KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr azzal kezdte a felszólalását, hogy ahhoz képest, amit ő gondolt, belátja, hogy mélyebb változásokra van szükség. Én hozzáteszem, hogy persze még annál is mélyebbekre, tisztelt miniszterelnök úr.
Figyelve a hét végi eseményeket, mind szocialista, mind konzervatív gyűléseken megemlékeztek rólunk, liberálisokról, aminek mi természetesen örülünk, hiszen ez azt jelenti, hogy vitánk van, merthogy más a véleményünk a szocialisták bizonyos kérdésekben vallott nézeteihez képest is, és a konzervatívok bizonyos kérdésekben vallott nézeteihez képest is.
A legnagyobb különbség persze közöttünk az állam szerepéről vallott felfogásban van, merthogy egyre inkább tapasztaljuk - és újra és újra tapasztaljuk -, hogy sokan próbálják azt a képzetet kelteni az emberekben, hogy a jóságos állam majd megoldja az ő problémáikat, és a jóságos állam majd gondoskodik róluk minden területen és minden tekintetben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nincs így, mert ha ez így lenne, akkor az a bizonyos 1990 előtti rendszer nem bukott volna meg olyan látványosan. Valószínű, hogy az államnak máshol kell keresnie azt a szerepet, amelyet be kell töltenie, és erre majd még vissza fogok térni. Először azonban, ha azt látjuk, hogy mélyebb változásokra van szükség, akkor hadd kezdjem azzal, hogy igen, többek között például meg kell változnia a politikának is. Meg kell változnia azért, mert végiggondolva az elmúlt 15 évet, én úgy látom és úgy emlékszem, hogy a politika nagyon sokszor esett bele a saját maga állította csapdába. Rendre beleesett például az ígéretek csapdájába; különösen így, a választások előtt érdemes erre emlékeztetni, mert a felelőtlen ígéretek azt jelentik, hogy ha valaki nem tartja be őket a végén, akkor rombolja a politika iránti bizalmat, ha meg betartja, akkor esetleg még nagyobb problémákat okoz. Arról már nem is beszélve, aki meg állandóan a felelőtlen ígéreteket kéri számon a partneren, aztán közben saját maga további felelőtlen ígéretekkel tetézi mindezt.
Aztán van egy másik csapda, amit a politika nem tud elkerülni, ez pedig a “túlélni” szemlélet csapdája. Ez az, amikor a “ne változtassunk semmin” szemlélet érvényesül, éljük túl valahogy a ciklust - elkezdünk ciklusokban gondolkodni. Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg a politikus esetében ez itt egy különbség. Aki csak négyéves ciklusokban képes gondolkodni, az politikus, aki hosszabb távon is képes erre, éppen a nemzet érdekében, ő államférfi vagy államnő - borzasztó, hogy mennyire nincsenek szavaink egyes területeken a nők egyenjogúságára, de ezt most nem fogom tudni megoldani, elnézést a hölgyektől. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.)
Mindenesetre az látszik, hogy nincs sikeres politika Magyarországon sem konfliktusok és kockázatok vállalása nélkül. És tulajdonképpen itt következhet az, ahol szemmel láthatóan vitánk van mind a szocialistákkal, mind a konzervatívokkal. Itt van mindjárt az euró bevezetése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, liberálisok úgy látjuk, hogy bevezethető 2010-ben az euró - igaz, ez nem lesz magától, jelentős erőfeszítéseket kell tenni az érdekében. De érdemes megtenni ezeket az erőfeszítéseket, mert gondoljuk csak meg, képviselőtársaim, hogy a lakosság a hiteleinek most már több mint 30 százalékát euróban vette fel. Micsoda kockázatot jelent számukra például, ha a forint árfolyama bizonytalan, és nem marad ilyen erős!
Aztán ne felejtkezzünk meg arról, hogy a szolgáltatásból, illetve az agráriumból élőket a nemzeti valuta ingadozása adott esetben lehetetlen helyzetbe hozhatja. Vagy emlékezzünk arra, hogy ma már a foglalkoztatás több mint 50 százaléka olyan vállalatoknál történik, amelyek euróban számolnak el. Egy esetleges bizonytalanság az ő esetükben is micsoda gazdasági kockázatokat jelenthet! És ugyanez igaz egyébként mindenkire, aki valamilyen módon a külfölddel kapcsolatban van, akár export-, akár importoldalon.
És az a kérdés, hogy ha tovább halasztjuk az euró bevezetését, akkor vajon mi következik belőle például a forint árfolyamára. És ha ennek következtében és a bizonytalanságok miatt az gyengül, akkor mi következik ebből például, hogy csak egy példát mondjak, a nyugdíjak értékállóságára? Éppen ezért mi azt mondjuk, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a 2010-es euróbevezetés realitás legyen a továbbiakban is.
Ehhez persze szükség van arra a bizonyos bátorságra és kockázatvállalásra, amiről én az imént beszéltem. Gondoljuk meg még egyszer, nem tudunk-e nagyobb lépéseket tenni az egészségügy területén. Helyes, hogy biztosítási alapra helyezzük, ez megint csak egy vitánk a szocialistákkal és a konzervatívokkal is. De miért nem teremtünk versenyhelyzetet annak érdekében, hogy valóban magasabb színvonalú szolgáltatáshoz jussanak az emberek, és még ráadásul jobban érvényesüljenek az egészségügyben dolgozók? És általában miért nem csináljuk azt, hogy azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy az a bizonyos szolgáltatás, amit nyújtani akarunk az embereknek, ahol az államnak valóban vannak feladatai, kellően magas színvonalú-e? Mármint hogy kellően kiszolgáljuk-e azokat az embereket, akiknek a pénzéből itt vagyunk, és akiknek a pénzét felhasználjuk arra, hogy szolgáltatást biztosítsunk a számukra vagy pedig nem - és mondhatjuk az egészségügyre, hogy megfelelő? Nem!
És a közigazgatásban, az önkormányzatok szintjén mondhatjuk, hogy megfelelő? Nem. És, tisztelt képviselőtársaim, a gazdaságot illetően az adórendszer valóban segíti a fejlődését? Nem. Ha mindenre nem a válasz, akkor miért nem változtatunk, miért ódzkodunk a változtatástól? És szerintünk, liberálisok szerint ezeket a lépéseket igenis meg lehet és meg kellene tenni.
És van még egy vitánk, persze a sok vita között, mert a privatizációt illetően is vitatkozunk egymással, de erről lesz egy vitanap a parlamentben; szerintünk nem felfüggeszteni és nem lezárni kell, hanem végigvinni, de ez most más kérdés. De hadd utaljak arra a vitára, ami újabban kezd kibontakozni, hogy szolidaritás vagy versenyképesség.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha elfogadjuk vagy elfogadtuk volna, hogy az állam támogassa a rászorulókat, azért, mert rászorulnak - a többit ne -, és ne vegyen el tőlük pénzt erre, akkor könnyen beláthatjuk, hogy versenyképes és fejlődő gazdaság nélkül valóban nem lesz szolidaritás, mert ez kell ahhoz, hogy az embereknek állása legyen, hogy egyre többet keressenek. Ez a legjobb szociálpolitika!
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
