VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a gondolatban, amit Soltész képviselő úr elmondott, hogy nem mindent ennek a törvénynek a rovására kellene írni, illetve ettől kellene elvárni, ebben teljesen egyetértünk, de akkor ezt csináljuk is így. Hiszen mindaz, ami elhangzott, más területeken fellelhető, más koncepcióban és elképzelésekben kell keresnünk. Így akár a közlekedésfejlesztésben, akár a MÁV elővárosi vasút vagy a közlekedés más építményeinek fejlesztését más anyagokban, más előterjesztésekben kell vizsgálnunk. Hiszen maga a nemzeti fejlesztési terv jelen megvalósítási szakasza vagy az, ami a nemzeti fejlesztési terv 2007 utáni elképzeléseire vonatkozik, ennek a jelenlegi egyeztetése zajlik. Vagy akár az országos területfejlesztési koncepció, melynek a szakmai előkészítése után mintegy három hete társadalmi vitája zajlik, ez mind abba az irányba vezet, hogy tulajdonképpen nagyon sok szempontból azokat a fejlesztési elképzeléseket és területrendezési kérdéseket megtárgyaljuk és megoldjuk, amelyek a következő időszakban fontosan számunkra.
Ebbe a kategóriába tartozik a közép-magyarországi régió fejlesztési terve, amely foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, és lehetőséget adna számunkra, hogy ezeket megvitathassuk, és különböző szinten, különböző témakörben, de a megfelelő helyen megoldjuk. Így az agglomerációra vonatkozó, területrendezésre vonatkozó törvény keretében az idevonatkozó ügyeket tárgyaljuk, ezt javaslom, és akkor könnyebben fogunk egyetérteni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem