GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt két hétben hasonló alkalmakkor azért álltam a tisztelt Ház elé, hogy ismertessem kormányom száz lépés programjának egyes elemeit, annak a programnak az elemeit, amellyel az a célunk, hogy Magyarország egy jobban élhető, sokak számára, mindenki számára a felemelkedés lehetőségét hordozó haza legyen.
A mai napon nem ezt a tradíciót szeretném folytatni. A mai napon nem az elmúlt két alkalommal elmondott beszédeket szeretném tovább folytatni, azért nem, mert azt gondolom, hogy van valami, ami ennél fontosabb.
(13.20)
Az elmúlt hét olyan tapasztalatokkal gazdagított bennünket, amelyekről, azt gondolom, mindegyikünk úgy gondolja, hogy meglettünk volna e tapasztalatok nélkül. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Érettségi botrány.) Az elmúlt héten ismét kevesebbek lettünk egy illúzióval. Az elmúlt hét azt mutatta nekünk, hogy a köztársaság, amelyről úgy gondoljuk, hogy 15 éve állhatatosan építjük és tesszük egymás mellé az építőköveket, nem olyan erős, mint amilyennek hisszük, és nem olyan erős, mint amilyennek szeretnénk látni éppen annak érdekében, hogy védhesse valamennyi magyar polgár és védhesse valamennyi család érdekét.
Aggodalomra okot adó jeleket látunk. Látjuk azt, hogy fényes nappal egy fiút a 21-es autóbuszon brutálisan megtámadnak. Mondhatnák azt, hogy minek a felháborodás, hiszen olyan világban élünk, sajnos, ahol ehhez hasonló események megtörténnek más alkalommal, nemcsak Pesten, kisebb városokban, kisebb településeken is. Ha valami ilyesmi történik, az nyilván az érintettek személyes tragédiája, és egy nagyon hangos felkiáltás, hogy valami nincs rendben. De itt több történt! Több történt, mert nagyon sokaknak az az erős meggyőződése, hogy a bűncselekmény mögött ott van a hétköznapi előítéletekből táplálkozó és arra épülő rasszizmus, ott van a fasiszta eszmék újjáéledésének lehetősége. Ott van, hogy valakit csak azért vernek meg és azért támadnak meg ebben az országban, mert nem tetszik a bőrszíne, nem tetszik a származása, nem tetszik hite, meggyőződése.
A demokratikus köztársaság a polgárok egyenlőségének eszményére épül, és arra a közös kötelezettségre, hogy ezt az eszményt meg kell védeni. Hogy egyformák vagyunk, legyen származásunk különböző, vélekedjünk másként a világról, az alkotmány keretei között egyenlőek vagyunk. A különbözőségeinket pedig csodáljuk, és örülünk ennek, mert éppen ezek a különbözőségek azok, amelyek nagyszerűvé teszik az embert és az emberi közösségeket.
De Magyarországon újra és újra vannak olyan csoportok, amelyek okot adnak arra, hogy azt feltételezzük, hogy ez a fajta demokratikus közmegegyezés sérülékeny, hogy ez kikezdhető, hogy ezt nem mindenki osztja. És mintha nem lennénk elég erősek abban, hogy azt mondjuk, ezt nem lehet így csinálni. Magyarországon nem érhet senkit sem nemcsak fizikai, de semmilyen más hátrány azért, mert származásában, vallásában, politikai meggyőződésében, kulturális vagy egyéb identitásában eltér attól, aki ítéletet alkot.
Két nagy hibát lehet persze elkövetni. Nagy hibát, ha farkast kiáltunk akkor, amikor nincs. Sokszor figyelmeztetnek engem erre, igazuk van azoknak, akik figyelmeztetnek. Nem jó az, ha akkor is kemény és talán túlságosan is egyértelmű szavakat használunk, amikor ennek még nincs ott az ideje, és minősítünk. De nem lehet nem észrevenni ebben az ügyben, hogy önmagában a jelenség, ha egy roma fiút ér támadás, és ebben a támadásban bakancsos, fekete katonaruhát viselő férfiak és lányok játszanak szerepet, akkor az a reakció, hogy bizony itt a fajgyűlölet által mozgatott és mozdított bűncselekményről van szó, akkor ez önmagában figyelmeztet bennünket. És nincs ok védeni ezt, nincs ok mentséget találni, és nincs ok lebeszélni bennünket arról, képviselő úr, hogy aggódjunk ilyenkor. Nem többet, csak hogy aggódjunk. Most éppen ezt teszem, képviselő úr.
Aztán a múlt héten szegényebbek lettünk egy másik illúzióval is. Egy nemzetnek vannak intézményei. Vannak intézményei, amelyeket, úgy gondolja, védeni kell. Vannak intézményei, mint a köztársasága, mint az alkotmánya, mint a lobogó, és vannak olyanok is, amelyek talán nem ennyire körülhatároltak, de léteznek a nemzeti tradíciókban, léteznek közöttünk kialakult szokásokban, szabályozott együttműködésben, meggyökeresedve közöttünk mint szabályok, magatartások és mint intézmények. Mint az érettségi.
A felnőtté válásnak egy kitüntetett pillanata, amikor azt bizonyítja a fiú és a lány, hogy felkészültem. Felkészültem tudásból, felkészültem tapasztalatból, felkészültem emberségből. Itt állok megméretni magam. És szervezzük az érettségit, sok tekintetben változatlan módon, sok tekintetben megváltozott módon, évek óta egyiket a másik után, kisebb-nagyobb gonddal, de alapvetően rendben. Mert tudjuk, hogy százezer gyermek életéről van szó, meg az ő családjaikról van szó, meg az iskola tisztességéről van szó, meg a további jövőről, az egyetemről, főiskoláról van szó.
Az idén sok vita vette körül már korábban is az érettségit. Mert megváltozott az érettségi szerkezete, szabályozása, mert egy sok-sok évvel korábban, még a 90-es években eldöntött kétszintű érettségi került bevezetésre. Azt gondolom, hogy a viták egyébként természetesek. Minden ilyen lépésnél sokan mondhatják azt, hogy talán nem pont úgy kellene csinálni, talán arra kellene menni. Ezek a viták éltetik a demokratikus köztársaságot. És a vitának az utolsó pillanatig is van helye. De valaminek nincs helye. Nincs helye annak, hogy valakik úgy gondolják, hogy szabad nekik felmondani azt a köztársaságot egyébként éltető konszenzust, szabad nekik sérteni azt a közös felelősséget, hogy ezt az intézményt nem bántjuk, ezt nem hazudjuk el, ezt nem csaljuk el, ezt nem lopjuk meg, ezt nem raboljuk ki.
Ez nem politika, ez tisztesség kérdése. Ez nem érettségi botrány, hanem tétellopás. Valaki, akinek az a dolga, hogy betartsa a rá vonatkozó szabályokat, nem betartja ezeket a szabályokat, hanem megsérti. (Font Sándor: Magyar Bálint.) Több tucat iskolában a nyomozás nyitva találja a történelem borítékot. Felbontják olyanok, akik korábban írásban kötelezettséget vállaltak arra, hogy mikor és milyen körülmények között bontják azt ki. Találnak egyetemistákat, akik pénzért, nem kevés pénzért veszik és adják a valahonnan megszerzett érettségi tételeket.
És nagyon furcsa, hogy nem az a közös felháborodás, vagy ha valakinek ez sok, akkor nem az a közös kérdés mozgat bennünket, hogy hölgyeim és uraim, rendben van-e az, hogy valakik visszaélnek ezzel a nemzeti intézménnyel, valakik visszaélnek gyerekek jövőjével és sorsával, hanem, miközben tíz- és százezreknek okoz rossz napokat és éjszakákat, és avatkozik be illetéktelenül az életébe egy-kettő, nem hiszem, hogy sokkal több, aki nem tudja, hogy mi a dolga, akkor keressük az utat és a lehetőséget, hogyan lehetne fogást találni valakin, hogyan lehet politikát csinálni. Na de hát az életről van szó! Fontosabb az élet meg a gyerek, mint a politika! Vagy nem?!
Nem az az első kérdés, hogy kit kell levágni, elküldeni, kirúgni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Téged.) Ez a vége a történetnek. Végig kell gondolni, mit lehet másként csinálni, vagy mit kell másként csinálni. (Pettkó András: Ez a századik lépés.) Az első az, hogy az érettségit rendesen befejezzék a gyerekek. Az első az, hogy azt érezzék, hogy ebben az országban, többek között azok is, akik ezekben a padsorokban ülnek, ebben az országban ők fontosabbak egy ilyen ügyben, mint a politikai harc. És ha ezt érzik, akkor lehet, hogy majd másképpen felelősséget vállaló polgárai lesznek az országnak, amikor felnőnek, mint egyik-másik mai felnőtt, aki nem tudta, hogy mi a dolga az érettségin.
Ha túl leszünk rajta, azt tudom önöknek mondani, fel fogom tenni kormányunknak is a kérdést, és azoknak is, akiknek ez volt a dolga, hogy vajon kell-e valamit megváltoztatni. De tudják: először a vizsgálat, utána az ítélet, mert demokratikus, közös felelősségünkre épülő köztársaságot építünk.
(13.30)
Azt gondolom, hogy ebben egészen biztosan közös kormány és ellenzék, politikus és nem politikus felelőssége.
A köztársaság jogszabály, a köztársaság intézmény is, de a köztársaság közös demokratikus hit és meggyőződés, a köztársaság az abban való közös érdekeltség is, hogy a köznek jobb legyen. A kormánynak szüksége van ellenzékre, mert ellenzék nélkül nincsen demokratikus kormányzás, de abban egészen biztos vagyok, hogy a köztársaság közös sikereit nem szabad eljátszani és nem szabad megkérdőjelezni nap mint nap. Nem szabad az embereknek elvenni azt a hitét és meggyőződését, hogy amiben jól mennek a dolgaik, abban sikeresek. Maradni fog majd mindig, hölgyeim és uraim, amire azt lehet mondani, hogy itt nem jól mennek a dolgaink.
Az elmúlt időszakra visszagondolva azt látom, hogy nem egy esetben olyan képeket vetítenek előre Magyarország számára, sok esetben rémképeket, amelyekről végül kiderül, hogy nem igazak, hogy nem tettek mást, mint az embereknek elmondták, hogy megint nem lehetnek sikeresek, hogy Magyarország megint valami ki tudja, hova vezető úton rohan, és amikor kiderül, hogy nem így van, akkor azt sem mondják: bocsánat, nem volt igazunk. (Font Sándor: December 5.!)
Magyarországot azzal fenyegették nagyon sokáig, hogy ha belép az Európai Unióba, akkor majd elszabadulnak az árak, és olyan infláció fog Magyarországra köszönteni, ami még soha nem volt. És láss csodát: itt vagyunk éppen egy évvel az európai uniós csatlakozás után, és azt látjuk, hogy 24 év óta nem voltak ilyen alacsonyak az árak. Itt vagyunk egy évvel később az európai uniós csatlakozás után, és azt látjuk, hogy az élelmiszerárak nemcsak hogy nem növekednek, hanem helyenként még csökkennek is. (Moraj az ellenzéki oldalon.)
Azok, akik azt mondták, hogy szerintünk meg kellene fontolni ezt a dolgot, mert majd növekedni fognak az árak, most nem mondják azt, hogy: bocsánat, hogy elvettük az örömötöket, bocsánat, hogy olyan veszélyekre és kockázatokra figyelmeztettünk benneteket, amelyek nem voltak ott, és ez a mi felelősségünk, akik ezt mondtuk. Nem mondják azt, hogy a mi felelősségünk az is, amikor azt mondtuk, hogy: Magyarország, vigyázz, ha nagyon európai uniós tag akarsz lenni, mert hidd el, hogy az első évben befizetni fogsz a közös kasszába, nem pedig kapni fogsz majd fejlesztésedre. (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Így is lett! - Zaj. - Az elnök csenget.) Mondták, nagyon sokan mondták ebben az országban, és kiderül, hogy ez nem így van. Kiderül, hogy Magyarország 2004 végéig több tízmilliárd forinttal többet kapott az ország fejlesztésére, mint amibe neki az uniós tagság került. És akik ezt mondták, nem mondták azt, hogy: bocsánat, nem voltunk képesek jól megítélni azt, hogy mi fog történni.
Januárban és februárban nem kevesen azt mondták, a parlament ellenzéki padsoraiban ülők közül is sokan - és befolyásosak -, hogy pár hónapon belül Magyarországra gazdasági csőd vár. Először márciust mondtak, később májust. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Abban is van!) Szeretném, ha megnéznék a naptárt: elmúlott március, lassan túl vagyunk májuson is. A köztársaság, hölgyeim és uraim, több mint törvény, több mint intézmény. A köztársaság közös meggyőződés, hogy közösen tehetjük jobbá az országot, és van ebben közös felelősség. A kormánynak kell hogy legyen ellenzéke, a hazának nincsen szüksége ellenzékre. A hazának támogatókra van szüksége kormány- és ellenzéki oldalról egyaránt.
Arra van szüksége a hazának, hogy mindenki érezze a felelősséget, hogy az ország sorsa nem úgy megy föl és le, hogy négyévenként váltják egymást a kormányok, és nem úgy van, hogy az egyik hozza a napsütést és a másik a borút, az egyik hozza a jót, a másik a rosszat, mert a köztársaságot az élteti, hogy jóhiszemű és tárgyszerű kritikával illetik egymást kormány és ellenzék, de mindet alapvetően a köztársaságért, a nemzetért, a hazáért és nem vele szemben, nem elvéve, helyenként elhazudva, helyenként ellopva mindazt, amit ez az ország megcsinál.
Egyébként erről szól a száz lépés programja, hogy a közös felelősségben találjuk meg mindazt, ami nemcsak a máról szól, hanem a holnapról is. Arról szól, hogy a két Magyarország világának vessünk véget; hogy létezik egyszer a normák írott Magyarországa, létezik egyrészt az ünnepek harsány szónoklataiban létező Magyarország, és létezik egy másik, a hétköznapoké, amely nagyon sokszor, nagyon sokban és nagyon sokak életében eltér attól, mint amit az általunk hozott törvényekben, jogszabályokban megalkotunk. Nem kirakat-Magyarország kell, ahol létezik valami a hivatalosságban, és létezik valami a hétköznapokban. Az egyenes út Magyarországa kell, az egymásra való odafigyelés Magyarországa és a tisztelet Magyarországa kell, ahol van képességünk, bátorságunk és tehetségünk meghallgatni egymást. (Az ellenzéki oldalról érkező közbeszólásokra:) Soha nem fogom azt megtenni, ha majd amikor önök szólnak, bekiabálok, mert kíváncsi leszek a véleményükre akkor is, ha nem fogok vele egyetérteni (Moraj az ellenzéki oldalon.), mert azt gondolom, hogy az önök véleménye fontos.
Szeretnék egy olyan Magyarországon élni, ahol mindegyikőjük azt hiszi, és abban a hitben osztozik, hogy mindenkinek a véleménye fontos, mindenkinek az élete fontos, legyen az érettségiző diák, legyen az buszon utazó roma fiú vagy lány. És fontos az is, hogy elfogadjuk és elhiggyük, hogy Magyarország jövője, hölgyeim és uraim, legalább annyira az önök kezében van, mint a miénkben, és önök döntik el, hogy egy épülő, sikeres Magyarországot segítenek létrehozni közös örömünkre, vagy más utat választanak.
Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)
