GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Politikustársaim, itt a Házban! Honfitársaim, határon innen és túl! (Közbeszólás a függetlenek soraiból.)
Az elmúlt két évben hagyománnyá vált, hogy a politikai évad kezdetén a miniszterelnök az ország Házában a kormánypártok és az ellenzék előtt, válaszra és kritikára is lehetőséget adva beszédet mond az ország helyzetéről, a köztársaságról. Ezt a fiatal, talán túlságosan is fiatal hagyományt szeretném folytatni.
Alig hiszem, hogy akadna köztünk bárki, aki ne tudná hosszan sorolni, ami megkülönbözteti egymástól a szociáldemokratát, a szabadelvűt és a konzervatívot. Többeket hozna azonban zavarba, ha azt kellene sorolni, mi a közös bennünk. Engem a hely és az idő is arra int, hogy elsőként azt vegyem számba, miben hiszünk mi közösen. Mert ugye, hölgyeim és uraim, az itt ülők egyike sem vonja kétségbe, hogy valamennyien hazafiak, demokraták és európaiak vagyunk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Igen, mi valamennyien.
Hazafiak vagyunk, elkötelezettjei a nemzeti összetartozás megerősítésének (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szavakban!), a nemzeti érdek bátor képviseletének, a magyar kultúra gyarapításának és annak, hogy Magyarországon végre megint többen szülessenek, mint ahányan eltávoznak közülünk. (Taps az MSZP soraiban.)
Demokraták vagyunk. Hiszünk a jog, az alkotmány erejében, a hatalom megosztásában és ellenőrzésében, a szabadon szerveződő és független civil társadalomban.
Európaiak vagyunk; az antikvitás, a zsidó-keresztény kultúra, a felvilágosodás örökösei. Alapértékeink a szolidaritás és a verseny. Teret akarunk biztosítani a tehetségesnek, a szorgalmasnak, de nem hagyjuk magára a gyengét, az elesettet, a szegénységbe születőt. Sok-sok gyötrő vita ellenére hiszem, hogy mindannyian osztjuk a hazafiság, a demokrácia, az európaiság értékeit. Ezek vallását és vállalását politikai riválisainktól nem vitatjuk el. Ezek az értékek nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket. (Taps az MSZP soraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban újraolvastam elődeim programadó beszédeit, azokat, amelyek itt hangzottak el a Házban, és azokat is, amelyek e falakon kívül. Újraolvastam az ellenzék replikáit is. A szövegekből nem áll össze a valóságos, az igazi, a hétköznapjaiban élő Magyarország képe. Az elemzések itt is, ott is féloldalasak, helyenként sematikusak. A nagyotmondás akarása sokszor erősebbnek bizonyult az igazmondás képességénél. A fiatal hagyomány ezen részét nem kívánom folytatni. Nem kívánom, mert nem gondolom, hogy honfitársaink jobban hisznek nekünk, mint saját szemüknek vagy hétköznapi tapasztalataiknak. Magyarországnak felelős politikusokra, nem pedig a féligazságok és a hamis adatok romló árujával házaló erőszakos politikai kereskedőkre van szüksége. (Font Sándor: Akkor nektek le kéne mondani! - Taps az MSZP soraiban.)
Sokat töprengtem és hosszasan mérlegeltem, hogy kimondjam-e, de kimondom, hogy azt gondolom, hogy Magyarország (Tállai András: Fogja be a száját!), a magyar politika az elmúlt több mint fél évtizedben rossz útra tévedt. A rendszerváltás nagyszerű, felemelő eszményei elhalványultak, bepiszkolódtak. A nemzeti és politikai közösség megosztottá vált. A politikai küzdelem az emberek többségének szemében kétes értékű, felelőtlen hatalmi játszmává silányult, az okos közéleti vitát mintha felváltotta volna a kommunikációs gügyögés. (Derültség a Fidesz és a függetlenek soraiban.) A politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció. A politikai rivális tisztelete helyébe a sértő személyeskedés lépett (Demeter Ervin: Így van!), a kritikát felváltotta a rágalom, az elemzést a propaganda; a riválisból ellenség lett, a szövetségesből csatlós.
A politika felemészti a társadalom függetlenségét, a hatalmi célok az emberek szemében önmagukért valónak tűnnek. A versengő politikai pártok és támogatóik szemében az erény szemfényvesztéssé, a kompromisszum gyengeséggé, a hiba bűnné torzult. A rendszerváltás nagyszerűsége milliók szemében elenyészni látszik. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hihetetlen!) A közös nemzeti teljesítmény felett érzett büszkeség a hatalmi önérdek és a leegyszerűsítő hazugságok csapdájába esett.
Tisztelt Politikustársaim! Értelmiségi Barátaim és Kritikusaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Múltunk és benne az elmúlt tizenöt év történései dermesztő erővel tartanak fogságban bennünket. Kár a körülményekre hivatkozni, hiszen azok mi magunk vagyunk. Itt az ideje hátrahagyni egyre elviselhetetlenebb közéleti, politikai terheinket. Merjünk nemet mondani felhalmozott féligazságainkra és velünk élő hazugságainkra!
Sajnos, nagyon hosszú a lista, bántóan hosszú. A beszéd keretei csak azt teszik lehetővé, hogy ennek egy szűk, bár így is sok terhet jelentő részét mondjam el. Nem igaz például, hogy az akarat felülírja a valóságot. Nem igaz, hogy az állam mindenható, hogy a kormány előrébb való, mint az ember és annak minden erőfeszítése. Nem igaz, hogy a gondoskodó állam helyettesíti a teljesítményt, hogy a gazdaságban a versenynél fontosabb a kormányzati támogatás, hogy a piacot legyőzi az állami elosztás.
(13.20)
Nem igaz, hogy a piac államosítható, és nem igaz, hogy a társadalom piacosítható. Nem igaz, hogy a magára hagyott piac tökéletes, de az sem, hogy a piac igazságérzetünket kielégítően osztja el a javakat. Nem igaz, hogy a verseny és a szolidaritás kizárja egymást. S nem igaz, hogy a magántulajdon rossz, a köztulajdon mindig jó, vagy ugyanez fordítva.
Nem igaz, hogy a múlt lezárásának őszinte szándéka a politikai leszámolás igényével kell hogy párosuljon. Nem igaz, hogy Trianon után a magyar nemzet régóta kívánt és mindenki számára elfogadható lelki megnyugvásához csak a közjogi egységesítésen keresztül vezet az út, és hogy a nemzeti érdek érvényesítésének eszköze a sértődött bezárkózás. Nem igaz, hogy bármely részakarat többségéből felépíthető a sokféleséget magába foglaló nemzeti egység. Nem igaz, hogy emberi létezésünk teljes lehet a jóra törekvő hit nélkül, és az sem, hogy a hithez, a vallásokhoz és az egyházakhoz fűződő viszony nem lehet része a demokratikus és nyilvános vitáknak.
És végül nem igaz, hogy nap nap után túlléphetünk korábbi önmagunkon. Nem igaz, hogy négyévenként lehet eszményeket váltani, és nem igaz, hogy a kollektív felejtés erősebb a kollektív emlékezetnél. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Tisztelt Honfitársaim! Rajtunk múlik, hogy merre megyünk tovább. Rajtunk múlik, hogy tudunk-e változtatni, merünk-e megújulni - elsősorban rajtunk, politikusokon, mert nekünk van megújulnivalónk. (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Jaj!) De ezt az országot nem csak pártok választott politikusai, parlamenti és önkormányzati képviselők vezetik. Az ország vezetése ezrek, de sorsa milliók kezében van. Magyarország jövője a boldogulni akaró, dolgozni szerető milliók teljesítményének kezében van. Azt kérem tőlük, hogy váltsunk irányt és váltsunk sebességet, csináljunk egy jobb Magyarországot, őszinte szóval, jóhiszeműséggel, felelősséggel. És ebben - igen, tisztelt hölgyeim és uraim, ebben - ne kössünk kompromisszumot!
Pár hónappal ezelőtt azzal a nagyra törő szándékkal fogadtam el a Magyar Szocialista Párt jelölését a miniszterelnöki feladatra (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Majdnem nemet mondtál!), hogy megújítjuk a magyar politikát, hogy megújítjuk Magyarországot. Tudtam, korábban többször is mondtam és írtam, hogy ehhez először meg kell újítani a magyar baloldalt.
Az elmúlt fél év a baloldal újjászületését hozta; nem mindig könnyen, nem minden konfliktus nélkül, de ez korántsem csupán a mi ügyünk, nem csak a magyar baloldal belügye, mert ami történt, az reményt ad arra, hogy a hosszabb ideje mozdulatlan magyar politika végre felfrissül. A rendszerváltozás tiszteletre méltó politikusai 15 éve hurcolnak magukkal akkor megnyitott, de máig lezáratlan vitákat. Túl sok régi seb maradt máig beforratlan.
Az új baloldali generáció nagy esélye, hogy egyszer és mindenkorra lezárja ezeket a vitákat; hogy büszkén ünnepelje '56 forradalmát, vállalja annak baloldali örökségét (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Jaj!); hogy rendezze a közéletet egy évtizede mételyező ügynökkérdést; hogy kimondja azt, ami Európában természetes: állam és egyház elkülönül egymástól; és hogy félreérthetetlenné tegye: nem engedi összekeverni a hazafiságot a nacionalizmussal; hogy a bezárkózó dacpolitika helyett a határok nélküli európai közösségben hisz. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Látom, ma már tisztán látom a magyar baloldal, és látom Magyarország felemelkedését. (Moraj és derültség a Fidesz padsoraiból.)
Tisztelt Országgyűlés! A szocialisták és a szabad demokraták koalíciója csaknem három éve, kormányom négy hónapja irányítja az országot. 2002-ben jóléti, demokratikus és modernizációs fordulatot ígértünk; szociális és politikai békét, nyugalmat és biztonságot - közbiztonságot, létbiztonságot és jogbiztonságot. (Demeter Ervin: Állambiztonságot!) Teljesítményünk végső mérlegét majd a választók vonják meg - ez az ő elvitathatatlan privilégiumuk. Nekem nem több a dolgom, mint segíteni a mérlegkészítés nehéz, helyenként ellentmondásos feladatát.
Nézzük meg, mit sikerült megtenni, és mit nem! Azt mondtuk, hogy növeljük a jövedelmeket, a nyugdíjakat, igazságosabbá tesszük a család- és lakástámogatást, új munkahelyeket teremtünk. Az eredmények biztatóak és tanulságosak. Ma az átlagos jövedelmekért 24 százalékkal, az átlagos nyugdíjakért 20 százalékkal többet vásárolhatunk, mint 2002 elején. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Hol? Ausztriában?) A nettó keresetek ebben az időszakban 70-ről 102 ezer forintra növekedtek, a nyugdíjak 43 ezer forintról átlagosan 63 ezer forintra. Ezt kár vitatni - aki nem hiszi, járjon utána.
A családtámogatás igazságosabb lett. A mindenkit elérő családi pótlék összege közel 40 százalékkal, vásárlóereje 17 százalékkal magasabb, mint három éve. Egy kétgyermekes család ma 13 400 forint családi pótlékot visz haza a 13. havi családi pótlékkal együtt, ugyanez a szám három évvel ezelőtt 3 ezer forinttal kevesebb, sőt 4 ezer forinttal kevesebb, 9400 forint volt. A lakástámogatást ma sokkal inkább a rászorulók kapják, és nem azok a magas jövedelmű családok, amelyek közös forintjainkat inkább ingatlanbefektetésre használták.
A Fészekrakó-program a magyar lakáspolitikában áttörést jelent (Derültség az ellenzéki pártok padsoraiból.): a gazdagoktól elvettünk, a rászorulóknak adtunk. Jól tettük? Igen, jól. Felemeltük a szociálpolitikai támogatást: ma két gyerek mellett 1,2 millió forint helyett 2,4 millió forint jár. Megelőlegezzük ezt a kedvezményt a még meg nem született, de megígért gyermekekre; adunk a használt lakás megvásárlására is; és ha valakinek még nem futja saját lakásra, akkor támogatjuk a lakásbérlést. Büszke vagyok, hogy megtettük. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Persze, a saját tulajdonú lakáshoz ma is pénz kell - nem is kevés, jól tudom -, de ma kevesebb, mint 2002 előtt. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, azt kérem, álljon ide, és mutassa be a számításait.
Ma a korábbi éveknél többet költünk a közalkalmazottak és köztisztviselők bérére, a nyugdíjakra, a családtámogatásra és az otthonteremtésre, mint bármikor korábban. Sőt, közös költéseink igazságosabbak is: a rászoruló többet, a tehetős kevesebbet kap. Bevezettük a 13. havi nyugdíjat, és annak esedékes részét - a nyugdíjasok kérésének megfelelően - két részletben fizetjük ki, az első felét idén már márciusban. Tudjuk, sok még az adósságunk az idősekkel szemben, és én azon leszek, hogy folyamatosan és fokozatosan törlesszük a mindenkori kormányok tartozását, tiszteljük a kort, és tiszteljük az elvégzett munkát. Ami jár, az jár. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: A gazdáknak is...)
Hölgyeim és uraim! Magyarországon annyi autópálya soha nem épült, mint ma. (Derültség az ellenzéki pártok padsoraiból.) Épül az M7-es, az M5-ös, az M3-as, az M6-os, és nem feledkezünk meg a 4-es útról sem - mindez sok pénz. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Mindez sok pénz - nagyon sok pénz.
(13.30)
Mindezzel egy időben csökkentettük az átlagos adókat. Tudom, hogy ebben is vita van közöttünk. Beszéljünk hát világosan! Ma minden 100 forint nemzeti jövedelemből 39 forint az adóbevétel. Három-négy évvel ezelőtt ez a szám 1 forinttal több volt. Azt kérem, ellenőrizzék! Aki mást mond, az, attól tartok, nem mond igazat. Az átlagos jövedelemmel rendelkező munkavállalók 2002 elején minden 100 forintból 26 forint személyi jövedelemadót fizettek; ma ennél 4 forinttal kevesebbet, 22-t. Újra kérem, ellenőrizzék! Attól tartok, hogy aki mást mond, az nem mond igazat.
Persze, a dolog nem ennyire könnyű. Ahogy sorolom a számokat, számításba veszem az elmúlt évek teljesítményét, akár büszke és elégedett is lehetnék. Mégsem vagyok az. Mert ami nagy lépés a politikának, az csak apró gyógyír az embereknek - ráadásul felejthető gyógyír. Hallom és értem a hangjukat, amikor azt mondják, mégsem élünk elég jól. Tudom, hogy még több kellene. És ez a mai politika egyik legnagyobb ellentmondása. Rengeteget tettünk, mégsem jutottunk el elég messzire. Ez a legékesebb bizonyítéka annak, hogy az eddig folytatott politika változatlanul nem folytatható. (Taps az MSZP soraiban.)
Kérdezhetnék, miként hallom, kérdezik is, hogy ugyanakkor miből futotta minderre. Nos, ideje van az őszinte beszédnek. (Moraj a Fidesz soraiban.) Részben növekvő teljesítményünkből, gyarapodó nemzeti jövedelmünkből, részben pedig hitelből; igen, hitelből. Van, aki fennhangon keresi, hogy hol van az a hitel, amit az elmúlt években vettünk fel. Kár keresni, megmondom: milliónyi magyar polgár megnövekedett havi jövedelmében, az autópályák aszfaltjában. (Derültség a Fidesz soraiban.) Ambiciózus, szociális és modernizációs politikát folytattunk. Növekvő jövedelmek, emelkedő nyugdíjak, család- és otthonteremtési támogatások, fejlesztések, döntően útépítés jellemezte az elmúlt éveket - mindezt csökkenő adók mellett.
Beszéljünk világosan! Három lehetőség van: vagy csökkentjük a nyugdíjakat és a jövedelmeket, vagy növeljük az adókat, vagy elfogadjuk, hogy kiadásaink egy részét hitelből finanszírozzuk. Nincs negyedik út, illetve ami van, az a féligazság, a félrevezetés, a szédelgés útja, a meghaladott kádárizmus hamis illúziójának útja. Én erre az útra nem lépek. (Taps az MSZP soraiban.) Mert költéseink bizony megviselik közös számláinkat. Befizetett adóforintjaink nagy részét a köztisztviselők és a közalkalmazottak jövedelmére, nyugdíjakra, családi pótlékra, abból pedig fogyasztásra költjük.
Így persze nem mindig jut elegendő beruházásra, és ez rontja versenyképességünket. Emiatt is van, hogy a munkahelyek száma nem gyarapszik olyan tempóban, mint szeretnénk. Sokan vannak, akiknek nem jut a munka biztonságából, s többen, mint amit el tudnánk fogadni, és többen, mint amivel nyugodtan együtt tudnánk élni. De nézzük ezúttal a tényeket is! Több munkahely van, mint 2002-ben? Igen. Van annyi, amennyit szeretnénk? Sajnos nincs. Ma a munkahelyek megőrzése és újak teremtése a legfontosabb közös ügyeink egyike.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években követett politikánk alapján ma döntően kétirányú kritikával állunk szemben. Egyrészt azt vetik szemünkre, hogy választási ígéreteink egy részét nem teljesítettük, másrészt ostoroznak bennünket a gazdaság állapota miatt. Hát öntsünk tiszta vizet a pohárba! Választási programunk szociális eszenciáját a száznapos programok adták. Teljesítettük? Igen. Az infrastruktúra-fejlesztés gerince az autópályák építése. Több autópálya épül, mint bármikor korábban a magyar történelemben? Igen. Demokráciacsomagunkban azt ígértük, hogy visszaállítjuk a parlament heti ülésezését, és tiszteletben tartjuk az ellenzék jogait. Megtettük? Meg. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Ugyanakkor van olyan része három évvel ezelőtti vállalásainknak, amelyet nem úgy tudunk teljesíteni 2006-ig, miként ígértük. Van, amit azért nem, mert nem futja közös jövedelmünkből. Ezért nem lehet ma még az összes szív- és érrendszeri betegség elleni gyógyszert ingyenessé tenni. Az eredeti terveinktől eltérően tudjuk csak bevezetni a megígért ápolónői hűségjutalmat, és az eredetiektől eltérő módon tudjuk segíteni a középiskolásoknak az autóvezetői jogosítvány megszerzését. Ha nem így tennénk, összedőlne a költségvetés, vagy radikálisan emelni kellene az adókat. Én egyiket sem vállalom. Mondják, önök ezt szeretnék?
És van olyan választási vállalás is a múltból, amely méltatlan vádra adott válaszként született, és mára a magyar politika populista szent tehenévé vált. Ezek közül a legemlékezetesebb a gázárak ügye. Jól emlékszünk az igaztalan vádra, amelyet öles plakátok is hirdettek. Mit mondott az akkori kormánypárt? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hogy nem lesz gázáremelés.) Azt, hogy ha Medgyessy Péter kormányra kerül, akkor 50 százalékkal fogja emelni a gázárakat. (Nagy zaj az ellenzéki padsorokban.) Erre az otrombaságra a kampányban egyszerű válasz született, igen, talán túlságosan is egyszerű: nem lesz gázáremelés. Medgyessy Péter kormánya tartotta magát ehhez, addig tartotta, amíg tarthatta a gazdasági egyensúly veszélyeztetése nélkül. Több mint egy évig nem nyúlt hozzá az árakhoz.
Amikor a világpiac hatásaitól már nem lehetett megóvni a magyar piacot, akkor fokozatosan, a szegények és a kevésbé tehetősek számára csökkentett terheket jelentő, úgynevezett szociális tarifát vezetett be. Felelősen és szociálisan érzékenyen cselekedett. Nem tette kockára a gazdaság egészének stabilitását, és nem követte a kádárizmus mostanában új reneszánszát élő politikáját sem, nem próbálta meg a határokon útját állni a világpiacnak, és nem fedezte a veszteséget a költségvetésbe befizetett adóforintjainkból.
Kormányom az elmúlt hónapokban a szociális tarifa rendszerét a gázárak mellett a villamos energia árára is kiterjesztette. Helyesen tettük? Igen. Az ország érdekében cselekedtünk? Igen. (Taps az MSZP soraiban. - Nagy zaj, az elnök csenget.) Azt kérem, vessünk véget a leegyszerűsítő hazugságok és féligazságok romboló versenyének.
Beszéljünk a gazdaságról, de most tegyük inkább a tények alapján! Mit látunk? A magyar gazdaság 2001-től fokozatosan lassult. Ezt a folyamatot 2003-ban megfordítottuk, ma újra 4 százalék körül van a növekedés. Az infláció alacsonyabb, mint bármikor az elmúlt húsz évben. A keresetek vásárlóértéke a 2002-2003-as évek történelmi szárnyalását követően tavaly megtorpant, az idén újra 3-4 százalékos növekedést várunk. A pesti tőzsde rekordteljesítményt mutat. A forint erős; tudják, véleményem és a magyar gazdaság sok fontos szereplőjének véleménye szerint túlságosan is erős.
(13.40)
A sok-sok mutató közül kettő nagy odafigyelést és hozzáértést igényel. A külső és belső egyensúly számai valóban nem adnak okot elégedettségre. Ez akkor is igaz, ha a költségvetés kiigazításában az elmúlt három évben Európában is példa nélküli eredményeket értünk el. De jól tudom, van még tennivaló. Tudjuk és tesszük a dolgunkat, és megyünk tovább a konvergenciaprogramon, a konvergenciaprogramban kijelölt úton.
A következmények mellett hadd szóljak az okokról is. Nem kell ahhoz alapos közgazdasági tudás, hogy lássuk, a gazdasági egyensúly problémái mögött az állam elmúlt években tanúsított, növekvő szociális szerepvállalása áll. Sokat költöttünk, és ez megterhelte az államkasszát. Tudják, úgy van ez, mint otthon: ha a jövedelmünkből többet költünk, mint amennyi van, akkor a hónap végén a szomszédba szaladunk vagy szalajtjuk a gyereket kölcsönkérni. Azt kérem kritikusaimtól, hogy beszéljenek végre világosan, mondják meg, kritikájuk melyik elemét vegyük komolyan. Növeljük az állami kiadásokat vagy csökkentsük azokat? Figyelek a szavukra. Így aztán egyszerre hallom az állami kiadások növelésének ismétlődő igényét és a költségvetési hiányra hivatkozó, de indokolatlan és túlzó válsághangulat gerjesztését. Kritikusainknak döntenie kell, felelősen dönteni, mert a gazdaságról szóló beszédben a felelősség tekintetében nincs különbség ellenzék és kormány között. Dönteniük kell tehát önöknek is, hogy a politika mozgatórugója a hangulat- és indulatkeltés vagy a felelősségvállalás. Én döntöttem. Megfontolt lépésekkel a gazdasági növekedés fenntartását, a jövedelmek ehhez igazított emelését, az egyensúly fokozatos, de határozott megteremtését támogatom. Mértéktartással, de elszántan. Elszántan és felelősséggel. (Taps az MSZP soraiban.)
A gazdaságpolitikai fordulat mellett történt persze más is az elmúlt időszakban. Több mint 130 év után eltöröltük a sorkatonai szolgálatot. Megígértük, megtettük. (Taps az MSZP soraiban.)
Sok-sok ösztönzéssel támogatjuk, hogy a szomszédos falvak, települések mind teljesebb együttműködésben oldják meg közös feladataikat, tartsák fent együtt oktatási, szociális intézményeiket. De azt kérem, hogy itt álljunk meg egy pillanatra. Nem vitatható, hogy a rendkívül tagolt magyar településszerkezet, az ehhez illeszkedő önkormányzatiság és intézményi struktúra ma sokszor lehetetlenné teszi, hogy magas színvonalú oktatási és szociális szolgáltatást nyújtsunk, hogy versenyképes tudást adjunk gyermekeinknek, hogy gazdaságosan és hatékonyan gazdálkodjunk javainkkal. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Van olyan iskolánk, ahol tíznél alig több gyermek tanul, és az iskolapadból kikerülők közül egy évtizede senki sem jutott el sem egyetemre, sem főiskolára. Gyermekeink nem ezt érdemlik. A változás, a fejlődés kulcsa az együttműködésben van.
Jogos ugyanakkor a kérdés, hogy mit ér a modernizáció, a hatékonyság növelése, ha ezt a falvak lakói sokszor az élet beszűküléseként élik meg. Ha a modernizáció kényszere alatt az az érzés alakulhat ki a hétköznapokban, hogy kiürül a falusi élet, akkor valamit, tisztelt képviselőtársaim, biztosan rosszul teszünk. Ahol megszűnik az iskola, ahol bezár a posta, ahova nem megy autóbusz, ott gyanítom, nem kérnek a mi modernizációnkból. Ezért kell összeegyeztetni a jövő szempontjait a jelen igényeivel. A falu nem lehet vesztes. De nem javaslom, hogy maradjon minden a régiben, ez túlságosan könnyű volna. Megúsznánk egy mai konfliktust, de odaveszne a jövő, odaveszne gyermekeink jövője. Nem azt kérem, hogy álljuk útját a fejlődésnek, de azt igen, hogy a falvak szerepének, életének megváltozása ne jelentsen egyet az elszegényedéssel. Hogy ahol megszűnik egy iskola, ott legyen napközi fiataloknak és időseknek. Ahol bezárnak egy postát, ott alakítsunk ki közösségi tereket; ahova nem megy a Volán, ott legyen lehetőség falubuszokat munkába állítani, amely iskolába viszi gyermekeinket, munkába a felnőtteket, amely hazahozza a gyógyszert a városból az idősebbeknek. (Taps az MSZP soraiban.)
Tudom azt is, hogy ennél több kell, sokkal több kell: munkahely és munkahely. Csak a munka tarthatja meg a falu életét. Az agrárfejlesztési programjaink, a kis- és középvállalkozásokat támogató kedvezményes hiteleink lassan jutnak el vidékre. Ez akkor is igaz, ha ma több mint 60 százalékkal több pénzt fordítunk erre, mint három évvel ezelőtt. Azon fogok dolgozni minisztereimmel a következő hónapokban, hogy több esélyt, több lehetőséget adjunk a falvaknak. (Taps az MSZP soraiban. - Zaj az ellenzéki pártok soraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Az előttünk álló hónapokban négy nagy feladatunk van. Alakítsuk át adórendszerünket, hogy igazságosabb legyen a közteherviselés, hogy az több és jobb teljesítményre ösztönözzön, hogy lendületet adjon a gazdaságnak, és legyen elég jövedelmünk társadalmi céljaink megvalósításához. Alakítsuk át a felsőoktatást, hogy gyermekeink tarthassák a tempót európai, amerikai és távol-keleti társaikkal. Valósítsuk meg a nemzeti felelősség ötpontos programját, cselekvéssel erősítsük meg nemzeti összetartozásunkat, vállaljunk több felelősséget a határon túl élő magyar honfitársainkért. Végül a negyedik nagy csomag: alkossuk meg a következő évtized nemzeti fejlesztési programját annak érdekében, hogy versenyképes, erős és összetartó legyen a magyar gazdaság és társadalom, növekedjen a hétköznapok biztonsága, az élet kiszámíthatósága. Munka, otthon és biztonság - akarja ma ezt a patkó jobb- és baloldala egyaránt.
Menjünk sorjában! A felsőoktatási reformot, a magyar universitas programot megalapozó törvényt heteken belül a tisztelt Ház elé terjesztjük. A program bírja a felsőoktatás reprezentatív szakmai testületeinek támogatását, a kormány pedig - ahogy ígérte - tartja a szavát. Ahol kollégiumot, oktatási épületet, könyvtárat építünk, ott várost és térséget is fejlesztünk. Modern tudásközpontok jönnek létre, lerakjuk a huszonegyedik századi tudásipar alapjait. Egyetemeink és főiskoláink a következő évtizedben egyre több külföldi diákot fogadnak, akik fizetni fognak azért, hogy hazavihessék a magyar tudáskincs egy-egy darabkáját. Hölgyeim és uraim, 170 milliárd forintot fogunk fordítani minderre, többet és átfogóbb programot készítünk, mint amit valaha a magyar felsőoktatás látott. (Taps az MSZP soraiban.)
Igen, hölgyeim és uraim, bármennyire fájdalmas és bármennyi emberi tragédiát okoz, muszáj bevallani: a hagyományos magyar ipar egy része menthetetlenül leépül, nem tudjuk megvédeni.
(13.50)
De helyébe léphet a tudást, a tehetséget előtérbe állító modern, sikeres Magyarország, ha van merszünk, ha van bátorságunk és van képességünk nemcsak a múlton, a múlt kényszerű megváltoztatásán, az efölötti konfliktusokon sírni, hanem változtatni, egy új Magyarországot megalkotni.
Elkezdődött az adóreform. Elkezdődött a kétkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével, amely már ebben a hónapban közel ötezer forinttal hagy többet az átlagos és az átlag alatti jövedelmű adófizetők zsebében. Ezzel egy időben, igaz, csak átmeneti időszakra, a legjövedelmezőbb szektortól, a bankoktól nagyobb hozzájárulást kértünk közös céljainkhoz. (Font Sándor: Azután visszaveszik az ügyfelektől!) Folytatjuk hát, amit elkezdtünk. Az a célunk, hogy az év közepére részletes és pontos tervünk legyen a tennivalókról, aztán cselekedjünk olyan gyorsan, ahogyan azt felelősen lehet. Megfontolunk minden olyan lépést, amely az igazságos közteherviselést és a versenyképesség növelését szolgálja. Amit tudunk, azt már ebben az évben, illetve 2006 elején bevezetjük. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
A sikertelen kettős népszavazási kezdeményezés üzenetét megértettük: konkrét lépéseket kell tennünk a Kárpát-medencei térség gazdasági fejlesztése érdekében, hogy mindenki boldogulhasson szülőföldjén. Jogszabályi és intézményi változtatásokkal méltányossá, egyszerűvé tesszük a bevándorlási, letelepedési és honosítási folyamatot. Bevezetjük a határátlépést megkönnyítő nemzeti vízumot. (Németh Zsolt: Már be van vezetve!) Közjogi tartalmat adunk a határon túli magyarság fogalmának, és útlevelet adunk a határon túli magyaroknak. Támogatjuk a határon túli magyarok szervezeteinek kulturális önkormányzásra, önigazgatásra, autonómiára vonatkozó igényeit. Mindezt úgy, hogy továbbra is a párbeszéd marad a legfontosabb eszköz, párbeszéd a határon túli magyar szervezetekkel és a szomszédos országok kormányaival. Egyoldalú nyilatkozatok helyett a sokoldalú együttműködés, a méltányos kompromisszumok hívei vagyunk.
Felemelő és embert próbáló feladat megalkotni a következő évtized modern Magyarországának fejlesztési programját. Tudom, hogy amikor ezermilliárdokról beszélünk, ott nagy veszélyek leselkednek ránk. Van, aki el sem tudja képzelni, mit is kezdhetnénk okosan és felelősen ennyi pénzzel, mások meg abba a hibába esnek, hogy azt gondolják, bizony itt lesz már a Kánaán. A tervezés kormányzati kötelesség, de közös társadalmi felelősség. Céljaink egyszerűek és világosak: legyen több munkahely, több jövedelem, legyen mindenkinek fedél a feje felett, éljünk egészségesebben, hosszabb életet, kiszámítható, biztonságos körülmények között, megőrizve és fejlesztve természeti és épített környezetünket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Lám, lám, mindez belefér egy darab többszörösen bővített mondatba. De az út, amely idáig vezet, az nagyon hosszú és göröngyös. (Zaj az ellenzéki padsorokban.) A neheze a célok megfogalmazása után jön. Olyan programokat kell megfogalmaznunk és végrehajtanunk, amelyekkel célt érünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Honfitársaim! Engedjék meg, hogy egy-két példát mondjak arról, hogy minek van realitása a következő években. Nem kívánom önöket untatni hosszú, részletekbe menő kifejtéssel. (Font Sándor: Medgyessy érdekesebb volt!) Mégis fontosabbnak tartom, hogy a fejlesztési program egy-két karakteres elemét most és itt bemutassam önöknek, és ezzel elkezdődjön az a hosszú vita, amelynek végén 2005 őszén, telén azt mondhatjuk majd közösen: van egy világos képünk arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk, és ma már nemcsak képünk van erről, hanem tudjuk az odavezető utat és eszközöket is. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Útelágazás!)
Nézzük! A legfontosabb továbbra is az, hogy több embernek, 300-350 ezerrel több embernek legyen munkája, és mindeközben jelentősen csökkenjen a bérek és a nyugdíjak lemaradása. Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor a következő években jövedelmünkből átlagosan mintegy 25 százalékkal többre fogja futni, mint ma. Mert nem alacsony bérekkel, hanem jobb teljesítménnyel kívánunk versenyezni. Ehhez versenyképes tudást és az azt biztosítani kívánó oktatási rendszert kell szereznünk. Az oktatásunk színvonalát mérő PISA-jelentés szerint ma huszonharmadikak vagyunk az európai nemzetek rangsorában. Az a célunk, hogy 2012-ben az első tizenkettőben legyünk. Ehhez fog hozzájárulni például az, hogy erre az időpontra, 2012-re négyből három érettségizőnek már lesz legalább egy nyelvvizsgája. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)
Olyan gazdaság fejlesztésén dolgozunk, amely képes a mainál magasabb béreket adni, ráadásul több embernek. (Lengyel Zoltán: Gyuri bácsi elaludt!) Gazdaságfejlesztési programunk olyan ágazatokra, szektorokra koncentrál, amelyek a modern világ hajtóerejét adják, és amelyek képesek lendületet adni Magyarországnak. Prioritásokból nincsen ezer. Választanunk kell, mire koncentráljuk fejlesztési lehetőségeinket. Én hét kiemelt fejlesztési irányt javasolok Magyarországnak. Az informatikát és távközlést, a biotechnológia- és egészségipart, az üzleti és logisztikai szolgáltató központokat, a járműipart, a turizmust, a környezetipart és a szórakoztatóipart.
Be kívánjuk fejezni a nemzeti gyorsforgalmi hálózat fejlesztését, azt reméljük, hogy a program végén a települések 90 százalékáról 30 percen belül elérhető lesz egy gyorsforgalmi út. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Elindítjuk a vasúti közlekedés átfogó korszerűsítését. Ennek keretében a modern elővárosi közlekedés megteremtése a legfontosabb feladat, továbbá azt a célt tűztük ki, hogy a következő évtized végére nagyvárosainkat modern gyorsvasút kösse össze Budapesttel. Hogy egy példát mondjak, ez a gyorsvasút nem is olyan sokára a Pécs és a főváros közötti távolságot kevesebb mint másfél óra alatt fogja megtenni. (Zaj és derültség az ellenzéki padsorokban. - Manninger Jenő: A jelenlegi is megtenné, ahhoz nem kell gyorsvasút!)
Igazságos, versenyképes és sikeres Magyarország a célunk. A fejlesztések eredményeként 2013-ra tíz hellyel szeretnénk javítani Magyarország pozícióját (Zaj. - Az elnök csenget.) a nemzetek versenyképességi sorrendjében. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Nincsen sikeres Magyarország sikeres Budapest nélkül. A kormány partnere a főváros mindenkori vezetésének abban (Halász János: Hajrá Demszky!), hogy közösen kidolgozzunk és megvalósítsuk a mostaninál versenyképesebb, sikeresebb, otthonosabb, a hétköznapokban is biztonságot nyújtó és szerethető Budapestet. A politika eddig mintha elvette volna Budapestet a budapestiektől. (Zaj az ellenzéki padsorokban.) Pedig Budapest ügyében van mit tanulnunk az elődöktől, akik ezt a várost nemcsak az ország, de sok szempontból az egész térség, sőt Európa fővárosává is tették.
(14.00)
Ezért hozzuk létre újra a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, és fogalmazzuk meg a város vezetésével közösen az itt élők igényeire alapozott fejlesztési programot. Felújítjuk az utakat, rendbe tesszük a lakótelepeket, korszerűsítjük a panellakásokat, befejezzük a 4-es metrót, és elkezdjük az ötödik vonal építését. (Taps az MSZP soraiban. - Derültség az ellenzék soraiban.) A magyar vidék komplex fejlesztése érdekében regionális programokat indítunk. Kiemelten kezeljük a Balaton térségét és a Tisza-völgyet. Valamennyi nagyobb településen kiépül a csatornahálózat, és megtisztítjuk a szennyvizeket. (Zaj az ellenzék soraiban.) Öt éven belül minden településnek az európai szabványnak megfelelő egészséges vezetékes ivóvize lesz. Mindenütt kiépül a modern, szelektív gyűjtésen és újrahasznosításon alapuló települési hulladékkezelés.
A tengernyi társadalmi kihívás közül a legnagyobb és legösszetettebb feladatot roma honfitársaink felemelése jelenti. A hétköznapok mély szegénysége, az előítéleten is alapuló kirekesztettség, a roma identitás megélésének ezernyi akadálya tornyosul előttünk. Egy évtized múlva minden ötödik kisiskolás roma származású lesz. Az ő sorsuk a mi sorsunkká válik. Oktatás, munkahely és lakás - ezek a kulcsszavak. Az apró lépések politikája nem folytatható. A következő évtized legátfogóbb társadalmi ügyévé kell tenni a roma integráció programját, a romák felemelése a készülő nemzeti fejlesztési terv legfontosabb horizontális célkitűzése lesz.
Tisztelt Országgyűlés! Honfitársaim! Nyissunk új lapot Magyarország történelemkönyvében! Zárjuk le a rendszerváltás hosszú évtizedét! Sokat tettünk. Átalakítottuk jogrendszerünket, politikai berendezkedésünket, gazdaságunkat, tagjai lettünk a NATO-nak és az Európai Uniónak. De egy dologgal még adósak maradtunk: zárjuk le lelkünkben az átmenet konfliktusait! Ne cipeljük tovább sérelmeinket, a politika, az emberi megosztottság és kicsinyesség zárványait! Csak közös utunk van. Közös a haza, közös a nemzet, közös Európa. Ellenségeink nem a parlamenti padsorokban és még csak nem is politikai riválisaink szavazói között, hanem önmagunk tévhiteiben, félelmeiben, előítéleteiben vannak. (Zaj.)
Nincs út visszafelé. Magyarországot, a boldogulni kívánó, békében élni akaró embereket nem érdekli a magamutogató politikai hangoskodás. A haza nem politikai vádiratot, hanem cselekvést vár tőlünk. (Taps a kormánypártok soraiban.) Visszaadjuk az emberek hitét, hogy a közügyek róluk, az ő életükről, nem pedig a politikusok hatalmáról és egzisztenciájáról szól. Őszinteséggel tartozunk Magyarországnak. Nem ringathatjuk az országot abban a tévhitben, hogy az elveszett múlt helyreállítása vezet a sikeres jövőbe. Nem hazudhatjuk azt, hogy meg tudjuk állítani a nemzetek, a régiók, a városok és falvak, az emberek versenyét. Versengő világban élünk, amelyben a felemelkedés záloga a több tudás, a kultúra, a teljesítmény. A kormány nem vállalhat lehetetlent. Nem képes arra, hogy megvédjen bennünket a versenytől. Arra viszont igen, hogy segítsen versenyképesnek lenni. Aki pedig mindennek ellenére mégis lemarad, az számíthasson arra, hogy nemzeti, társadalmi közösségünk erős hálója megtartja.
Vége van a Kádár-rendszernek (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Na!), egyszer és mindenkorra. Hamis világ volt akkor is, ha azt hitte magáról, hogy jót akar. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ma is vannak, még azok között is, akikről ezt 1989-ben nem gondoltuk volna, akik a kádárizmus illúziókon alapuló biztonságát kérik számon ma rajtunk. Ők a mozdulatlanság nyugalmát akarják. Én a változás kiszámíthatóságában hiszek. Vége van a rendszerváltásnak is, egyszer és mindenkorra. A kilencvenes évek vitái nem visznek előre bennünket. Új Magyarországot kell építenünk, igazságos és versenyképes Magyarországot, új politikával, ha kell, új politikusokkal. (Taps az MSZP soraiban.)
Igazságosság, versenyképesség, megújult politika - ez a sikeres Magyarország programja. Én készen állok erre. A baloldal készen áll erre. Kormányom és a kormány pártjai készen állnak erre. Csatlakozzanak! Csatlakozzanak hozzánk, csináljunk egy nagyszerű országot, hogy majd nyugodtan nézhessünk gyermekeink szemébe, hogy elmondhassuk nekik: legyőztük magunkat, legyőztük múltunkat, hogy egy jobb jövőt teremthessünk, értük és magunkért. Magyarországért, a köztársaságért.
Köszönöm szépen. (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok soraiban.)
