DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ételünk az életünk. Ez a ma már közhelyszerű megjegyzés kifejezi azt, hogy testünk azokból az anyagokból táplálkozik, amit megeszünk. Ha az teljes értékű, akkor erősek és egészségesek leszünk, ha az gyenge, akkor bizony mi magunk is gyengék és betegek leszünk, ne adj' isten, mérget viszünk szervezetünkbe, akár bele is halhatunk.
Mindezt és ennek fontosságát is belátták a pékek akkor, amikor 2001-ben a Pékek Világszövetsége elhatározta, hogy október 16-át a kenyér világnapjává nyilvánítja, hogy ezen a napon felhívják a figyelmet, a kenyérfogyasztó társadalom figyelmét a legfontosabb, legáltalánosabb, ugyanakkor talán a leghétköznapibb eledelünk, a kenyér fontosságára. Ezzel párhuzamosan persze szeretnének fordítani a figyelmet a pékek áldozatos munkájára is. Ez utóbbira azért is szükség van Magyarországon, ahol egyébként az idén másodszor ünnepelték meg a kenyér világnapját, mert nálunk hagyományosan szeretik az emberek, a magyar szereti, sőt tiszteli a kenyeret. Vannak is ünnepeink, hiszen augusztus 20-án az új kenyér ünnepét közösen ünnepeljük meg.
De tegyük szívünkre a kezünket: pékekről beszélünk? Gazdákról igen, talán molnárokról igen, de pékekről alig. Azt gondoljuk tehát, fontos, hogy a pékek áldozatos munkájára is emlékezzünk. Amikor készültem a parlamenti beszédre, emlékek törtek fel bennem is. Eszembe jutott nagymamám, aki hetente kemencében sütött még kenyeret, és eszembe jutott Lajos bácsi, aki a hátán kosárral hozta a középiskolába, a gimnáziumba a stanglit. Jó kenyér volt, amit nagymama sütött. Bélzete rugalmas volt, nem volt felfújva, kicsit tömörebb volt ugyan, mint a manapság megszokott, de másnap sem morzsálódott, és lehetett szeletelni, lehetett kenni, sőt, élvezettel lehetett enni, nemcsak három napig, nemcsak egy napig, hanem akár egy hét múlva is. Vagyis nem az a felfújt, ízetlen kenyér volt, amit manapság lehet kapni.
Ez is fontos a kenyér világnapján, hogy azok a jótétemények, amelyek a kenyérhez tapadnak, kizárólag a minőségi, jó minőségű kenyérhez tapadnak. Ugyanakkor a világon, de sajnos Magyarországon is egyre komolyabb veszély fenyegeti azokat, akik ilyen minőségi kenyeret állítanak elő. Ugyanis a verseny, amit megtapasztalunk, a kereskedelem versenye bizony a minőség rovására megy. Nézzük meg a 4 forintért kínált zsemlét, nézzük meg a 60-70 forintért kínált kenyeret! Vajon fogyasztható-e, ehető-e akár másnap is? Azt gondolom, ha kezünket a szívünkre tesszük, azt kell mondanunk, hogy nem. És ebben bizony komoly szerepe van a fogyasztónak, aki az olcsót vásárolja.
Igen, vizsgáljuk meg: valóban jó is az olcsó? Úgy látjuk, hogy az árverseny a minőségi pékek tönkremeneteléhez vezethet. És ezt, azt gondolom, nem lehet szó nélkül hagyni. Ne csak tiszteljük tehát, tiszteljük, de segítsük is a minőségi kenyeret előállító pékek munkáját. Ez legyen a 2005. évi kenyér világnapja üzenete; a fogyasztó azzal, hogy követelje meg mindenkitől a jó minőségű kenyeret. Bízzunk benne, hogy a magyar búzából őrölt lisztből a magyar pékek által asztalra helyezett kenyér ilyen lesz. Sajnos, ma Magyarországon a forgalom 70 százalékát kitevő üzletláncokban nem biztos, hogy ezzel találkoznak.
És mi, törvényhozók, szabályozók is tiszteltjük és segítsük a pékek munkáját néhány üggyel. Próbáljuk meg mi is útját állni a silányság terjedésének, még akkor is, ha az látszólag az olcsóbb. Próbáljuk meg érvényesíteni, hogy ne lehessen élelmiszerrel gátlástalanul vevőt csalogatni más áruk eladása érdekében. Tisztességtelen dolog a zsemlével és a kenyérrel vagy karácsonykor a hallal, vagy húsvétkor a tojással, vagy szilveszterkor a virslivel, az olcsó termékekkel becsalni a vevőt, hogy ott, éppen ott költse el pénzét. Fel kell lépnünk a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmának érvényesítése érdekében, és egyenlő feltételekkel kell hogy gazdálkodhassanak a pékek. Nem tartható, hogy náluk minden törvényt betartanak, máshol még a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem.
Úgy gondolom, ha ez a kenyér világnapjának üzenete, akkor elérte célját. Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem