JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! A kormány, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Sporthivatal elkötelezett a tiszta, eredményes és a nemzeti büszkeségre okot adó magyar sport iránt. Ez azt is jelenti, hogy természetesen abban a jogszabályi környezetben, amelyet lehetőségünk van befolyásolni, már március hónapban megjelent a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 1/2005-ös rendelete, amely doppingvétség elkövetése esetén a sportolóval, szakemberrel szemben, sportszervezettel, illetve sportszövetséggel szemben alkalmazandó anyagi jellegű szankciók alkalmazásának szabályait rögzíti.
(17.20)
Ez azt is jelenti, hogy a Nemzeti Sporthivatal így számos érdemi intézkedést tett: az érintett sportszövetségek állami támogatásának egy részét elvonta, más szövetségeknél a támogatás összegének 1-3 százalékát doppingellenes feladatok ellátásának fordítására javasolta.
Ugyanakkor Ábrahám Attila olimpiai bajnokként is felhívással fordult a hazai sportélet szereplőihez a sport tisztaságának megőrzése érdekében. Indítványozta, hogy valamennyi doppingérzékeny sportágban érintett hazai sportoló készíttesse el géntérképét DNS-vizsgálattal, amelynek segítségével százszázalékos biztonsággal megállapítható például a vizeletminta adója.
Ezen túlmenően a Nemzeti Sporthivatalban elkészült a nemzeti doppingellenes stratégia. Ez három ponton hoz érdemben újat, természetesen összhangban a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szabályzatával.
Az első, amely az állami tevékenységeket fogja össze, a dopping elleni állami tevékenységet. A második bevezeti az idézés jogintézményét, így a rendőrség útján elővezethető az, aki az idézésre nem jelenik meg. A harmadik új pedig, hogy a doppinggal a büntetőjogi szabályozás vizsgálatára is sor kerül, illetve olimpiai járadékra való érdemtelenség esetén a pénzbeli juttatás megvonása lehetőségére, továbbá kereskedői-terjesztői típusú magatartások büntetőjogi szankcionálására is javaslatot tesz. Reményeink szerint októberben vagy novemberben kerül a kormány elé a javaslat.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem