DR. CSAPODY MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Választókörzetem déli részén, a Hamzsabégi úti töltés északi, Duna felőli végén régóta áll egy darabnyi zajvédelmi fal. Ennek továbbépítése azonban annak ellenére sem történt meg, hogy nemcsak a Szerémi sor tömbházaiban élnek emberek, hanem hogy ez a lakótelep bizony egészen a Fehérvári úti vashídig húzódik.
Ebben az ügyben április 25-én kértem a közlekedési kormányzat segítségét, tekintve, hogy reménykedtünk abban, hogy a helyzet hamarosan rendeződik. Joggal reménykedtünk, mert Szanyi államtitkár úr válasza is igazolta: hatósági határozat kötelezi a MÁV-ot, hogy elvégezze a zajszintméréseket, és amint - szó szerint az államtitkár úr mondta - “Aki aludni akar, az nem a határértékeket nézi, hanem a zajt kénytelen elviselni azon a környéken. Tehát mi is azon vagyunk - mondta -, hogy minél hamarabb születhessen megoldás.”
Miután a kérdés megnyugtató és végleges megoldásában egyetértettünk, most a tényleges teendőkre szeretnék visszatérni. Az említett hatósági határozat ugyanis ez év június 30-áig adott határidőt a zajszintek megmérésére. Most, október elején kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy a MÁV eleget tett-e a hatósági határozatnak, megtörténtek-e a mérések, és azok milyen eredménnyel jártak, ezekből az adatokból mi következik.
Miután a kérdés maga - mármint a vasútnak az ott élők életminőségét régóta és súlyosan rontó zaja - valóságos probléma, a megoldásnak is valóságosnak kell lennie, ez pedig szerintünk nem más, mint a zajvédelmi fal továbbépítése.
Kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy a MÁV mikor lát neki a zajvédelmi fal megépítésének. Köszönöm, figyelemmel várom válaszát. (Taps az MDF és az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem