi Miklós személyében a XX. századi magyar történelem egyik nagy alakját, egyik nagy hősét tisztelhetjük, aki négy éven keresztül ráadásul parlamenti képviselőtársunk is volt, 1990 és '94 között. Négy évvel ezelőtt halt meg, 84 éves korában távozott el közülünk, de a szelleme máig itt él, itt van velünk.
1917-ben született, és ahogy mondtam, a XX. század egyik nagy tanúját, nagy hősét tisztelhetjük benne. Az ő életében az egész XX. századi magyar történelem fordulói jelen vannak. 1917-ben Fiumében látta meg a napvilágot, az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjaiban, és a Monarchia szétesése után a trianoni Magyarország területére tízéves kora után került vissza, addig is az olasz hatás nagyon fontos volt az életében és később is, a ’20-as, ’30-as években.
(9.20)
Miután felnőttkorára Magyarországra érkezett, fiatalkorára itt a baloldali mozgalmak hatása alá került, és nagyon komolyan részt vett a német megszállással szembeni ellenállásban, a nácizmussal szembeni fellépésben. 1945 után a kommunista mozgalomhoz csatlakozott egy jobb világ reményében; szolgálta az önkényt, majd ezzel szembefordulva 1956-ban a forradalom mellé állt, és vállalta is eszméiért a büntetést, a nehézségeket.
1956-ban, mint tudjuk, a Nagy Imre-kormány mellett és Nagy Imre mellett, a mártír miniszterelnök mellett rendkívül komoly szerepet játszott sajtófőnökként, személyes tanácsadóként, és a száműzetésbe is követve a miniszterelnököt, börtönbüntetést kapott az 1956-os szerepléséért. A börtönből szabadulva eszméit nem tagadta meg, mindvégig hűséges maradt ezekhez.
A hatvanas-hetvenes években - a mellőztetést vállalva - fantasztikus műveltségével, több nyelven beszélve, óriási tekintélyével anyagbeszerzőként dolgozott, és a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdődően az ellenzék formálódásában és tevékenységében részt vett. Végig hűségesen 1956 eszméihez, a demokratikus eszmékhez, azért küzdött, hogy 1956-ot, a magyar forradalmat rehabilitálják, és méltó helyét kapja meg a magyar történelemben.
A nyolcvanas évek végén a létrejött Soros Alapítvány elnöke lett. Óriási szerepe volt abban, hogy a magyar civil és ellenzéki mozgalmakat minél több segítség illesse meg mindenhonnan a világból. És így 1989-ben, amikor Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére került sor, szinte törvényszerű volt, hogy az újratemetés szervezésében központi szerepet játszott.
Mint említettem, 1990-től parlamenti képviselő volt 1994-ig, majd haláláig a Soros Alapítvány elnökeként tevékenykedett. Sorsa rendkívül küzdelmes volt, és mindannyiunk számára, akik abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy ismerhettünk, barátai lehettünk, tudtuk, hogy egy olyan emberről van szó, aki többek között azért óriási nagyság, mert ezt a fordulatos életet végig hűségesen, tiszteletre méltó őszinteséggel tudta vállalni, az erényeit és a hibáit egyaránt. Ezért volt óriási történelmi alak, magaslott, ha úgy tetszik, kortársai fölé, mert saját hibáival is őszintén tudott szembenézni.
Még itt a földön megjárta a poklot és a mennyországot. És ezért tudtunk rá tisztelettel nézni, hiszen olyan óriási tapasztalattal rendelkezett, olyan kisugárzása volt, mint keveseknek Magyarországon.
Az emléktáblát azért Fiumében avattuk fel - hiszen említettem, Fiume volt a szülővárosa Vásárhelyi Miklósnak -, micsoda sors, micsoda példázat, hogy Fiumében született a magyar történelem jó néhány jelentős alakja, a XX. századi történelemből is Kádár Jánost kell még kiemelnem. Kádár János az 1956-os forradalom árulója, és Vásárhelyi Miklós az 1956-os forradalom hőse. Én ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy pénteken a miniszterelnök úrral egyetemben, és sok más jelentős, a világban szerteszét szórva élő magyarral együtt felavathattuk ezt az emléktáblát.
Végezetül engedjék meg, hogy Vásárhelyi Miklós néhány szavával emlékezzek meg róla, melyeket Fiuméról mondott: “Életem első tíz éve bizonyosan mély nyomott hagyott személyiségemben, mert olyan városban éltem, ahol heves és irracionális nemzeti indulatok dúltak, tehát már életem első éveiben megtanultam méltányolni az emberséget, a toleranciát. Visszataszítónak találtam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy olyan gyerekek, akik ugyanabba az iskolába járnak, sőt talán barátok is, szembekerülhessenek egymással, csakis mert más az állampolgárságuk, más a nevük hangzása.”
Vásárhelyi Miklós, köszönjük, hogy itt lehettünk veled együtt, hogy (Az elnök újból csenget.) itt voltál velünk. Nyugodj békében!
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
