VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ
VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója, valamint a kisebbségi vélemény ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és 12 igen és 9 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartja.
Mivel Balsay István képviselőtársam egyéb elfoglaltsága miatt nem tud itt lenni, ezért megkért engem, hogy a kisebbségi véleményt is tolmácsoljam a bizottság részéről, ezért ezzel kezdeném.
Két markáns ellenvélemény fogalmazódott meg a foglalkoztatási bizottságban; az előttem elhangzó felszólalások során ez fel is merült. Az egyik a gyermekgondozási segély, amely az ellenzék szerint elveszti eredeti funkcióját azáltal, hogy a gyermek egyéves korát követően teljes munkaidőben vállalhatnak munkát az édesanyák. Az ellenzék ezt úgy ítéli meg, hogy a gyermekek fogják majd ennek a kárát látni, hogy az édesanyák nagyobb számban fognak elmenni dolgozni.
A többségi vélemény ezzel szemben az volt a bizottsági ülésen, hogy a változtatás pontosan a családok és az édesanyák érdekét szolgálja, hiszen a gyes összege ma 24 700 forint, és nagyon sok olyan édesanya van - főleg, aki egyedül neveli a gyermekét -, aki így nagyon nehéz körülmények között tudta biztosítani otthon a gyermek biztonságos ellátását, és a korábbi szabályozás szerint csak feketén tudott elmenni dolgozni, és tudta a gyermeke számára a sokkal biztonságosabb és jobb életet biztosítani. Mindezt ezek után, ennek a törvénymódosításnak köszönhetően már legálisan megteheti, és ez sokkal nagyobb biztonságot jelent gyermek és édesanya számára egyaránt. Valamint mindannyian tudjuk, vannak ma Magyarországon olyan munkahelyek, ahol bizony, ha egy nő évekig elmegy gyermekgondozási segélyre, akkor számíthat arra, hogy nem tud újra visszamenni, ezért eddig is igyekezett megoldani akár a családon belül, akár bármelyik gyermekintézmény segítségével, hogy hamarabb visszamenjen dolgozni, mert az is a család biztonságát szolgálja, ha dolgozik, nem pedig elveszíti a munkahelyét.
A másik ellenérv, ami az ellenzék részéről felmerült, hogy a mostani módosítás alapvetően és nagymértékben változtatja meg a korábbi, Orbán-Torgyán-kormány által gyakorolt családtámogatási rendszert. Az ellenzék úgy ítélte meg, hogy a két családtámogatási modell egymással szemben áll, két külön filozófián alapszik, és azon folyt a vita, hogy melyik a hatásosabb, és azt kifogásolták, hogy nem készült hatástanulmány, amelyik bebizonyította, hogy az egyik modellnek vagy a másik modellnek van vagy lesz igaza.
A bizottsági többség véleménye szerint a kormány száz lépés programjának egyik legfontosabb eleme a családtámogatási rendszer átalakítása, azért, mert sokkal egyszerűbbé és sokkal igazságosabbá teszi az előző rendszert.
Végül, mivel a foglalkoztatási bizottságban jellemzően minden előterjesztést, minden törvényt elsősorban a foglalkoztatáspolitika oldaláról vizsgálunk meg, ezért elhangzott a bizottsági ülésen, hogy ez a törvénymódosítás munkára ösztönöz. Ez rendkívül fontos eleme a családtámogatási rendszer átalakításának, hiszen korábban, ha valakinek nem volt munkahelye, és hosszú, keserves keresgélés után, évek múltán sikerült találnia, mivel évekig ki volt esve a munkaerőpiacról, ezért rendszerint minimálbéren vagy egy kicsivel többért lett foglalkoztatva, és bizony azzal a ténnyel szembesült, hogy elveszítette a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és az ezzel járó juttatásokat. Tehát azzal a ténnyel szembesült, hogy egy olyan családtámogatási modell volt korábban - amit mi minden igyekezetünkkel át akarunk alakítani -, amely őt arra ösztönözte, hogy inkább maradjon otthon, és ne vállaljon munkát, mert sokkal kevesebb lesz a jövedelme és a támogatása, ha elmegy dolgozni. Ezért a mi bizottságunkban a legfontosabb eleme ennek a törvénymódosításnak ez a pont, amit a legjobb szívvel tudunk támogatni.
Összességében a bizottság többsége tehát általános vitára alkalmasnak tartja, sokkal igazságosabbnak tartja ezt a törvényt, és a tisztelt Háznak megtárgyalásra javasolja.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem