DR. BAKONYI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. BAKONYI TIBOR
DR. BAKONYI TIBOR, az ifjúsági és sportbizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy röviden reagáljak a részletes vitában elhangzottakra, és egyúttal megragadjam az alkalmat egy, a vita során felmerült félreértés eloszlatására.
A vitában Pettkó András képviselő úr úgy nyilatkozott, hogy nem állt módjában megismerni a Béki Gabriella képviselő asszony által benyújtott módosító javaslatot, valamint erről az ifjúsági és sportbizottság álláspontját. (Többen a Fidesz padsoraiból: Nem!) Valójában az ifjúsági és sportbizottságnak mint a határozati javaslat előterjesztőjének a módosító javaslatra vonatkozó egyetértő állásfoglalását az emberi jogi bizottság mint kijelölt bizottság ajánlása tartalmazza, amelyhez a vitát megelőzően bárki hozzáférhetett. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Pettkó András képviselőtársam fel is mutatta a vita során az emberi jogi bizottság ajánlását. A félreértést feltehetőleg az okozhatta képviselőtársam számára, hogy az ifjúsági és sportbizottság állásfoglalását mint első helyen kijelölt bizottság véleményét kereste, pedig ez esetben a bizottság az országgyűlési határozati javaslat előterjesztőjeként szerepelt. A kijelölt bizottsági és az előterjesztői minőség kizárják egymást.
Az érdemi kérdésekre rátérve, az ifjúsági és sportbizottság 2005. szeptember 26-ai ülésén megtárgyalta a benyújtott módosító javaslatot, melyet egyhangúlag támogatott. Kérem az Országgyűlést, hogy a módosító javaslatot, illetve a jövő heti ülésen a határozati javaslatot fogadja el, megteremtve ezáltal annak lehetőségét, hogy a négypárti konszenzussal létrehozott, nemzeti drogstratégiával foglalkozó eseti bizottság az Országgyűlés támogatásával folytathassa tevékenységét.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem