JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Ön az elmúlt időszakban már több alkalommal, két alkalommal is foglalkozott az önkormányzati parkolási rendszerek egységes szabályozásának érdekében egy országos helyzetfelmérő eseti bizottság létrehozásának gondolatával, de ön is tudja, hogy bár ezeket két ízben is tárgyalta az önkormányzati bizottság, egyik alkalommal sem támogatta az indítvány tárgysorozatba-vételét. Ezt csak azért mondom, merthogy említette, hogy a népképviseletnek mire, hogyan van joga, és önnek népképviselőként nyilvánvaló módon azt is tudomásul kell vennie, hogy ennek a népképviseletnek vannak működési szabályai, ami azzal jár, hogy ha a javaslata a többség támogatását nem bírja, akkor nem kerül napirendre.
Mondom ezt azért, mert a parkolási rendszerek kialakítása, a díjak meghatározása önkormányzati feladat, amelynek egységes szabályozása az országban található települések sajátosságainak és helyi viszonyainak figyelembevétele nélkül sértené az önkormányzatok érdekeit, beavatkozna önállóságukba. Úgy gondoljuk, hogy mivel más-más parkolási rendszert alakítottak ki, és ezek egymással sem mindig összehasonlíthatók, egy ilyen esetleges összehasonlítás eredményeiből sem lehetne levonni egyértelmű következtetéseket.
A Belügyminisztérium álláspontja az, hogy az önkormányzatoknak a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15. §-a, illetve az önkormányzati törvény adja meg a felhatalmazást, hogy e tárgyban maguk szabályozzanak. Az önkormányzatok jó gazdaként saját vagyonukkal gazdálkodnak, így a szabályozási jog is a helyi önkormányzatokat illeti. Maguk döntenek hát arról, hogy a feladatot milyen módon, milyen szervezettel, hogyan látják el, és a díjakat is maguk határozzák meg. Szeretném hozzátenni, hogy ennek ódiumait is maguk viselik.
Tisztelt Képviselő Úr! Az önkormányzatok rendeleteikben különböző díjakat állapítanak meg. Az Alkotmánybíróság az e tárgyú önkormányzati rendeleteket több alkalommal is megvizsgálta, azonban azokat nem minősítette alkotmányellenesnek. A megállapított díjak nagyságát, indokoltságát vitatni lehet, azonban meg kell jegyezni, hogy azokat a piac, a helyi viszonyok határozzák meg. Fontos szempont az is, hogy az önkormányzat és a parkolási társaságok, illetve az autósok között polgári jogviszony van, ezért abba beavatkozni megítélésünk szerint aggályos. Éppen a mai újságok foglalkoznak a P+R parkolók fővárosi helyzetével, és ahogy én olvastam az írásokat, abból bizony az derül ki, hogy viszonylag nagy számban állnak rendelkezésre, ugyanakkor kihasználatlanul vannak.
Így állunk parkolási ügyben. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem