MÁRTON ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én három módosító javaslatról szeretnék beszélni, amelyet ehhez a törvényjavaslathoz benyújtottam. Az első módosító javaslatom, amely az ajánlásban a 45. számon szerepel, a telephelyi vezetékeken keresztüli földgáz-értékesítés véleményem szerint igencsak időszerű és elég komoly problémáját próbálja valamilyen módon orvosolni, mert véleményem és meggyőződésem szerint - és a szakértők véleménye is ugyanez - a benyújtott törvényjavaslat nem igazán a mai helyzetnek és a való életnek megfelelő törvényi szabályozást tartalmaz.
Amikor a gazdasági bizottságban a módosító javaslatokról tárgyaltunk, felvetődött, hogy valamilyen megoldást erre a kérdésre találni kellene. Kétségtelen, hogy egyetlenegy elírás volt ebben a módosító javaslatban, amelyet egy kapcsolódó módosító javaslattal sikerült kiküszöbölni, illetve elhárítani. Én bízom abban, hogy így, ebben a formában már a kormány alkalmasnak és támogathatónak találja, már csak azért is, mivel kormánypárti képviselőtársaim is azt mondták, hogy ez valóban egy olyan kérdés, amelyről érdemes még szót ejteni, és egy kicsit foglalkozni vele. A bizottsági ülés után próbáltunk valamiféle egyezségre jutni a kormány képviselőivel is, de sajnos, ha lehet azt mondani, nem igazán tudtuk kölcsönösen meggyőzni a másik felet az igazunkról. Így aztán én most megpróbálom néhány szóban indokolni ezt a módosító javaslatot, hátha az fog belőle kiderülni, hogy mégiscsak alkalmasnak találja a kormány és a kormánypárti képviselők arra, hogy a támogassák.
Ez a bizonyos, telephelyi vezetékeken keresztül földgázt értékesíteni fejezet ma egy általános problémát jelent, hiszen nagyon sok olyan, részben ipari park, részben nagyvállalkozás, volt nagyvállalkozás telephelye van ma Magyarországon, ahol több gazdálkodó szervezet, több vállalkozás működik, és valamilyen módon gázt használnak tevékenységükhöz. Én úgy látom, hogy a kormány által beterjesztett szövegezés azokat a gazdálkodó szervezeteket, azokat a vállalkozásokat, amelyek ezeknek a telephelyeken működnek, sajnos kiszolgáltatott helyzetbe hozza. Kiszolgáltatott helyzetbe hozza, mégpedig a kormány általi megfogalmazás így szól: a földgázt értékesítő gazdálkodó szervezetek irányában - ezek ma lényegében a közüzemű szolgáltatók -, hiszen a telephelyi vezetékekkel kapcsolatos eljárások megindítására, lefolytatására, majd később az üzemeltetésére is a kormány megfogalmazása által lényegében ezek a földgázt értékesítő gazdálkodó szervezetek lennének jogosultak.
A módosító indítványom lényege az, hogy magának az eljárásnak a megindítása, tehát a telephelyi vezetékek átminősítése eljárásának a megindítása részben a telephelyi vezeték tulajdonosának kezdeményezésére és bevonására történne meg, részben pedig természetesen az Energia Hivatal hozzájárulásával. Egy fontos részlet, ami az eredeti szövegezésből kimaradt, most bekerülne a megfogalmazásba, mégpedig a vezeték használatára vonatkozó jogok, kötelezettségek, és a vezeték használatával kapcsolatos díjak is rögzítésre kellene hogy kerüljenek.
A módosító javaslatom másik része, amely a 9. §-ra vonatkozik, és a 45. számot viseli magán, a telephelyi vezetékek működtetésével, üzemeltetésével és ennek pontos szabályozásával foglalkozik. Véleményem és meglátásom szerint a kormány által beterjesztett szövegezésből nem tűnik ki egyértelműen, hogy ki fogja üzemeltetni majd ezt a vezetéket, milyen feladatai és kötelezettségei lesznek különösen a biztonságos üzemeltetésre vonatkozóan a vezeték üzemeltetőjének. Ellenben az persze benne van, hogy külön méltányos díjat jogosult majd az üzemeltető felszámolni, amely, én úgy gondolom, egyáltalán nem méltányos eljárás azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek ezeken a telephelyeken működnek, hiszen a földgáz árába már egyébként is be van építve egy bizonyos vezetékhasználati díj. Én úgy gondolom, és úgy látjuk, hogy ha már egyszer a gáz árában van egy vezetékhasználati díj, akkor csak azért, mert valaki egy telephelyi vezetéken keresztül kapja a gázt, miért kell annak még plusz külön díjazást fölszámolni.
A másik módosító javaslat, amelyről szólni kívánnék még, a 61. sorszám alatt található, ez pedig a piacnyitással kapcsolatos. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Öt perc van, elnök asszony?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem