FARKAS FLÓRIÁN

Teljes szövegű keresés

FARKAS FLÓRIÁN
FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Asszony! Amikor ön azt az igényt benyújtotta a közalapítványhoz, hogy vizsgálják felül ennek a rendszernek a struktúráját, akkor egy bizottság létrehozásának a keretén belül, amelyben egyébként az államtitkár úr is részt vett, ezt felülvizsgálták, és ezt a javaslatot letették, ennek ellenére az ön által dirigált minisztérium egy félévet spórolt meg a szegény cigány hallgatókon és a szegény cigány családokon. Azt gondolom, hogy ez csúsztatás, annak viszont örülök, hogy elismeri, hogy 550 millió forintot fordítottak ösztöndíjra, szemben az Orbán-kormány egymilliárd forintjával. (Moraj az MSZP soraiban.) Szándékosan botrányosították az ösztöndíj-politikát.
Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem