DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Elhangzott egy olyan megjegyzés, hogy alanyi jogon bizton számíthatnak majd az újonnan is átalakított támogatásra. Én ezt nem vitatom, csak szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy az így duplájára emelt családi pótlék is önmagában - valljuk be őszintén - nyilvánvalóan nem nagy tétel. Nem is erre kell alapítani egyébként a családi egzisztenciákat, világos, hanem munkahelyekre.
Én azt szeretném inkább megkérdezni a kormánytól és a kormánypárti képviselőktől, amit 2002-ben ígértek, hogy lesz 400 ezer új munkahely, miért nem fordítottak arra nagyobb figyelmet. Mert azt gondolom, hogy ha jóval több munkahely van, és jóval több keresőképes családfenntartó van, akkor ma, amikor családtámogatási dolgokról beszélünk, a kérdés nem feltétlenül úgy vetődik fel azonnal, hogy ez mennyire lét és nemlét kérdése, hanem sokkal inkább abból az aspektusból vetődik fel, amit önök is említettek, hogy ez egy érték, amit a társadalom egyébként közös értékként elismer, és abban, ha más nem, jelképesen is valamiféle közös részvételt vállal.
De a családok megélhetését nyilván nem erre kell alapozni, és én azt gondolom, hogy most, amikor önök ezt előterjesztették, élek a gyanúperrel, hogy ez bizony nem más, mint olcsó júdáspénzen voksokat vásárolni a választási kampány előtt. Ez egy kampányfogás, tisztelt képviselőtársaim, ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy kérem szépen, munkahelyeket teremtünk. Nem ezt látjuk. Ma Magyarországon a munkanélküliség sokkal rosszabb képet mutat, mint volt három évvel ezelőtt. Ez sajnos tény, még akkor is, ha a KSH az önök jóvoltából némileg trükközik is az adatokkal. Lehet, hogy ennél még rosszabb a kép, nem tudom megítélni, de a hivatalosan közzétett adatok is ebből a szempontból nagyon rosszak.
Lehet-e családot alapítani, tervezni olyan Fészekrakó-programra, amely úgy, ahogy van, megbukott? Ezekről beszéljünk inkább, és itt kellene keresgélni a problémák gyökerét! Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem