KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sisák képviselő úr a béremelés a közszférában témakörét vezette elő az én hozzászólásomra reagálva.
Képviselő Úr! 2003-ban a közszférában dolgozók bérére az állam 480 millió, 2004-ben 550 millió, 2005-ben pedig már 640 milliárd… - elnézést, milliárd! - forinttal többet fordít, mint amennyit az előző kormány 2002-ben ilyen célra szánt. Három év alatt összesen 1700 milliárd forint többletjövedelmet kaptak a köz szolgálatában állók. Az államnak ez a többletkiadása ott van az emberek zsebében, a családok kasszájában.
Még egy figyelemre méltó adat, tisztelt képviselő úr. 2000-ben még a költségvetési szférában dolgozók átlagkeresete alatta maradt a versenyszférában dolgozóknak, ma már mintegy 17 százalékkal haladja meg azt. Azt gondolom, hogy ez tényszerűen megalapozza mindazt, amit mondtam. Természetesen elismerem, hogy sokan és joggal sérelmezik, hogy bérük még ma sem fejezi ki munkájuk társadalmi fontosságát, és nyilvánvaló, hogy ezen számok ellenére sem mindenki elégedett a jövedelmével a közszférában.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ez tény, és ezt elfogadom, de az is tény, hogy három év alatt 1700 milliárd forint többletjövedelmet kaptak a közszférában dolgozók.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem