DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adózásról való gondolkodás, törvényalkotás első princípiuma lehetne - és javaslom, legyen - annak a kérdésnek a feltevése és megválaszolása, hogy egyenlőket egyenlően adóztatni, és különbözőket különbözőképpen adóztatni.
Tehát azok az emberek, akik valamiféle megfontolás alapján egyenlők, azok egyenlő adóterhet viseljenek. Akik nem egyenlők, különböznek egymástól, azok viszont ne azonos adót fizessenek. Miért is van ez a princípium? Ezt a tankönyvekben meg a tanfolyamokon meg mindenütt gyakran elismételgetik. Mi is ennek az egyszerűnek látszó filozófiának az alapja? Az, tisztelt Országgyűlés, hogy ha egyenlőket különbözőképpen adóztatunk, adóztat a Kincstár, akkor létrejön egyféle adójuttatás. Ki is mondta? Ékes József képviselő úr használta a kifejezést: adótámogatás.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Magyarország! Az adórendszer nem arra való, hogy támogassunk embereket, akik valamilyen meg nem indokolt alapon hozzájutnak ehhez. Vagyis egyenlőek, de mégsem egyenlően adóznak.
Ha továbbvisszük ezt a gondolatot, eljutunk ahhoz a következő tézishez, hogy az a magatartás, ami aztán ennek a törvénynek - mivel művészekről van szó, engedtessék meg, hogy művészi kifejezést használjak - a refrénje vagy light motifja, hogy a művészeknek valamiféle kedvezményt juttat a társadalom, az állam az adómechanizmus révén. Ha megint a művészek nyelvén és kategóriájában gondolkoznánk, akkor eljuthatnánk odáig, hogy itt valamiféle privilégium keletkezik, és ezt a drámaírók és a költők történelmi nyelven úgy mondanák, hogy feudalizmus.
Kívánunk mi egy új feudalizmust létrehozni ebben a magyar honban? Nyilván nem. És ha létrehoznánk, akkor az nem szándékosan történne, hanem azért, mert nem tudjuk, mit csinálunk. Azok pedig nem mi vagyunk. A mi kormányunk - mondjuk azt -, és a mi Országgyűlésünk, mi tudjuk, hogy mit csinálunk. És ha nem úgy van, akkor tartsuk fel a tükröt a kormánynak, és mutassuk, hogy tisztelt kormány, tessék szíves lenni ezt végiggondolni, és tessék szíves lenni ezt olyan tükrökben és olyan instrumentumokban megnézni, analizálni, hogy mit is jelent ez, mit is jelent ez a fajta privilégiumrendszer.
Azt jelenti, megint csak analitikus, elemző nyelven kifejezve, hogy juttatások keletkeznek. Nem az lesz a neve, de funkcionális értelemben juttatáshoz jut valaki azért, mert beleesik abba a kategóriába. Az előbb én úgy neveztem, hogy feudalizmus vagy kiváltságos osztály.
Persze, hogy a társadalomnak régi, jól bevált módszere, hogy bizonyos kívánt, preferált funkciókat ösztönöz, bátorít, előmozdít. De akkor azt nagyon fontos tudni, hogy ez mibe kerül! Mibe kerül, mennyi az az adókedvezmény, amennyihez hozzájut az a személy, akit megnevezünk, akit ez a törvény megnevezne? Mert aztán az nem a levegőből jön, az nem a valahol csudálatosan megtermelt valaminek az ajándéka, hanem az az ország többi polgárának, adófizetőjének az ajándéka a privilegizált személyeknek.
Ha mindezt látjuk, akkor kíváncsiságból is meg tisztességtudatból is felvetődik a kérdés: mennyi? Mennyi az a támogatás, amit minden magyar állampolgár juttat majd annak a pár tízezer valakinek, akit kiválasztunk?
Elképzelhető - tessék hallgatni rám, tisztelt Országgyűlés, hogy mennyire nyitott vagyok, és mennyire szeretek jóhiszemű lenni -, hogy a társadalom ezt jónak tartja, és azt mondja, hogy megéri, hogy azt a 10 ezer, 20 ezer, 40 ezer embert kiváltságos helyzetbe helyezzük, valamilyen lovaggá vagy nemessé üssük, vagy monopolizálttá vagy kedvezményezetté tegyük. De ha úgy gondoljuk, hogy ez nem így van, akkor nem tesszük meg.
Különösen felnyitja majd a szemünket, ha tudjuk, hogy mekkora összegről van szó. Mennyi az a folyamat, mekkora az az átfolyó összeg, az a juttatás, ami a juttatótól a juttatotthoz eljut. Ez az adórendszer ilyen is. És amit képviselőtársaim elmondtak itt - Keller képviselő úr, Tállai képviselő úr, Ékes képviselő úr, azután még akik hozzászóltak -, nagyszerűen demonstrálták a részleteket és az elemeket. Majdnem mindegyikkel - kivétel nélkül - egyetértek, és kívánom, hogy bár én mondtam volna el, olyan jók.
Azonban én azzal kívántam hozzájárulni, hogy mindezt egy olyan átfogó képbe helyezzük, hogy a tisztánlátásunkat és a magabiztosságunkat elősegítse. Ha így haladunk, akkor bizonyos vagyok benne, hogy a kormány még egyszer meg fogja nézni, meg kívánja még egyszer nézni, és akkor majd az Országgyűlés más véleményt fog róla kialakítani.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
