DR. LENKOVICS BARNABÁS
DR. LENKOVICS BARNABÁS
DR. LENKOVICS BARNABÁS, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a napirendi pont előadója: Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! 2004 kiemelkedő jelentőségű, mondhatjuk, történelmi évszám hazánk történelmében. Hazánk az Európai Unió tagja lett. Az Országgyűlés a 25 tagország közül másodikként megerősítette az Európai Unió alkotmányos szerződését is.
A csatlakozás ténye az általános biztos és az általános helyettes tevékenységében közvetlen és lényeges változást nem eredményezett. Ennek egyszerű magyarázata az ombudsmanok sajátos szerepéből, jogállami rendeltetéséből adódik, ami eddig is európainak, sőt nemzetközinek volt mondható. Ez az európaiság és nemzetköziség pedig az alapvető szabadságok és az emberi jogok egyetemességéből adódik.
Magyarország formailag már az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatának, majd a polgári és politikai jogok, illetőleg a gazdasági, szociális és kulturális jogok nyilatkozatának belföldi jogként való kihirdetésével elkötelezte magát ezen jogok mellett. Érdemi és valóságos elkötelezettséget azonban csak az 1989-es alkotmány keletkeztetett, amely minden, a demokratikus államokban bevett és az Európai Uniót alapító szerződéseknek is részét alkotó alapvető szabadságot és emberi jogot a magyar alkotmányos alapjogok rangjára emelt.
Az alapjogoknak a magyar jogrendszer egészében való kifejtését, részletezését, azaz a jogalkotás folyamatát az Alkotmánybíróság kontrollálja. Ma már az Ab határozatainak összességéből olvasható ki az írott alkotmány értékrendje és szelleme, ami megegyezik az alapvető szabadságok és az emberi jogok egyetemes érvényesülésre hivatott értékrendjével és szellemével. A jogállam megvalósulása azonban nem köthető sem egy naptári dátumhoz, sem a magyar vagy az európai alkotmány elfogadásához. A jogállam valójában egy megvalósulási folyamat, amelyben valamennyi állami szerv elsőrendű kötelessége az alapvető szabadságok és az emberi jogok tényleges érvényesülésén munkálkodni.
A jó alkotmányok és az alkotmányos törvények tényleges érvényesülése a jog mindennapi alkalmazásában, az egyes állami vagy helyi önkormányzati szervek és az állampolgárok, a nagy közszolgáltatók és a fogyasztók, valamint az emberek egymás közötti jogviszonyaiban történik. Hogy a mindennapi jogalkalmazásban, a joggyakorlatban valóságossá váljanak az alkotmányos alapjogok, azt felügyelik és lehetőségeikhez mérten előmozdítják az ombudsmanok. Helyzetük könnyebb, ha csak tisztességesebb és szakszerűbb eljárást, emberségesebb bánásmódot szorgalmaznak. Sokkal nehezebb azonban eredményt elérniük, ha az egyes alapvető jogok tényleges érvényesítésének materiális, pénzügyi, költségvetési feltételei vannak.
Magyarország objektíve adott gazdasági fejlettségi szintje mellett ezek a források folyamatosan szűkösek, ráadásul időnként vissza is eshetnek. Ilyen esetekben az ombudsmanok ajánlásai - anélkül, hogy direkt módon politizálnának - az ésszerűbb, igazságosabb és méltányosabb elosztásra, felhasználásra, átcsoportosításra irányulnak, anélkül, hogy a döntést és annak felelősségét magukra vállalnák. Azt, hogy milyen súlyos döntésekről van szó, jól illusztrálják a Zengő-ügy, a katonai radar alternatív helyszínekre telepítése, az Eloxatin-ügy, a legkorszerűbb, de egyben legdrágább gyógyszerek alanyi jogon való juttatása, az orvosi túlmunkaügy, a fizikai jelenléten alapuló ügyelet száz százalékban munkában töltött időként való figyelembevétele.
Az Európai Unió magasabb szintű követelményeinek való megfelelés ezekben az esetekben külön-külön 20-30 milliárd forint költségvetési többletráfordítást igényelne, ami nagyon komoly politikai mérlegelést, társadalmi méretű érdekegyeztetést és döntést követel. A források helyes elosztásához, a kiadások rangsorolásához és arányosításához az ombudsmanok - ugyanúgy, mint az Alkotmánybíróság - legfeljebb az alkotmányos alapjogok rangsorolásával, az ütköző alapjogoknak a szükségesség, arányosság tesztje alkalmazásával történő összemérésével tudnak jogi, szakmai segítséget nyújtani.
Azt is megtapasztalhattuk, hogy sem a jogalkotó, sem az ombudsmanok nem járnak el helyesen, ha jó szándékból és segíteni akarásból bár, de materiálisan teljesíthetetlent ígérnek vagy követelnek. Ilyen szempontból az alapvető szabadságok és az emberi jogok érvényesülésének színvonala és mértéke objektív adottság, amin szubjektíve közös akarattal, a társadalom és az állam kölcsönös együttműködésével mindig, de csak fokozatosan lehet javítani.
Színvonal és mérték tekintetében nincs okunk sem az öntelt elégedettségre, sem a szégyenkezésre. Az Európai Unió segítségével módunk nyílt jobban kihasználni lehetőségeinket és képességeinket, felgyorsítani a jogállam megvalósulási és azon belül az alapjogok valóságos érvényesülési folyamatát.
(9.10)
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2004. évi tevékenységéről röviden, a számok tükrében.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és általános helyetteséhez 2004-ben 4992 panaszbeadvány érkezett, közel 10 százalékkal több, mint az előző évben - akkor 4540 volt -, és majdnem 30 százalékkal több, mint 2002-ben. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert a 2002-es számcsökkenést annak idején többen fölrótták nekünk. A 2004-ben érkezett 4992 beadványban 6781 jogsérelem szerepelt. Ahogy a mindennapi élet is egyre bonyolultabb, úgy a panaszok is azok, egyre szerteágazóbbak, egyre nehezebben vizsgálhatók és oldhatók meg.
Változatlan tendencia, hogy egyre többen jelennek meg személyesen, hogy sérelmüket elmondják, és azt a hivatalunkban foglalják írásba. Míg 2001-ben csak az ügyek 16,6 százalékában kérték az ügyfelek panaszuk jegyzőkönyvben való rögzítését, ez az arány 2003-ban már meghaladta az ügyek 20 százalékát, és 2004-ben 21,67 százalék volt. Ez a tény azt jelzi, hogy az emberek igénylik a személyes kapcsolatot a hivatallal, hogy az ne csupán papírokból ismerje őket. Nem más ez, mint tiltakozás az elidegenedés ellen, amit panaszaikban gyakran szóvá is tesznek más hivatalokkal szemben. Ennek megfelelően csökkent az írásban benyújtott beadványok aránya, annak ellenére, hogy az önkormányzatokhoz és nagyobb közszolgáltatók ügyfélszolgálataira eljuttattunk olyan tájékoztató anyagot, amelynek célja a panasz írásba foglalásának elősegítése volt. 2003-ban 70, 2004-ben csak 63 ügyben nyújtottak be panaszt ilyen nyomtatványokon. Az írásbeli panaszokon belül viszont kismértékben tovább növekedett az elektronikus levelek aránya.
Az elmúlt évben is tovább növekedett panaszokra tekintettel kevesebb lehetőségük nyílt a biztosoknak hivatalból indított vizsgálatra, azonban megjelentünk olyan jogterületeken is, ahol az országgyűlési biztos fellépése előzmény nélküli vagy szokatlan, például a szószólói vagy mediátori, közvetítői szerepkörben.
Az előző évhez képest 2004-ben valamelyest csökkent azoknak a panaszoknak az aránya, amelyeket magánszemélyek nyújtottak be az országgyűlési biztosokhoz, viszont jelentősen emelkedett a civil szervezetek és különböző közösségek beadványainak száma és aránya: 2003-ban 204, 2004-ben 233 ilyen volt. Ez azért is rendkívül fontos számunkra, mert ezek a panaszok általában nagyobb közösség sérelmét jelzik, és gyakran megalapozottabbak és szakszerűbbek is. A más hivataloktól hozzánk vagy más hivatalokhoz általunk áttett ügyek száma is megduplázódott, ami a jogvédelem további differenciálódásaira utal. 2003-ban az ügyek 70 százalékában jelezték az egyén és 30 százalékában az állampolgárok kisebb-nagyobb csoportjainak a sérelmét, 2004-ben ez az arány csaknem 2 százalékkal emelkedett a civil szervezetek javára. A növekedés számszerűen még szembetűnőbb, mert 227-tel több ilyen beadvány érkezett a tárgyévben. Összességében azt mondhatjuk, hogy erősödik a civil társadalom, és erősödik az igény az állami szervek és a civil társadalom szervezetei közötti alkotmányosnak is nevezhető együttműködés iránt.
A 2004. évről is megállapíthattuk, hogy a városokban élők nyújtottak be több panaszt. Az ország lakosságának körülbelül kétharmada él városokban, a panaszoknak azonban csaknem háromnegyede érkezik tőlük. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 1800 városi lakosból egy személy nyújt be panaszt, míg ez a falvakban csak minden háromezredik lakost jelenti. Itt jegyzem meg, hogy a 19 megyéből már 17-ben tettünk munkalátogatást az elmúlt tíz évben. Ezek a látogatások egyre népszerűbbek, és felvetik azt az igényt - az előbbi adattal összhangban -, hogy az úgynevezett inspekciókat vagy vidéki munkalátogatásokat ki kell terjesztenünk a megyén és megyeszékhelyen túl a kistelepülésekre, kistérségekre is.
A panaszok típusonkénti megoszlását elemezve számottevő változás 2003-hoz képest nem történt, a panaszok körülbelül 45 százaléka öt fő ügycsoportból származott. Változás történt azonban azok sorrendjében. 2003-ban büntető- és büntetés-végrehajtási ügyekben - 13 százalék -, polgári jogi ügyekben - 10 százalék -, egészségbiztosítási, nyugdíj-biztosítási és munkaügyekben - 9,8 százalék -, építési, helyiséggazdálkodási és lakásügyekben - 9,5 százalék -, valamint föld-, kárpótlási, birtokvédelmi ügyekben - 6,8 százalék - nyújtották be a legtöbb panaszt. 2004-ben a második helyre csúsztak vissza a büntető- és büntetés-végrehajtási ügyek, részesedésük 10,6 százalékra, számuk 825-ről 723-ra csökkent, s csak a negyedik helyen szerepelnek a korábbi második polgári jogi ügyek. Közel 2 százalékkal, 11,4 százalékra emelkedtek az egészségbiztosítási, nyugdíj-biztosítási és munkaügyek, és ezzel a képzeletbeli dobogó tetejére kerültek. Amennyiben ehhez hozzávesszük még az egészségügyi ellátásra panaszkodó 3,1 százalékot is, levonhatjuk azt a következtetést, hogy ezen a területen az ellátásra szorulók helyzete kiemelt figyelmet érdemel.
A panasszal érintett szervek ismeretében elmondhatjuk, hogy továbbra is a helyi polgármesteri hivatalok intézkedését vagy annak elmaradását sérelmezik a panaszosok az esetek 17,3 százalékában, s ha ehhez hozzávesszük a helyi önkormányzati testületek 3,8 százalékát, a kettő együtt meghaladja a 21 százalékot. Az állampolgárok nagy része nem tesz különbséget aközött, hogy számára egyedi hatósági döntés vagy esetleg helyi rendelet eredményez kedvezőtlen helyzetet. Az önkormányzatok előkelő helyezésének az is magyarázata, hogy velük találkozik az ügyfél a legtöbb esetben és közvetlenül.
Változatlanul figyelemreméltó, hogy a bíróságok - 10 százalékkal - és a rendőrségek - 7 százalékkal - követik az önkormányzatokat, s a negyedik helyen a közszolgáltatók állnak, ezen belül is első helyen a hírközlési és telefonszolgáltatók, a posta- és műsorszolgáltatók, majd a vízművek és az áramszolgáltatók. Az ötödik helyen 4,5 százalékkal a különböző országos hatáskörű szervek - fogyasztóvédelmi felügyelőségek, hírközlési felügyelet, PSZÁF, Energia Hivatal s a többi - állnak, és őket követik a gazdálkodó szervezetek, valamint a nyugdíjbiztosító a nyugdíjfolyósító igazgatóságokkal. A 3 százaléknál magasabb részesedésűeket az Országgyűlés zárja, de természetesen az állampolgárok általában nem az Országgyűlés, illetve annak szervei vagy az országgyűlési képviselők eljárását sérelmezik, hanem itt tartjuk számon azokat az eseteket, amelyek valamely törvény tartalmát vagy éppen meghozatalának elmulasztását kifogásolják.
Az állampolgárok még az előző évinél is nagyobb arányban a hatóság eljárását, s ebben is elsősorban a velük való bánásmódot sérelmezték; ez közel 50 százalék. Ennél lényegesen, sőt az előző évhez képest csaknem 1,5 százalékkal kevesebb esetben, 21,8 százalékban vitatták magát a döntést. Majdnem 6 százalékban nyújtottak be olyan panaszt, amelyben az ügyekben alkalmazott jogszabályt és 4,5 százalékban a hatóság hallgatását sérelmezték, azaz azt, hogy ügyükben nem intézkedtek.
Egyre több panaszos kért az elmúlt évben is tájékoztatást, felvilágosítást vagy valamilyen más, gyakran anyagi segítséget. Ezen beadványok száma 670-ről 816-ra emelkedett, azaz az ügyek 12 százaléka ilyen volt.
A hatáskörünk hiányára hivatkozó elutasító levelekben változatlanul igyekeztünk támpontot adni ahhoz, hogy hova fordulhatnak, de ügyeikben helyettük nem járhatunk el, és sajnos pénzügyi keretünk sincs arra, hogy nehéz helyzetben lévőket anyagilag támogassunk. Sok panaszost irányítunk át a nép ügyvédeihez, az új intézmény működéséről pozitív visszajelzéseink vannak.
Figyelemreméltó, hogy az elmúlt csaknem tíz évben 66 499 panasszal fordultak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és általános helyetteséhez.
(9.20)
Az egyes években benyújtott panaszok száma eltérő, '96-97-ben meghaladta a 8 ezret, és volt olyan teljes év, amikor számuk nem érte el az 5 ezret. A 2002-es, viszonylag alacsony érkezés lehetővé tette további hátralék feldolgozását, a korábbi hátralék feldolgozását, azóta azonban ismét lényegesen több beadvánnyal éltek a panaszosok, és így az előző évhez képest is nőtt a hátralékunk, 4 százalék, annak ellenére, hogy munkatársaink több ügyet fejeztek be, mint az előző évben. Ez a körülmény felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi, törvényben rögzített létszám nem elegendő.
Fontos még elmondanunk: annak ellenére, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság javaslatára az Országgyűlés az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról hozott 59/2004. (VI. 14.) számú országgyűlési határozat 2. pontja kimondta, szó szerint idézem: “Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az országgyűlési biztos hivatala által használt székház jogi helyzetének rendezése érdekében”, erre azóta sem került sor. Változatlanul törvényes jogcím nélkül használjuk az épületnek számunkra a Kincstár által bérelt részét.
Tovább nehezíti helyzetünket, hogy részben a felújítás során elkövetett hibák, részben az időközben felmerült új igények miatt esetenként az idegen tulajdonú épületen kell a költségvetésből rendelkezésünkre álló szűkös kerethez képest jelentős beruházásokat végrehajtanunk, de igen körülményes a garanciális hibák javíttatása is. Ez a helyzet nem csupán intézményünknek, de a székház kezelőjének, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak is terhet jelent. Csak megismételni tudjuk az előző évi beszámolónkban már leírtakat. Az adatvédelmi biztos munkatársai számának az utóbbi két évben 15 fővel való megemelkedése szinte megoldhatatlan helyzetbe hozta a hivatalt. Változtatásra, a helyzet rendezésére a 2005. évi költségvetésből rendelkezésünkre álló összeg sem nyújt fedezetet, ezért ismét az Országgyűlés segítségét kérjük.
Nemzetközi kapcsolataink, az európai és a nemzetközi ombudsmanszervezeti tagság mellett, közvetlen szakmai, illetve munkakapcsolatokkal bővültek. Így kapcsolattartó személyeken keresztül állandó munkakapcsolatban vagyunk az Európai Unió ombudsmanjával és annak hivatalával. Verespatak-ügyben Románia ombudsmanjának segítségét kértük, aki kérésünket a román környezetvédelmi miniszterhez továbbította és nyilvántartja. A Rába habzásának ügyében Ausztria ombudsmanjával közös vizsgálatot folytatunk, a vizsgálat most is folyamatban van. 2004 októberében Szlovákiában találkoztunk először a visegrádi négy tagország ombudsmanjaival, idén június 24-25-én Budapesten folytatjuk ezt a nemzetközi kapcsolatépítést.
Végül egyetlen kérdésre hívom csak fel a figyelmet. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kabinetjéből személyesen felkeresett egy munkatársa a nemzeti katasztrófavédelmi alapra irányuló kezdeményezésem részletes megmagyarázása, szóbeli kiegészítése céljából. Nagy örömömre szolgál, hogy a kormány határozatot hozott végre, ez hároméves kezdeményezés, amelyben szeptemberre ígérik az alap jogszabályi hátterének feltárását és egy tervezet készítését. Közismert tény, hogy milyen súlyos katasztrófák következnek be váratlanul, kiszámíthatatlanul, és a klímaváltozás folytán perspektivikusan ezek száma növekedni fog, ennek jogállami, jogbiztonsági szempontból helyes megoldását közösen, nagy erőfeszítéssel keresnünk kell.
Rengeteg mondanivalóm lett volna még, de a nagyon gazdag és tartalmas beszámolónkban benne van minden, továbbá nyolc bizottság részletesen kifaggatott minket a fontosabb ügycsoportok tekintetében, ezért itt most befejezem.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
