ENDRE SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

ENDRE SÁNDOR
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselői fogadóórámon felkeresett egy csólyospálosi sertéshizlaló gazda, és azt panaszolta el, hogy nem kapja meg a beígért 1800 forintos támogatást. Én azért a miniszterelnök úrnak szerettem volna a kérdéseimet feltenni, mert nemcsak egy gazda ügyéről van szó, hanem ha kicsit továbbtekintünk, akkor azt gondolom, hogy az egész állattartás válságos helyzetét láthatjuk.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr jegyzi ezt a “Hét lépés a mezőgazdaságban” című kis füzetet, amelyben azt írja, hogy Magyarország számára fontosak az állattenyésztők; azt gondolom, hogy idáig egyetérthetünk a miniszterelnök úrral. Sajnálom, hogy nincs itt, és ígérete ellenére ezeket a kérdéseket nem tudjuk itt, a parlament patkójában megvitatni. A továbbiakban azt írja, hogy a sertés- és baromfihaszonállat-tartás támogatását 2006-ban úgy kívánják megoldani, hogy 3,5 millió sertés után 1800 forint/darab támogatást fognak nyújtani.
Azt szeretném kérdezni, hogy elég-e ez arra, hogy növekedjen Magyarországon a sertésállomány. 2001-ben több mint 5 millió sertés volt Magyarországon; mostani adat szerint ez már 4 millió alatt van, és hogyha ezt a támogatási rendszert bevezetik, akkor ez 3,5 millió lesz. Korábban egy hasonló témában Pásztohy államtitkár úr azt mondta, hogy az idén ez 3 millió 328 ezer darabot jelent, tehát jövőre ez körülbelül 170 ezres emelkedést fog eredményezni. Szeretném, miniszter úr, hogy elérjük ismét ezt az 5 milliós állatállományt.
Miért nem kapják meg tehát a gazdák a támogatást? Mi lesz azokkal, akik ebből a keretből kimaradnak? (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem