DR. GÖNCZ KINGA

Teljes szövegű keresés

DR. GÖNCZ KINGA
DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Akkor folytatnám mindazokat, amikről korábban is beszéltünk. Az UNICEF felmérése, tanulmánya szerint ahhoz, hogy a szegénység csökkenni tudjon, több dologra van szükség egy országban. Részben a társadalmi trendek megváltozására, részben foglalkoztatásra, a foglalkoztatás elősegítésére, részben egy igazi kormányzati elkötelezettségre. Csak azzal a néhány dologgal kapcsolatban, amit képviselő asszony említett, hadd mondjam én is, az Útravaló-program elindítása egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy azok a fiatalok, akik egyébként nem tudnának tanulni, pontosan a családjuk anyagi helyzete miatt, ne csak pénzbeni támogatáshoz jussanak hozzá, hanem kapjanak mentori segítséget is abban, hogy tanulni tudjanak.
A foglalkoztatási szint nőtt. Egyszerűen többen vannak jelen a munkaerőpiacon, mint korábban. A normatív lakásfenntartási támogatás, ami korábban pont kistelepüléseken nem jelentett segítséget a családok számára, azt teszi lehetővé, hogy a kistelepülési önkormányzatok is tudjanak segíteni az ott élő családoknak a lakásuk megtartásában, fenntartásában. Mondhatnám tovább, most nincs erre lehetőségem. Azt hiszem, ezeket nagyon jól tudja képviselő asszony is.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem