KARSAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm szépen. Örömmel hallom miniszter úrtól, hogy ha kétszer nem sikerült, akkor harmadszor is kopogtat az ajtón, sőt, ha harmadszor sem sikerül, akkor talán negyedszer is be kell kopogtatni, mert azért jó, ha mindnyájan tudjuk, hogy ezt a bizonyos támogatást a gazdálkodók nem ajándékba, hanem hitelként kapták. Ezt nem árt tudni, mert sokan talán úgy vélik, hogy már megint a magyar gazdák dörömbölnek olyasmiért, ami talán nem is illetné meg őket.
Nagyon kérem miniszter urat, mindent, de mindent kövessenek el azért, hogy ez a bizonyos 32. pont is teljesüljön, mert az idei esztendő enyhén szólva is nyereségtelen évjárata bizony nem segítette a gazdákat, tehát nagyon-nagyon rá vannak utalva arra, hogy ezt a hitelátütemezést meg tudják tenni. Kérem, hogy ezt tartsa napirenden, mint ahogy én is figyelemmel fogom kísérni, és amennyiben azt látom, hogy itt ismét késlekedés van, akkor azt természetesen ismételten szóvá fogom tenni.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem