DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Megtisztelő érdeklődés mellett foglalkozom ezzel a fontos témával, ráadásul nagy megtiszteltetésként három parlamenti frakció közös megbízásából szerepelek itt előadóként. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy a három párt által jegyzett javaslat tartalmával a négy parlamenti párt egyetért, akkor azt gondolom, érthető, hogy elfogódott vagyok, hiszen nagy megtiszteltetés, hogy előadhatom, felvezethetem itt ezt a javaslatot.
Arról van szó, hogy az 1996-ban, tehát közel tíz évvel ezelőtt elfogadott, illetve hatályba lépett médiatörvény 138. § (5) bekezdése és ugyanennek a paragrafusnak az (1) bekezdése a magyar parlament számára többféle kötelezettséget is előírt. Az (1) bekezdésben előírt kötelezettséget a parlament a lehetőségei szerint a lehető leghamarabb teljesítette, létrehozta a parlamenti közvetítésekre alkalmas zárt televíziós lánc rendszerét, azonban a 138. § (5) bekezdésében előírt kötelezettségnek mind a mai napig nem tettünk eleget. Ez a pont azt írja elő, hogy a közvetítés rendjéről a Házszabály mellékletében rendelkezzen a magyar parlament.
Ebben a pillanatban tehát mulasztásos jogszabálysértésben leledzik a parlament, hogy így fogalmazzak; ezt a mulasztást kívánja a három frakció képviselője által jegyzett javaslat korrigálni. Amikor a bevezetőmben azt mondtam, hogy négy párt ért egyet a javaslattal, arra utaltam, hogy eredetileg mind a négy parlamenti párt házbizottságban jelen lévő frakcióvezető-helyettese, illetve frakcióvezetője aláírta ezt a javaslatot és elfogadta, azonban néhány nappal később a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kilépett ebből a javaslatból, így bár tartalmi kifogásuk a konkrét javaslattal szemben nincs, a hivatkozásuk is más volt a kilépés indoklásaként, de ők ma nem jegyzik ezt a javaslatot.
(18.40)
2003-ban a Házszabály általános felülvizsgálata kapcsán már konszenzusra jutottak a parlamenti pártok ebben a konkrét ügyben, de akkor a Házszabály módosítására végül is nem került sor, mert a parlamenti frakciók, pontosabban bizonyos parlamenti frakciók csak csomagban voltak hajlandók dönteni, illetve felülvizsgálni a Házszabályt, és egyes pontjait nem kívánták külön a plénum elé terjeszteni.
Most tulajdonképpen a 2003-ban megszületett konszenzus újraelővételéről van szó. Tételesen is arról nyilatkozott a házbizottságban a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője, hogy most, ebben a kivételes esetben, ebben az egyetlenegy pontban eltérnek korábbi álláspontjuktól, és ezt külön is hajlandók a plénum elé bocsátani. Hivatkozva azonban a parlamenti felszólalások időkeretének, különösen a miniszterelnök napirend előtti felszólalása időkeretének úgy vélt szabályozatlanságára, a Fidesz végül is megváltoztatta az álláspontját, és újra arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak csomagban, tehát az összes lehetséges házszabály-módosításról együtt kíván dönteni, így lett ebből hárompárti javaslat.
A javaslat egyébként, hogy a tartalmára is utaljak, a házbizottság hatáskörébe utalja a közvetítés részletes szabályozását, mondván, hogy a képszerkesztés szabályainak megállapítása a házbizottság feladata.
Még egy megjegyzés kívánkozik az elmondottakhoz, hogy a házbizottság előtt szerepel a felszólalási időkeretek, illetve most a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök napirend előtti felszólalásainak szabályozása konszenzusos megváltoztatása, tehát a Fidesz visszalépését kiváltó ok nagyon rövid időn belül megszüntethető.
Kérem az aláíró frakciók nevében, hogy a parlament egésze fogadja el a házszabály-módosítást, illetve a házszabály-kiegészítést, hiszen kétharmados támogatást igénylő javaslatról van szó. Azt pedig minden képviselő elvben tudja, hogy milyen aktuális és egyáltalán milyen jelentősége van ennek a szabályozásnak; ha semmi mást nem ismétlek meg, azt mindenképpen, hogy a Ház egy mulasztásos jogszabálysértést szüntetne meg e javaslat elfogadásával.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem