DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági élet immár évek óta ismert, kedvezőtlen jelensége, hogy a vállalkozások egy része miután vagyonához képest jelentős mértékű tartozást halmozott fel, ki tudja vonni magát azon törvények hatálya alól, amelyek a forgalom biztonságát, a hitelezők jogos érdekeinek védelmét hivatottak biztosítani. A csődtörvény rendelkezései, valamint a fedezetelvonással szembeni polgári jogi és büntetőjogi rendelkezések az esetek többségében nem hatékonyak, ez esetben nem vagy csupán elméletben alkalmazzák őket. A tulajdonosként vagy ügyvezetőként megjelölt, a cégjegyzékben feltüntetésre kerülő személyek ugyanis, még ha a személyi azonosságuk megállapítható lenne is, általában olyan, a társadalom peremére szorult emberek, akikkel szemben a jog többnyire tehetetlen.
Amikor a tulajdonos rosszhiszeműen ruházza át adósságokkal terhelt cégét olyan személynek, aki nyilvánvalóan nem képes és nem is hajlandó a társaság továbbműködtetésére, a következmény szinte kivétel nélkül az, hogy a cég hosszabb-rövidebb idő után hivatalbóli törlési eljárást követően vagy felszámolással megszűnik, a hitelezők pedig nem jutnak hozzá jogos követeléseikhez, vagy azoknak csak a töredékét kapják meg. Számos esetben az ilyen hitelező vállalkozása is emiatt, önhibáján kívül a felszámolás sorsára jut.
A veszteséget felhalmozó cégek fantomizálódása ellen leginkább egy olyan jogi konstrukciótól lehet eredményt várni - és a törvényjavaslat is ezt célozza -, amely a társaság vagyonát elvonó, és ezt követően az aktíváitól megszabadított vállalkozást átruházó természetes vagy jogi személyt fenyegetné azzal, hogy megvonja tőle a korlátolt felelősség törvényi kedvezményét. Másként fogalmazva: a társaságot a legalitás bástyái közül kivonó személy korlátlanul, magánvagyonával is köteles lenne helytállni az adós cég hitelezőivel szemben, kivéve, ha bizonyítja, hogy társasági részesedésének, például üzletrészének átruházásakor a társaság fizetőképessége nem forgott veszélyben, és eljárása megfelelt a tisztességes és jóhiszemű üzleti magatartás követelményének. Ez a jogi megoldás tehát a vélelmezhetően rosszhiszemű szereplőhöz telepíti a kimentéshez szükséges bizonyítási terhet, amely kellően elrettentő hatású lehet akkor, amikor valaki a társaság kiürítéséről és a jog által nem elérhető személy részéről történő átruházásáról gondolkodik.
Hasonló jellegű, a korlátolt felelősséget áttörő szigorú felelősségi szabályok nem ismeretlenek a gazdasági jogalkotásban. Így például a társasági törvény 56. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy nem hivatkozhat a korlátozott felelősségére az a tag, aki ezzel visszaélt. Így a korlátolt felelősségű táraság és a részvénytársaság esetén azok a tagok, akik a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátlan felelősségével a hitelezők rovására visszaéltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért. A cégtörvény hatályos rendelkezései között is szerepel ilyen jellegű rendelkezés. A hivatalbóli törlési eljárás során ugyanis amennyiben a meghatározó mértékű szavazati joggal rendelkező tulajdonosok nem teszik meg a rendelkezésükre álló lépéseket a cég törvényes működésének helyreállítása, tehát a fantomizálódás megakadályozása érdekében, a bíróság megállapíthatja korlátlan felelősségüket a cég ki nem elégített kötelezettségeiért.
A rosszhiszemű volt tulajdonosokkal szembeni fellépés érdekében a cégtörvényben szabályozott, a fantomcégekkel kapcsolatos hivatalbóli törlési eljárást, valamint a felszámolási eljárásról rendelkező csődtörvényt szükséges módosítani. Ez alkalmat ad a hivatalbóli törlési eljárás szabályainak kisebb módosítására is az eljárás gyorsítása érdekében.
Tisztelt Országgyűlés! Akár a törlési eljárás során, akár a felszámolási eljárásban merül fel az a hitelezői igény, hogy a bíróság állapítsa meg a törlési eljárás, illetve felszámolási eljárás kezdetét megelőző öt éven belül tulajdonosi jogokkal bíró korábbi tulajdonosok korlátlan felelősségét a cég ki nem elégített kötelezettségeiért, ez minden esetben külön perben történhet meg, és a bíróság részletes bizonyítási eljárást követően juthat csak abba a helyzetbe, hogy megállapíthassa a volt tag, részvényes korlátlan felelősségét.
A törvényjavaslatban rögzített öt éven belüli időszakban az üzletrészek, részvények többször gazdát cserélhettek. A hitelező döntésén múlik, hogy melyik volt tulajdonos, illetve tulajdonosok ellen indít pert. Az alperes nem feltétlenül az a személy lesz, akinek a társaságban meghatározó mértékű szavazati joga volt. Lehetséges, hogy a korábbi tulajdonosok egyenként csak például 20-20 százalékos szavazati joggal rendelkeztek, azonban közös döntésük alapján együttesen értékesítették formálisan üzletrészeiket egy magát lopott igazolvánnyal azonosító, utóbb ismeretlen helyre távozó személynek. Ilyen esetben célszerű a pert valamennyi korábbi tulajdonos ellen megindítani.
(20.00)
Az eljárás során a volt tulajdonos bizonyíthatja, hogy az átruházás időpontjában a cég nem volt veszteséges, illetve, hogy a vagyoni hányadát régi, megbízható üzleti partnerének értékesítette.
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat csak egy, bár igen fontos lépés a gazdasági forgalom biztonságának, illetve a hitelezők védelmének érdekében teendő intézkedések sorában. Az előkészület alatt álló új társasági törvény és cégtörvény, valamint a hatályos csődtörvény egyes rendelkezéseinek tervbe vett módosítása több érdemi, a vállalkozások korrekt, átlátható működését erősítő szabály bevezetését tervezi. Ezek közé tartozik például annak a hitelezővédelmi nyilvántartásnak a kialakítása, melyhez bárki hozzáférhetne, és ezáltal a gazdasági forgalom szereplői gyorsan és költségmentesen kaphatnak majd információt üzleti döntéseik előkészítése során az adott vállalkozással kapcsolatban, így arról, ha a céggel szemben végrehajtási eljárás indul, vagy ellene felszámolási eljárás van folyamatban.
A nyilvántartásból információt lehetne nyerni egy felszámolással törölt cégnek a felszámolás időpontjában foglalkozatott vezető tisztségviselőiről vagy azokról a személyekről, akikkel szemben jogerős bírósági határozat, az úgynevezett jogellenes továbbműködtetés során a csődvagyon kiegészítésére kötelező határozatot hozott. Annak érdekében pedig, hogy ne csak a már fantomizálódott, illetve felszámolás alatt álló cégek esetében lehessen hitelezővédelmi intézkedésekkel fellépni a rosszhiszemű volt tulajdonosokkal szemben, intézkedések készülnek, hogy lehetőleg már a cégek alapításakor ki lehessen szűrni a törvényellenes jelenségeket, így például azt az esetet, amikor valaki lopott személyi igazolvánnyal alapít céget jogellenes célra.
Az ügyvédekről szóló törvény, valamint a közjegyzőkről szóló törvény folyamatban lévő módosítása lehetőséget biztosít majd a cég alapításában, illetve a cégben fennálló részesedés átruházásában közreműködő jogi képviselőnek arra, hogy a Belügyminisztérium személy- és lakásnyilvántartó rendszeréből tájékozódhassanak a cégalapító, szerződéskötő személyazonosságáról, illetve az ellopott személyi igazolványokról.
Tisztelt Országgyűlés! Bízom abban, hogy a törvényjavaslat rendelkezései, valamint a vázlatosan ismertetett egyéb tervezett hitelezővédelmi intézkedések elő fogják mozdítani a forgalom biztonságát, és a jövőben egyre kevesebb fantomizálódott céggel és olyan rosszhiszemű tulajdonossal szemben kell a bíróságoknak eljárniuk, akik a társaságot kiürítve, tartozásokkal terhelten hátrahagyva kívánnak kibújni a felelősség alól.
Mindezek alapján kérem önöket, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem