ELNÖK (dr. Világosi Gábor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Világosi Gábor)
ELNÖK (dr. Világosi Gábor): Soron következik az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/17298. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/17298/5. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az államtitkári zárszó a részletes vita lezárása után már elhangzott, így a határozathozatal következik. Az előterjesztő az ajánlás 1-7. pontjait támogatja. Most ezekről határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 303 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor. Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem