KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! 1990 óta ülök itt a parlamentben, és személyes élményekből tudom, hogy elég sok mindent változtattunk meg, és nagyon sok minden maradt változatlanul. Ennek egy része nem olyan nagy baj, másrészt viszont változatlanul maradtak olyan nagy rendszerek, amelyek megváltoztatása viszont mindannyiunk érdeke lenne vagy azért, mert az adott keretek között nem vagyunk képesek a pénzünkből működtetni, vagy azért, mert a gazdaság érdeke egyszerűen azt kívánná, hogy változtassuk meg - ilyen például az adórendszer, ezért tettünk újra és újra erre javaslatokat -, vagy egyszerűen azért, mert az érintett lakosság lényegesen magasabb színvonalú szolgáltatást érdemelne, mint az adott rendszer az adott keretek között azt képes számára nyújtani.
Valahol a folyamatok 6-8 évvel ezelőtt akadtak el, amikor megszűntek a tárgyilagos, szakszerű politikai viták itt, a Parlament falai között, a falakon kívül meg különösen, és ettől kezdve nem lehetett érdemben megvitatni olyan esetekben a változtatás lehetőségét, amelyek valóban kormányzati ciklusokon túlnyúló változásokat idéztek volna elő egy-egy adott területen. Ettől kezdve azt teszi a politika, hogy négy évre szabdalja az életet, amit négy év alatt meg tud oldani, ott tesz egy kísérletet, ami meg ezen túlmutatna, azzal nem foglalkozik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egész egyszerűen felelőtlenség a részünkről. Felelőtlenség, mert összességében ez mindig azt jelenti, hogy adott helyzeteken nem vagyunk képesek változtatni, a változatlan szerkezetben működtetett rendszer pedig egyre kevésbé működik már az adott keretek között.
Hogy egy példát is mondjak erre, szeretnék röviden beszélni a magyar egészségügy helyzetéről, mert az tipikusan példa arra, hogy 15 éve valamit mindig csinálunk vele, és egyébként pedig lényegében az egészet változatlanul hagyjuk. Nem lenne ez olyan nagy baj, ha nem kellene valóban az érintetteknek, akik az egészségüggyel kapcsolatba kerülnek, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani. Nem lenne nagy baj, ha az egészségügyben dolgozókat képesek lennénk megbecsülni, és persze nem lenne olyan nagy baj, ha ez a színvonal, amit produkálni vagyunk képesek, olyan lenne, mint azon európai országokban, amelyek felé egyébként Magyarország törekszik.
De nem ilyen a magyar egészségügy. Én emlékszem azokra a vitákra, amelyeket e tárgykörben folytattunk az elmúlt években hosszan és sokszor, ahol mindenki elmondta az egészségüggyel kapcsolatos világmegváltó gondolatait, majd mindig minden maradt a régiben. Ettől kezdve, tisztelt képviselőtársaim, képmutatás az, ami a magyar egészségüggyel történik. Képmutatás azt mondani, hogy nem engedjük be a magántőkét és a vállalkozásokat akkor, amikor az ott elköltött pénzek igen jelentős része vállalkozásokon keresztül kerül elköltésre. Képmutatás azt mondani, hogy ingyenes a magyar egészségügy a szolgáltatást igénybe vevőknek. Emlékeztetek a plakátra, ahol egy édesanya az újszülött csecsemőjével látható, hogy az egészség nem áru, miközben tudjuk, hogy annak az édesanyának a hasonló sorban lévő társai több mint 90 százalékban persze fizetnek ezért a szolgáltatásért, megjegyzem, néha ráadásul előre megszabott tarifát fizetnek. Képmutatás azt állítani, hogy majd rendezzük az egészségügyben dolgozók lehetőségeit, miközben erre pénzünk persze nincsen, és miközben amikor nagy erőfeszítések árán mégis teszünk valamit, akkor csak futunk az események után. Ráadásul az egészségügyet jelentős mértékben működőképes állapotban a benne dolgozók hivatástudata tartja, velük szemben meg tisztességtelen a rendszert változatlanul hagyva úgy csinálni, mintha itt minden rendben lenne.
Van néhány egyetértés a dolgot illetően, egyetértünk abban, hogy több pénz kellene a magyar egészségügybe. Ebben társadalmi konszenzus van, főleg az érintettek körében. Aztán van egy másik dolog, amiben szintén igen széles konszenzus van, az pedig az, hogy valamint mindenki szeretne kevesebb társadalombiztosítási járulékot fizetni.
(14.30)
Aztán pedig egyébként sokan vannak, akik meg azt mondják, hogy a magyar egészségügybe nem jöhet a magántőke, nem lehet ott semmit privatizálni, pláne, milyen undok szó ez a privatizáció. Én egyébként szeretem a privatizációt, és híve is vagyok a privatizációnak. Ettől kezdve a dolognak nincs megoldása, tisztelt képviselőtársaim. Több pénzt akarunk, és ennek forrásául kevesebb pénzt akarunk befizetni.
Ettől kezdve merül fel a kérdés, hogy ha tényleg több pénzt akarunk, akkor vajon miért nem vonjuk be a magyar egészségügybe a magántőkét, szabályozott körülmények között természetesen, miért akadályozzuk meg, hogy az emberek jobb egészségügyi szolgáltatást kapjanak. Ráadásul miért nem tesszük ezt olyan módon, hogy valamifajta verseny legyen, méghozzá értünk, a mi kegyeinkért, a betegek, a leendő biztosítottak kegyeiért, azért, hogy nekünk magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsanak a biztosítók? Vagyis miért egy biztosítóban gondolkodunk? Az nem fog senkivel versenyezni. Helyes, hogy biztosítási alapra helyezzük a magyar egészségügy finanszírozását, de ne egyére, mert abból nem lesz semmi.
Egyébként pedig ők meg, akik többen vannak, több-biztosítós modellről beszélnek, és versenyeznek egymással, úgy versenyeznek majd, hogy az intézményeket olyan állapotban tartják, aminek a segítségével azok képesek a magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására. Az ilyen modellek, az ilyen rendszerek működnek a világban. És ha már közvélemény-kutatásokra hivatkozunk, akkor azt is tessék megnézni, hogy a magyar lakosság jelentős része szeretne jobb színvonalú egészségügyi szolgáltatást, és döntő többsége ráadásul azt is mondja, hogy változtassuk meg a finanszírozási rendszert, és a több biztosítótól sem zárkózik el.
Erről a kérdésről lehetne higgadt, érdemi szakmai vitát folytatni, csak akkor az már arról szólna, hogy üljünk le, egyezzünk meg valamiben, értsünk egyet valamiben, és aztán, ha ez sikerül, akkor tegyük mindnyájunk érdekében a dolgunkat, és alakítsuk át azt a rendszert, amit változtatgatunk, de 15 éve éppen a leglényegesebb pontján, a finanszírozási rendszerében érdemi változtatást nem voltunk képesek végrehajtani. Ezt a példát, amit elmondtam, ugyanígy el lehet mondani a közigazgatásra, ugyanígy el lehet mondani az önkormányzati igazgatásra, ugyanígy el lehet mondani, tisztelt képviselőtársaim, például az adórendszer bátortalan átalakítására.
És mindez arról szól, hogy elszalasztjuk a lehetőségeket, amelyekkel pedig élnünk kellett volna. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Hát, én az előző ciklusból egyetlen reformértékű dolgot sem tudok, tisztelt képviselőtársaim, mondani. Márpedig, ha elszalasztjuk a lehetőségeinket, akkor felelőtlen módon járunk el az utánunk következő generációkkal szemben, minden problémát, amit itt hagyunk, nekik kell ugyanis megoldani, pedig nekünk lenne lehetőségünk ezt megtenni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
