SISÁK IMRE JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Nos, tisztelt képviselőtársaim, abban a szerencsés helyzetben vagyok - és köszönöm a szót, elnök úr -, hogy a Bokros-csomag kártételeit nem holmi könyvekben olvasgattam egyébként, nem holmi szociológiai tanulmányokban, tisztelt képviselőtársaim, hanem ötgyermekes családapaként éltem meg. És higgyék el nekem, hogy 1997-ben, amikor január 31-én megszületett a negyedik gyermekünk, december 26-án pedig Máté fiunk, mint Isten ajándéka, akkor én nem úgy éreztem, hogy a Bokros-csomag az éppen most rázza helyre az ország költségvetését. De az önök egészségügyi minisztere, akit Kovács Pálnak hívtak, meg az önök munkaügyi minisztere, akit Kósáné Kovács Magdának hívtak, ha nem szenvednek emlékezet-kihagyásban, azért mondtak le, mert nem értettek egyet miniszterként a Horn-kormány által a családokat sújtó intézkedések meghirdetésével. Ők nem a Fidesz, nem az MDF, nem a Kisgazdapárt, nem is a kereszténydemokraták padsoraiban ültek, tisztelt képviselőtársaim, hanem ott, az önök kormányában, de a lelkiismeretük megszólalt, és éppen ezért lemondtak.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ötgyermekes családként - ötgyermekes családként! - nem járt a gyermekek után járó adókedvezmény, sőt a feleségem még gyedet sem kaphatott. Ugye nem gondolják úgy, hogy nagyon rózsásan éltek azok a három- vagy többgyermekes családok, amelyeket egyébként ennek a mintájára most is sújtani szándékoznak az adókedvezményekkel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem az a demagógia, amiről én beszéltem és én beszélek, hanem az a demagógia, amikor önök megpróbálják megmagyarázni azt, hogy a három- és többgyermekes családok jobban járnak ezzel a rendszerrel. Ez egyszerűen hazugság! Ez az egyik. A másik: akkor, amikor a gáz árát emelték, akkor is elmondtuk, hogy egyértelműen a három- és többgyermekes családok ellen ható tényező a háromezer köbméteres korlát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mert egy nagycsalád teljesen más, mint egy luxusvilla; a nagycsaládnál, kérem szépen, eleve nagyobb alapterületre sokkal többet kell fűteni.
Majd folytatom tovább. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem