ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán örülök annak, amit Podolák képviselő úr mondott, hogy keressük a közös hangnemet, próbáljuk meg felgyorsítani magát a felújítás kérdését, és amit Lázár Mózes képviselőtársam is elmondott, azt nagyon végig kell gondolni. Vannak a lakóegység-képviselők, akik mehetnek a jegyzőhöz. A jegyzőt a képviselő-testület nevezi ki általában. Onnantól fogva bezárul egy kör. Ha a másik végén, tehát a szolgáltató végén ott áll egy erőmű, amelyik nemcsak energiát termel, hanem távhőszolgáltatást, meleg vizet biztosít, a másik oldalon van, hogy ott, mondjuk, ötszázan dolgoznak.
Tehát az a kör úgy zárul be, hogy a városvezetésnek kell a lakosság irányába is valamit a jegyzőn keresztül adott esetben mondani, de kell mondani a másik oldalon annak az erőműnek is, amelyik, ha egy szerencsétlen helyzetbe kerül, és elküld 500 embert, és bezárja az erőművet, akkor van egy patthelyzet. Nálunk is annak idején Ajkán nagyon sok olyan cég volt, amelyik azt mondta, hogy a 7200 panellakásból csinál 8 vagy 10 darab egységet, föltúrjuk a várost, behozzuk a gázvezetéket, és majd egy önálló fűtési rendszer fog kialakulni. Csak az emberben mindig ott volt, hogy nekem van egy erőművem is, ahol ajkai állampolgárok dolgoznak. Azért mindig van egy olyan eset, amikor az ember tényleg a saját ujját nem kívánja megharapni ebben a kérdésben.
Azért kell keresnünk azt a megoldást, amit én is mondtam, és amit képviselőtársam is elfogadott, hogy egy nagyobb forrással, egy felgyorsított korszerűsítéssel tényleg helyre tenni magát azt az egész rendszert, és majd később úgyis a versenyhelyzet ki fog alakulni a gáztörvénnyel és energiatörvénnyel kapcsolatosan is. Biztos, hogy változni fog maga a rendszer, de sajnos én azt látom, hogy ezek a panellakások nemcsak harminc évig, hanem még ötven évig is ugyanúgy fognak állni, és ha most nem teszünk valamit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor ezeknek az állaga oly mértékben le fog romlani, hogy harminc év múlva tízszer annyit kell rákölteni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem