JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Nagy könnyebbség nekem, hogy megkérdezte, mert úgy, ahogy szombaton, amikor nyilván külön-külön megnéztük, de utána aztán a sajtótájékoztatón már együtt beszéltük meg, hogy mi a teendő, ebben az esetben így nem kellett külön alkalmat keresni, hanem itt a parlamentben adhatunk számot arról, hogy mit tapasztaltunk, és a Belügyminisztérium mit fog előterjeszteni a kormány szerdai ülésére.
Azt már mondhatom előlegként, hogy valamennyi lakóingatlanban keletkezett kár esetén a kormánynak a Belügyminisztérium kárenyhítést javasol. Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsősorban a szél okozott károkat, ez esetekben azt fogjuk javasolni valószínűsíthetően, hogy minimum 50 százalékát a becsült helyreállítási költségnek a kormány állja. Azoknak, akiknek van biztosításuk, természetesen az hozzáadódik, és így a biztosítással rendelkezők esetében előfordulhat, hogy a káruk 100 százalékos mértékben kielégítésre kerül.
Négy lakóház dőlt össze, vált használhatatlanná, illetve egynek a tetejét teljesen lerombolta a vihar. Itt mind a két település polgármesterével a mai napon már felvettük a kapcsolatot. Az egyik településen élő két család esetében a megoldás körvonalazódni látszik, a papírok folyamatban vannak, nagyon bízom benne, hogy ezek a héten akár elfoglalhatják új helyüket, de a többieknek is néhány napon belül meg fog oldódni a problémája.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén kívül Borsod-Abaúj-Zemplénben a vihar nem elsősorban szélkárként, hanem elsősorban árvízkárként jelentkezett. Azon családoknak, akiket ilyen módon ért a baj, azoknak pedig a már szokásos - mondhatom így, sajnos -, Mátrakeresztesen, illetve Mádon alkalmazott módszerrel 100, illetve 90 százalékban fog a kormány segíteni kárenyhítés címén.
Azt kérem a képviselő úrtól, hogy úgy, ahogy eddig segítette ezt a folyamatot, a jövőben is a megyei közgyűlés elnökével és más képviselőkkel együtt segítsenek a Belügyminisztériumnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy mielőbb lezáruljon a kárenyhítés.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem