SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! A 76. ajánlási ponthoz szeretnék egy-két kapcsolódó mondatot elmondani. Mi itt a módosítási csomagunkban bevezettük az előre fizető mérőberendezés fogalmát és intézményét. Ez egy olyan fogyasztást mérő berendezés, amely a fogyasztás ellenértékének előzetes megfizetéséhez köti a földgázszolgáltatást. Tehát magyarul egy kártyát lehet venni, ami feljogosít bizonyos mennyiségű földgáz elfogyasztására. Egy kicsit, mint a telefonkártyák, olyan funkciót tölt be. Nyugat-Európában ez sok helyütt már ismert és használt villanyórák esetében is.
Nos, mi ezt azért gondoljuk szükségesnek bevezetni, hogy legyen egy átmeneti lehetőség abban az esetben, ha a fogyasztó akármilyen okból nem fizette meg a fogyasztásának ellenértékét a törvény által előírt határidőn belül. Erre az esetre a törvény a 47. §-ban arról tart intézkedést, hogy ilyenkor az óra leszerelhető, és a földgázellátás az adott fizetési késlekedés, belső fogyasztó számára megszüntethető, kikapcsolható. Ez egy nagyon durva eljárás, holott tagadhatatlanul az, aki nem fizet, előre kell lássa, hogy ilyen következménye lehet a tettének.
Mi azonban úgy gondoljuk, hogy átmeneti megoldásként vagy átmeneti lehetőségként szolgálna az előre fizető mérő, vagyis ha valaki fizetési késedelembe esik, a törvény által előírt határidőn belül nem törleszti a fogyasztott gáz számláját, akkor nem szerelik le mindjárt a gázóráját, ha hozzájárul ahhoz vagy megállapodás születik arról, hogy a szolgáltató felszerel nála egy olyan fogyasztásmérő berendezést, amihez ezentúl előre kell megfizetni a fogyasztást lehetővé tevő kártyát.
(21.40)
És ezáltal a fogyasztó részére tovább is biztosított a gázellátás, a fogyasztást végző szolgáltató viszont biztosítékot kap arra, hogy az adott fogyasztó nem esik újból késedelembe, fizetési késedelembe, hiszen előre fizeti meg a kártya megvételével az adott mennyiségű gázt. Ez a fajta előrefizető mérő természetesen a módosító indítványunk értelmében felszerelhető a fogyasztó kérésére is, hiszen vannak olyan fogyasztók, külföldi tapasztalatból tudjuk, akik szeretik azt a rendszert, hogy pontosan, sarkosan ki tudják számítani, hogy most vesznek egy kártyát, és azzal a fogyasztásuk eddig elegendő.
Tehát lehetővé tesszük, a fogyasztóknak is lehetővé tennénk ezzel a módosítóval, hogy fogyasztói választás esetén is megtörténhessen ennek a mérőnek a felszerelése. De alapvetően azt a célt szolgálná, hogy a fizetési késedelembe eső fogyasztót ne kapcsolják le azonnal az ellátásból, ha vállalja ennek a mérőnek a felszerelését és a kártya megvételével az előrefizetést.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem