SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A beadott módosítójavaslat-csomagunk egy elemére szeretném felhívni a figyelmet, amelyik kifejezetten a verseny élénkítését és ezáltal a lakossági fogyasztói szolgáltatások javítását, javulását van hivatva jelenteni.
Jelen pillanatban az érvényben lévő gázellátásról szóló törvény alapján ha egy bizonyos településre, településrészre, területre egy elosztói engedélyes engedélyt kap, akkor ez az engedély egyidejűleg jelent neki kötelezettséget és jogot. Kizárólagos jogot, kötelezettséget jelent az elosztóhálózat fejlesztésére és üzemeltetésére, ugyanakkor kizárólagos jogot jelent a megadott településen, településrészen, területen az elosztói szolgáltatás végzésére.
(21.10)
A tapasztalat azt mutatja, hogy sok esetben a kizárólagos jogot úgy értelmezik bizonyos engedélyesek, bizonyos elosztó társaságok, hogy az az őáltaluk, hogy úgy mondjam, körbekerített terület kizárólagos jogosultságot jelent, de a kötelezettségüket nem minden esetben értelmezik kizárólagos feladatuknak és kötelezettségüknek. Így aztán előfordulhatnak olyan esetek, amikor nem történik meg az engedélyes által neki kijelölt területrészen a vezetékek fejlesztése, a szolgáltatás fogyasztóknak megfelelő fejlesztése, holott ha lenne lehetősége más engedélyeseknek, más szolgáltatóknak is az adott településen, területen, településrészen bekapcsolódni és fejleszteni, versenyt iniciálni, akkor mindez azt jelentené, hogy vagy az eredeti engedélyes is összeszedné magát, és jobban teljesítene, vagy ha ez nem történne meg, akkor az utólagosan belépő engedélyes megtenné ezt helyette. Ezt a jelenlegi törvény nem teszi lehetővé.
Mi olyan módosításban gondolkodunk, ami tehát anélkül, hogy a településrészre az eredeti engedélyesnek megadott kizárólagos jogot károsítaná, a jövőben lehetőséget ad arra, hogy más versenyzők is megjelenhessenek az adott településen, hogy más szolgáltatók is beléphessenek, ha úgy ítélik meg, hogy a fogyasztói igények ki nem elégítése okán számukra nyílik terep a saját szolgáltatásukkal ott megjelenni. Mi tehát - és elnézést, elfelejtettem említeni - az ajánlás 25. és 37. pontjaiban szereplő módosító indítványunkban arra tettünk javaslatot, hogy ez a fajta rosszul értelmezett és rosszul felfogott kizárólagosság oldásra kerüljön, és ott, ahol helye van a versenynek, vagy azért, mert eleve nincs megfelelő fejlesztés, vagy azért, mert a fogyasztói igények meghaladták a rendelkezésre álló kapacitást, és az engedély eredeti tulajdonosa ezt vagy nem veszi észre, vagy egyszerűen nem érzi magára nézve kötelezőnek a fejlesztést, ebben a helyzetben megjelenhessen más szolgáltató is az adott terepen, és emelhesse a kiszolgáltatott fogyasztók igényeihez a kiszolgálás színvonalát. Remélem, hogy ezzel a módosító indítvánnyal az új Get. jelentősen elmozdul a verseny, a versenyeztetés irányába.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem