DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN

Teljes szövegű keresés

DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Először is szeretném jelezni, hogy ezt a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal készítette elő, és nekik külön köszönet jár.
A másik pedig az, hogy sokszor reklámokat szoktunk szidni, és most hadd említsek egy olyat, amely kifejezetten jó és hasznos.
(16.10)
Ez a reklám valami olyasmi, hogy rólam ránézésre meg lehet állapítani, hogy roma vagyok, de nincs a homlokomra írva, hogy ugyanúgy tudok dolgozni, mint másik társam.
Több embert megkérdeztem, hogy hogyan fogadták ezt a reklámot. Úgy sikerült eltalálni, hogy senkit nem háborít fel, mert ebben a kérdésben mindig felmerül ez a lehetőség is, hogy másokat picit irritál. Mindenkinek tetszik, és eléri a célját. Így is lehet dolgozni. Akik ezt készítették, azoknak is csak gratulálhatunk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem