BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! A határon túl élő magyarok különböző élethelyzetekben élnek, hiszen a szomszédos országok életszínvonala, infrastrukturális és egyéb fejlettsége egymástól meglehetősen eltérő.
Sokáig gondoltuk azt, hogy Magyarország olyan helyzetben van, hogy messze megelőzheti a szomszédait a fejlődési pályán. Kétségtelen, gyorsabban elértük integrációs céljainkat, mindez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan ez az ország és tízmillió polgára jobb helyzetben van, mint egynémely szomszédunk. Nem volt ez igaz korábban sem, és ma különösen árnyalt a kép. Éppen ezért mindaz, ami a Magyar Köztársaság korábbi és jövőbeni költségvetéseiben benne van, óriási áldozat - az alkotmányos kötelezettség figyelembevétele mellett - az ország tízmillió lakosa részéről, hogy támogassuk mindazokat, akik a szomszédos országokban, de merjük kimondani néha, a szomszédainkon túl diaszpórában élnek a világban.
E kérdést megközelíteni persze érzelmi alapon is lehet és kell is. Nem szabad azonban néhány apró tényről elfeledkezni. Ahol határaink mentén a magyarok legnagyobb közösségei élnek - Szlovákiában és Romániában, vagy ha a létszámot tekintjük, akkor fordítva, Romániában és Szlovákiában -, immáron hosszú évek óta a magyarok, a magyar közösségek demokratikusan választott képviselői részt vesznek a kormányzásban, maguk is részei az adott ország politikája alakításának. Annak felelősségében tehát, hogy hogy élnek a határon túli magyarok, mindazoknak osztoznia kell, akik például részt vesznek a határon túli magyar képviselők fórumain, vagy részt vesznek a MÁÉRT különböző értekezletein, és nem lehet megfeledkezni arról az apró tényről sem, hogy felelősek azért, hogy hogy élnek az adott országokban magyarok.
Éppen ezért azt gondoljuk, hogy miközben a köztársaság kormányának elképzelései a támogatások szintjének fenntartásáról, esetleg növekedéséről szólnak, aközben nem szabad megfeledkezni arról, hogy ha ezekben az országokban a magyar közösségek sorsa nehéz vagy nehezebb, ezért a felelősség nem csak e Ház falai között osztandó meg és keresendő. Ma már ott tartunk - és ennyi a dolog belpolitikai vonatkozása -, hogy e Ház falai között és a magyar közvéleményben is egyesek azt akarják sulykolni például, hogy északi szomszédunk mennyivel jobb gazdasági helyzetben van, mint mi, magyarok, mi, a Magyar Köztársaság polgárai, de ha ez igaz, akkor nem szabadna megfeledkezni arról, hogy ebben a sorsban osztozik az ott élő 600 ezer magyar is. Ez mindkét oldal számára felelősséget jelent, és egyfajta korrektebb elemzését követeli meg a helyzetnek, semmint egy egyoldalú viszonyt feltételezne határon túl élő és határon innen élő magyarok között.
Végül, de nem utolsósorban az a meggyőződésem, hogy miközben az anyaország megtesz mindent, ami erejéből telik, aközben arra kellene koncentrálni, hogy mindazok tudomást szerezzenek erről a támogatásról, akikhez egy esetleges rossz elosztási rendszerben ez a támogatás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Magyarországról elindult, de a határon túlra nem érkezett meg.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
